rss      tw      fb
Keres

Az INA adta a zágrábi tőzsde forgalmának közel kétharmadát

MTI 2010. december 30., csütörtök 19:13

A Mol többségi tulajdonában lévő horvát INA olaj és gáztársaság részvényének adásvétele adta a zágrábi értéktőzsde csütörtöki forgalmának közel kétharmadát.

Az INA árfolyama 0,64 százalékkal 3.120 kunára nőtt, a cég papírjának a forgalma 38,6 millió kuna volt.

Az elmúlt 13 napban, amióta a INA részvények kereskedését újból engedélyezték, több mint 1 milliárd kuna forgalom mellett 358.319 INA-részvény cserélt gazdát.

A zágrábi tőzsde CROBEX mutatója 0,55 százalékkal 2.101,02 pontra emelkedett csütörtökön 60 millió kuna forgalommal.

A Mol beadvánnyal fordult a Horvát Versenyhivatalhoz (AZTN), amelyben az INA-részvények december 14-20. közötti időszakban történt vásárlásainak kivizsgálását kezdeményezte - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatójában.

A közlemény szerint a Mol a vizsgálatot arra vonatkozóan kezdeményezte, hogy a vásárlásokkal a horvátországi versenytörvények értelmében létrejött-e összehangolt magatartásra vonatkozó tiltott megállapodás.

Az ügy előzménye, hogy a Mol december 14-én ajánlatot tett közzé, amelynek értelmében 2.800 kunát ajánlott a közkézen lévő INA-részvényekért, maximum 800.910 darabért. Az akkor ajánlott 2.800 kunás ár több mint 60 százalék prémiumot jelentett a zágrábi értéktőzsdén forgó INA részvényeknek a Mol ajánlatának bejelentését megelőző, decemberi 2-ai záróárához képest.

Az ajánlat hivatalos bejelentése után 64 százalékkal, 2.830 kunára nőtt a horvát INA részvényeinek árfolyama a zágrábi tőzsdén.

Néhány nappal később, december 16-án a horvát nyugdíjalapok közölték, hogy az INA részvényeit a jó befektetési lehetőség miatt vásárolják 2.830 kunás áron. (Szakértők furcsállották, hogy korábban ennél 1.000 kunával alacsonyabb áron nem kellett a papír az alapoknak.)

A Reuters akkori beszámolója szerint a horvát kormány azt mondta, hogy védeni akarja helyzetét az INA-ban, és támogatásáról biztosította a helyi befektetőket, akik INA-részvényt akarnak vásásrolni a tőzsdén.

Az INA 47,2 százaléka a Mol olaj- és gázipari vállalaté, 44,8 százaléka a horvát államé, a közkézhányad 8 százalék.