Az MSZP és Gyurcsány Ferenc

Március 19-én a Charta rendezvényén nyilvánosság elé lépett Gyurcsány Ferenc, hogy a nevével fémjelzett korszakról megadja a maga olvasatát.

Aznap este, az ATV stúdiójában elemzők és politikusok szólaltak meg az esemény kapcsán, többek közt Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke is. Arra a kérdésre válaszolt, hogy miként értékelték a szocialisták a saját szempontjukból Gyurcsány Ferenc megszólalását, vajon jó-e ez nekik, vagy sem. Volt- e vita tényleg, ahogy az újságok írták, valóban keltett-e valamiféle zavart az MSZP-ben az, hogy Gyurcsány színre lépett?

Burány Sándor válasza az utóbbi kérdésre nemleges volt. Ő nem osztja ezt az újságírói vélekedést, mondta, és rendhagyó módon kapcsoljuk hozzá ehhez a „nem”-hez a hosszabb beszélgetés egyik záró mondatát, hogy ugyanis Burány Sándor is úgy véli: „a választásnak elsősorban az a tétje, hogy Magyarország mennyire marad demokratikus berendezkedésű ország.”

Jó lenne, ha a beszélgetésnek ez lett volna az üzenete. Ez körülbelül azt jelentené, hogy az MSZP tisztában van vele, ellenzéki szerepre készül. Tisztában van vele, hogy egyáltalán nem mindegy, mekkora parlamenti ellenzék gyakorolja majd a kontrollt a következő kormány tevékenysége felett. Ha ezzel Burány tisztában van, akkor azt is érti, hogy most és ehhez képest mellékes, kinek milyen pozíciója van vagy lesz az MSZP-ben, mi fog majd történni ezzel a párttal, mert tényleg arra van szükség, hogy minél több szavazó értse meg, mi a tét.

Csakhogy a beszélgetésnek nemcsak vége volt, hanem közepe is, és ennek alapján úgy tűnik, az MSZP ezt nem feltétlenül érti. Burány Sándor ugyanis, rögtön az első „nem” után így folytatta: Voltak a rendezvénynek kockázatai természetesen, hiszen ha Gyurcsány Ferenc mai napig egy karizmatikus politikus lenne minden egyéb hátrány nélkül, akkor ma is ő lenne Magyarország miniszterelnöke.

Szóval, van a karizma, de vannak bizonyos „hátrányok” mint kockázati tényezők, és a riporter kérdéseire ki is derül, hogy melyek is ezek: „…amikor Gyurcsány Ferenc lemondott, akkor olyan helyzet volt az országban, hogy … a reformokat kellő politikai támogatás híján ő már nem tudta volna végrehajtani. És nyilván azért nem tudta volna végrehajtani, mert mindaz a meggyőző erő, amivel addig vitte a szocialista pártot, amivel addig vitte a kormányt, az már kevés volt azokhoz a reformokhoz, amelyeket egyébként a Bajnai-kormány hajtott végre, és amelyeket egyébként Gyurcsány Ferenc támogatott.”

Az ember nem hisz a fülének!

Burány Sándor szerint azért akadtak el a reformok, mert Gyurcsány Ferencnek nem volt elég meggyőző ereje. A „kellő politikai támogatás hiánya” meg nyilván az MSZP-től teljesen független jelenség, téved, aki azt hiszi, hogy az MSZP volt az párt, amely nem állt ki a reformok és a miniszterelnöke mellett.


flickr/slambo 42

Tegyük most zárójelbe, hogy külső szemlélő számára ez a bizonyos meggyőző erő végül nagyon is érvényesült, csak éppen egy lemondásban manifesztálódott, aminek következtében a Bajnai-kormány valóban végre tudta hajtani azokat az intézkedéseket, amelyeket Burány szerint is támogatott Gyurcsány.

Burány logikai levezetése a „hátrány” magyarázatára azonban sajátságos: a meggyőző erő elveszett, mert „…egy politikus számára az a legfontosabb, hogy a választók bízzanak benne.”(…) Legfontosabb számunkra a választói bizalom.(…) Ha a választói bizalom fogy, akkor a belső bizalom is fogy. És ez volt végül is annak idején a változás fő oka.” Aztán:

„Én pontosan emlékszem az utolsó hetekre és világosan megmondta maga Gyurcsány Ferenc is, ezzel nem árulok el indiszkréciót [!]: mindaz, amit tenni kell, túlment azon, amit ő a politikai mozgásterében, az akkori politikai mozgásterében meg tudott volna csinálni az országgyűlésben.”

A külső szemlélőtől talán nem kíván túl nagy logikai erőfeszítés annak a megállapítása, hogy arról van itt szó okként, amit mások a miniszterelnök módszeres és iparszerű „leamortizálásának” neveztek, s amit a mögötte álló párt nem igyekezett vagy képtelen volt kivédeni, ellensúlyozni, megakadályozni, helyette inkább személyes kudarcaként könyvelt el.

A beszélgetésnek ezen a pontján a műsorvezető konkretizálta a kérdést, hogy akkor tehát mik is voltak a rizikófaktorai a mostani megszólalásnak.

Burány Sándor válasza ez volt: Gyurcsány Ferencet „vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem kedvelik. És az a kérdés, hogy ma Magyarországon, egy évvel nagyjából az után, hogy ő miniszterelnökként, pártelnökként (távozott), kiből van több.”

Ne érezze magányosnak magát az olvasó az értetlenségben, amikor ezt a választ értelmezni próbálja. Tényleg nem világos, hol keresendők azok, akiknek nemtetszésére hivatkozva aggódik az MSZP. Már csak két dolog miatt sem érthető. Egyrészt, mert Burány Sándor maga állapította meg azonnal, nem hiszi, hogy lennének olyan baloldali szavazók, akiket eltántoríthatott volna Gyurcsány megszólalása. Sőt, a beszélgetés későbbi részéből az is kiderült, hogy : „… Budapest-szerte az volt a tapasztalat, hogy amint híre ment, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvános beszédet mond Budapesten, elkezdtek jönni a telefonok, hogy mikor és hol lesz a rendezvény. Ilyen telefonálási dömping azért régen volt a szocialista párt környékén.”

A műsorvezető mentő kérdésére, hogy akkor esetleg a Fidesz-szavazók felébresztésétől tartottak-e Gyurcsány megjelenése miatt, Burány megerősítette, hogy igen.

No ez a másik dolog, ami nem kis csodálkozást válthat ki, ha belegondolunk, milyen választói támogatottsággal rendelkezik ma az MSZP. Hogy a közvélemény-kutatók szerint a biztos pártválasztók között a Fidesz ma 57-60 százalék, az MSZP 17- 20 százalék körül áll.

Ebben a helyzetben, amikor tudvalévő, hogy a jobboldali pártok katonás fegyelmezettséggel mozgósított választótáborral várják a választást, az MSZP számára tényleg komoly megfontolás tárgyát képezheti az, hogy a saját szavazóbázisának aktivizálása-e a fontosabb, vagy a három passzív Fidesz-szavazó passzivitásának a fenntartása. Nem beszélve arról, hogy a jobboldali kampány ma éppen annyira épül Gyurcsány személyére, mint ha napi rendszerességgel lenne jelen a politikai közéletben.

Az aggodalmak valódi okaira inkább vonhatók le következtetések más válaszokból. Például az ilyenekből: „Kétségtelen tény, hogy egy politikus szembe kell hogy nézzen időnként a kudarccal. Ahogy Gyurcsány Ferenc szembenézett a kudarccal. És minden kudarcnak van egy kihordási ideje.” Hogy ez a kihordási idő letelt-e már, erre ez volt a válasz: „Azt hiszem igen. Tehát olyan értelemben biztos nem telt le, hogy Gyurcsány Ferenc most holnapután töltsön be valamilyen hivatalos funkciót a pártban. Olyan értelemben letelt, hogy az ő megszólalása ebből a szempontból nem kelthetett olyan benyomást,  hogy hát mit akar, hát most volt két hete, hogy lemondott és máris itt nem fér a bőrébe. A kérdésre, hogy a választás után az új baloldal építésében, a párt kabátjának újragombolásában Gyurcsány Ferencnek az első vonalban lesz-e a helye, ez volt a reakció: „Hát a legkevésbé ezt érdemes most találgatni.”

***

Ha Gyurcsány politikai jövőjének találgatását jegeljük is, az MSZP kampánystratégiájára vonatkozóan ne tegyük ugyanezt. Teljesen érthetetlen ugyanis, hogy a párt tétmérkőzésen miért nem játszatja minden tehetséges játékosát. (Hacsak nincs fontosabb szempont is, mint a „győzelem”).


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!