rss      tw      fb
Keres

Tőzsde - Felfelé indult Nyugat-Európa

MTI 2010. december 29., szerda 10:47

Felfelé indultak szerdán a nyugat-európai tőzsdék, követve Ázsiát.

A mutatók emelkedése nem lendületes, az indexek csupán araszolnak, fundamentális okai pedig nemigen vannak az erősödésnek - vélik elemzők. "A piac egyszerűen nem vesz tudomást a rossz hírekről" - mondta Mike Lenhoff, a londoni Brewin Dolphin Securities vezető elemzője.

A térség tőzsdéinek teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300 index 0,2 százalékkal 1.142,10 pontra emelkedett a kereskedés első órájában.

A FTSE-100 londoni tőzsdemutató 0,14 százalékos pluszban kezdett, egy óra után pedig 0,05 százalékos erősödéssel 6.012,07 ponton állt. Frankfurtban a DAX-30 a lélektani határnak számító 7 ezer pont közvetlen közelében, de 7 ezer pont alatt, és napok óta nem bír elrugaszkodni onnan. A szerdai kereskedést 0,24 százalékos emelkedéssel kezdte, egy óra után 0,36 százalékos erősödéssel 6.997,27 ponton állt. Párizsban a CAC-40 index 0,63 százalékos emelkedéssel indított, és egy óra alatt 0,68 százalékkal 3.884,94 pontra emelkedett.

A devizapiacon csekély forgalommal zajló eseménytelen kereskedésben némileg gyengült az euró a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben is. A nyugat-európai tőzsdenyitáskor az eurót 1,3138 dolláron jegyezték az előző esti 1,3195 dollár után, az euró/frank keresztárfolyam 1,2487 frankon állt a kedd esti 1,2513 után. Az euró/jen jegyzés 107,86 volt az szerdai tőzsdenyitáskor az előző esti 108,20 jen után.

A kőolaj ára "beragadt" a 91 dollár fölötti szinten. Kereskedők szerint pillanatnyilag elsősorban az a várakozás tartja kétéves csúcs közelében a kőolaj árát, hogy a legnagyobb fogyasztó Egyesült Államokban csökkenhetett a nyersolajkészlet. Az erről szóló jelentés az ünnepek miatt a szokásosnál egy nappal később, csütörtökön jelenik meg. A szerdai, nyugat-európai tőzsdenyitáskor a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónként ára 1 centtel 91,50 dollárra emelkedett, az északi-tengeri Brent ára 3 centtel 94,35 dollárra csökkent.