rss      tw      fb
Keres

Oroszországban csökkentik az időzónák számát, és fontolóra veszik a téli-nyári időszámítás megszüntetését

MTI 2010. március 25., csütörtök 14:29

Oroszországban a nyári időszámításra való átállással az államfő korábbi javaslatának megfelelően megszűnik egy időzóna, és több terület "közelebb kerül" a fővároshoz, de Dmitrij Medvegyev a zónák számának további csökkentése mellett foglalt állást.

Az orosz elnök pontos számításokat kért az illetékesektől arra vonatkozóan, hogy milyen következményei lennének, ha a téli-nyári időszámítást megszüntetnék.

A távol-keleti Kamcsatka és Csukcsföld, továbbá a közép-oroszországi Kemerovói terület korábban kért és kapott engedélyt, hogy egy órával közelebb kerüljön Moszkvához, az ország nyugati részén lévő Udmurtföld és a Szamarai terület pedig egyből a moszkvai időre tér át azáltal, hogy ezekben a térségekben március 28-án egyszerűen nem állítják át az órákat.

Moszkva és Kamcsatka között ezzel az eddigi 9-ről 8 órára, a Kemerovói területen 4-ről 3 órára és a nyugat-oroszországi érintett területeken 1 óráról nullára csökken az eltérés Moszkvához képest.

Medvegyev szerint földrajzi szempontból akár 11 időzóna is lehetne az országban, mivel területe 170 hosszúsági fokot fed le, s az időzónák 15 fokonként "lépnek". A nagy időeltérés azonban akadályozza az irányítás és a közigazgatás hatékonyságát, és megdrágítja a korszerű technológiák bevezetését.

Az elnök szerint arra is benyújtottak javaslatot, hogy az Urál és Szibéria időzónáját egyesítsék, s most vizsgálják a várható következményeket.

Medvegyev a kérdésről tartott értekezleten a csütörtöki lapok szerint újra felvetette a téli és nyári időszámítás eltörlésének kérdését is azzal, hogy az átállásnak senki nem örül. Megbízta az illetékeseket, hogy néhány hónapon belül terjesszenek elő pontos számításokat, érdemes-e évente kétszer átállítani az órákat. A dumában egyébként már két törvényjavaslatot is beterjesztettek az átállás eltörléséről.

Oroszországban egyébként többször módosították az időzónákat 1919 óta: Moszkva volt már például 2 órára és 4,5 órára is Greenwichtől. Szamara 1989-ben egyenesen a moszkvai időre tért át, de nem volt benne köszönet, s mivel már délután háromkor sötétedett, annyira megnőtt az energiafogyasztás, hogy 1991-ben a lakosság nyomásának engedve a helyi hatóságok visszaálltak a korábbi időre.

Az orosz Egységes Energiarendszer központi diszpécsertermének adatait idézve a Moszkovszkij Komszomolec című lap azt írta, hogy a téli és nyári időre való átállás kétmilliárd kilowatt/óra energiát vagy az előállításához szükséges 1,5 millió tonna szenet takarít meg, továbbá nem szennyezi a levegőt a szén elégetésekor keletkező, mintegy 50 ezer tonnányi égéstermék.