rss      tw      fb
Keres

EU-elnökség - Budapestre látogat az Európai Bizottság, elnöki készülődés Brüsszelben

MTI 2011. január 1., szombat 17:22

Jövő héten Budapestre látogat az Európai Bizottság, hogy hivatalosan egyeztessen a most kezdődött félév teendőiről a szombaton hivatalba lépett soros elnök, Magyarország kormányával.

José Manuel Durao Barroso elnök vezetésével az EU teljes végrehajtó testülete Magyarországra utazik pénteken, a magyar félév egyfajta hivatalos politikai nyitányaként.

Barroso és az unió többi vezető politikusa már korábban világossá tették, hogy sikeres magyar elnökségre számítanak, és felkészültnek tartják az országot erre a feladatra. A végrehajtó testület elnöke már a kormány őszi brüsszeli látogatásakor teljes bizodalmát fejezte ki arról, hogy a magyar elnökség sikeres lesz.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke decemberben Budapesten kijelentette: Magyarország jól

felkészült arra, hogy 2011 első félévében ellássa az uniós elnökséggel járó feladatokat.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke az elnökség előtt ugyancsak úgy nyilatkozott: Magyarország mindent megtett a sikeres elnökség érdekében, így "sokat elérhet" az elkövetkező hat hónapban.

A bizottság látogatása előtt, szerdán Belgium ünnepélyesen átadja az elnökségi zászlót Magyarországnak, mégpedig miniszterelnöki szintű részvétellel.

A magyar elnökség Brüsszelben bizonyos külsőségekben is látható lesz, bár a váratlan és hosszú télies idő némi késlekedést okoz a dekorációk elkészítésében. Az EU Tanácsának székhelyéül szolgáló Justus Lipsius épület a következő napokban kap magyar díszítést. Ezek közé tartozik a kultúrtörténeti szőnyeg, a zenélő fotel és egyéb kreatív elemek, amely - derül ki az elnökségi honlapról - "nem pusztán a dekorációt szolgálják, hanem aktivitásra ösztönzik a látogatót". A kultúrtörténeti szőnyeg méreteivel, 202 négyzetméteres nagyságával is felhívja majd magára a figyelmet, a zenélő fotelból pedig a 2011-es Liszt-év tiszteletére Liszt Ferenc művei csendülnek fel.

Az elnökség hivatalos logója január közepétől jelenik meg a németalföldi humanistáról elnevezett épület külső homlokzatán.

A Tanács impozáns épületének földszinti halljában alakítják ki az Olvasóligetet, ahol magyar szerzők idegen nyelvre lefordított műveit lehet lapozgatni. A magyar innovációt reprezentálja az Olvasóligetben kihelyezett Rubik-kocka alakú könyvespolc, de itt kapnak helyet újrakárpitozott antik ülőalkalmatosságok is, amelyeken a magyar „tulipános” motívum látható.

A félév során többször magyaros ruhába öltözik az uniós főváros, Brüsszel egyik legismertebb jelképe, a Manneken Pis, azaz pisilő kisfiú. A több száz ruhás készlettel rendelkező szobrocska mindjárt az év első munkanapján, hétfőn huszárruhában lesz látható. Március 7-én a szobor matyó népviseletben, május 2-án alföldi subában, majd június 7-én ismét huszáröltözékben fogadja majd látogatóit.

Hivatalos miniszteri találkozót magyar elnökség alatt csak január közepén tartanak először Brüsszelben.