rss      tw      fb
Keres

A szerb állam ismét támogatja a befektetéseket


MTI 2015. március 30., hétfő 12:54

Egyéves kihagyás után a szerb állam újra támogatja a befektetőket, akik a jövőben egy-egy új munkahely megteremtéséért akár 7 ezer eurót (2,1 millió forint) is kaphatnak.

A belgrádi Blic című napilap hétfői értesülése szerint a szerb kormány visszahozná azt a korábban sokat bírált gyakorlatot, hogy az állam azért fizetne egyeseknek, hogy pénzt fektessenek be Szerbiában.

A lap szerint a belgrádi kormányt ettől a döntéstől az sem tántorítja el, hogy a 2013-as adatok szerint abban az esztendőben a legtöbb támogatást kapó tíz vállalat közül 4 veszteséggel zárta az évet.

Az új határozat értelmében olyan cégeket támogatnak, amelyek termékei vagy szolgáltatásai hozzájárulhatnak a nemzetközi kereskedelemhez és a stratégiai projektekhez.

A befektetők választhatnak, hogy a megnyitott új munkahelyek száma vagy a befektetés nagysága alapján szeretnének-e inkább támogatást kapni. A munkahely-teremtési támogatás nagysága attól is függ, hogy mennyire fejlett régióról van szó, azaz minél kevésbé fejlett helyen létesítenek új munkahelyeket, annál magasabb a támogatás összege.

A befektetőknek több feltételt is garantálniuk kell: az újonnan foglalkoztatottaknak a 22 ezer dináros (55 ezer forint) minimálbérnél 20 százalékkal magasabb kezdő fizetést kell adniuk és ígéretet kell tenniük arra, hogy legalább három évig az országban maradnak, és addig is folyamatosan növelik a munkahelyek számát.

Szerbiában a munkanélküliség a hivatalos adatok szerint 20 százalék körül van.