rss      tw      fb
Keres

Görög adósság - Kölcsönös önmérsékletre hívta fel a német és görög politikusokat a görög pénzügyminiszter


MTI 2015. március 30., hétfő 8:19

Kölcsönös önmérsékletre, egymás szidalmazásának befejezésére szólította fel Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a német és a görög politikusokat a két ország közötti viszályban.

„Hovatovább a nyílt ellenségeskedéshez jutottunk el (...) ebből a mérgező „Fekete Péter-kártyajátékból” kizárólag Európa ellenségei húznak hasznot. Ezt abba kell hagyni.” - írta Varufakisz a Handelsblatt című német üzleti lap hétfői számában megjelent vendégkommentárjában.

A görög pénzügyminiszter védelmébe vette saját, 2010 elején képviselt álláspontját, amikor amellett kardoskodott, hogy írják le a görög államadósságot, és Athén többé ne vegyen fel hiteleket európai partnereitől.

Véleménye szerint már akkor látható volt, hogy a tervezett mentőcsomag olyan drasztikusan csökkenti az emberek jövedelmét, hogy lehetetlenné válik az új hitelek törlesztése.

„Öt évvel az első mentőcsomag bevezetése után Görögország továbbra is válságban van” - írta az 54 éves görög politikus.