rss      tw      fb
Keres

Többen elítélték Mihail Hodorkovszkij újabb börtönbüntetését

MTI 2010. december 30., csütörtök 18:29

Több országban élesen elítélték azt, hogy csütörtökön újabb börtönbüntetést kapott Mihail Hodorkovszkij egykori orosz olajmilliárdos, a valaha legnagyobb orosz olajtársaság, a Yukos (Jukosz) főrészvényese.

Hodorkovszkij és üzlettársa, Platon Lebegyev korábbi, nyolcéves börtönbüntetését öt és fél évvel toldották meg, s ha nem történik semmi, csak 2017-ben szabadulhatnak.

Aggasztónak tartjuk a súlyos eljárásjogi szabálytalanságokat és azt, hogy úgy tűnik, rossz célra használták fel a jogrendszer lehetőségeit - fogalmazott Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője az ítélet kapcsán.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke szerint a Hodorkovszkij-per az orosz igazságszolgáltatás rendszerproblémáinak emblematikus szimbólumává vált. Nagyon csalódott vagyok - jelentette ki a korábbi lengyel miniszterelnök. Mint mondta, elhiszi, hogy Dmitrij Medvegyev államfő valóban modernizálni akarja Oroszországot, ám ahhoz, hogy ez megvalósuljon, az olyan lehetőségeket, mint amilyet a Hodorkovszkij-per kínált, nem szabad elszalasztani. "Oroszországnak még nagyon hosszú utat kell megtennie" - mondta Jerzy Buzek.

Több német politikus is megszólalt az ítélet után, s egyhangúan elítélték az újabb börtönbüntetést.

Angela Merkel kancellár csalódását fejezte ki a súlyos ítélet miatt. "Az a benyomása az embernek, hogy politikai motívumok is szerephez jutottak a perben. Ez ellentétes Oroszországnak azzal a sokszor deklarált szándékával, hogy végig kívánja járni a kizárólag a jog uralmán alapuló államig vezető utat" - fogalmazott a kancellár.

Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter kemény hangú nyilatkozatában közölte, hogy a Hodorkovszkijra és Platon Lebegyevre kimondott ítélet igazolta legrosszabb félelmeit, és tökéletesen elfogadhatatlan. "Üresnek bizonyult az orosz politikusok fogadkozása, hogy a jövőben tiszteletben akarják tartani a jog uralmát" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy Hodorkovszkijt azért zárják újabb évekre börtönbe, mert Oroszország hatalmasai politikai versenytársat látnak benne.

Guido Westerwelle külügyminiszter sajnálatosnak nevezte az ítéletet, amely egy "sok kételyt" kiváltó perben született. "Oroszországnak érdeke, hogy figyelembe vegye a nemzetközi közösségnek a per végkimenetelével és lefolyásával kapcsolatos aggodalmait" - jelentette ki.