rss      tw      fb
Keres

Irakban csekély a különbség a vezető választási tömbök között

MTI 2010. március 25., csütörtök 13:33

Irakban csekély, talán egy-két képviselői helynyi lehet a különbség a vezető választási tömbök között - jelentette ki csütörtökön Faradzs al-Haidari, a központi választási bizottság elnöke.

Mint mondta, befejeződött a szavazatok összeszámlálása, a bizottság várakozása szerint a nap folyamán a több tucatnyi választási panasszal foglalkozik, mielőtt pénteken közölné a végleges eredményt. Ezt követően szombattól a képviselőjelölteknek három napjuk lesz arra, hogy fellebbezést nyújtsanak be az eredmények ellen.

A szavazatok 95 százalékának összesítése alapján a Núri al-Máliki iraki kormányfő vezette Jogállamiság listája csekély különbséggel szorult a második helyre a vetélytárs, Ijád Allávi volt miniszterelnök irányítása alatt álló Iraki Blokk mögött.

Haidari nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy melyik nagyobb tömörülés fogja a legtöbb képviselői mandátumot megszerezni a 325 fő törvényhozásban.

Bár a Máliki által irányított erők országosan lemaradtak vetélytársukkal szemben, mégis 18 tartományban az ő erőik állnak az élen, míg az Iraki Blokk csak ötben. Ennek azért van jelentősége, mert a parlamenti helyeket a tartományokban szerzett voksok alapján osztják el, és nem az országosan szerzett szavazatok alapján. Az, hogy egy tartományból hány képviselőt küldenek a törvényhozásba, függ attól, mekkora az adott tartomány lakossága.

A két fő vetélytárs közötti ilyen szoros különbség fokozhatja a politikai feszültséget az országban.