rss      tw      fb
Keres

Magyar önkép az MTI szerint: egy ilyen jó miniszterelnökkel szó sincs kudarcról



Nagyszabású buli az EU-elnökség tiszteletére: klasszak, kreatívak vagyunk

Nagyszabású szilveszteri bulival kezdődött meg a magyar EU-elnökségi félév; a 2011 első felében esedékes elnökség „felvezetőjét” péntekről szombatra virradóra Európa mi vagyunk címmel rendezték meg a budapesti Millenáris Parkban.

Közjogi méltóságok, politikusok nem vettek részt az m1 és m2 csatorna által részben élőben közvetített eseményen, de jelen volt Nagy Anna kormányszóvivő és Bakos Piroska, a magyar uniós elnökség szóvivője.

Az újévet a parkban köszöntők éjfél után kihangosítva hallgathatták meg Schmitt Pál köztársasági elnök újévi köszöntőjét.

Nagy Anna az MTI-nek elmondta: az EU-elnökség egyrészt lehetőséget nyújt arra, hogy „Európa és a világ felé meg tudjuk mutatni, milyen klasszak, kreatívak vagyunk, milyen jókat tudunk teremteni”, másrészt a kultúrán keresztül lehet az emberekhez közelebb hozni az olyan elvontabb dolgokat, mint például az Európai Unió.

***

Szilveszteri bulizók: Orbán igazságot kereső, karakán ember, aki „az Uniót is egy kicsit gatyába rázza”

A magyar EU-elnökséget indító szilveszteri bulin az MTI által megkérdezett emberek egybehangzóan azt mondták: az elkövetkező félévben Magyarország megmutathatja magát a külföldnek, és ennek nyomán javulhat az országról kialakított kép.

Az Európa mi vagyunk címmel a budapesti Millenáris Parkban rendezett eseményen megkérdezettek kifejezték: bíznak abban, hogy Magyarország sikeresen látja el a soros uniós elnökséget, és ennek kedvező hatása lesz az országra.

Marcell, 28 éves kommunikációs szakember szerint az EU-elnökség pozitív hozadéka lesz, hogy megváltozik a kép Magyarországról, „megmutatjuk, hogy képesek vagyunk európai szinten politizálni és problémákat megoldani”.

A 67 éves Doyne, színész azt mondta, a Nyugat végre többet fog megtudni Magyarországról, mert „eddig semmit sem tudtak”. Az elnökség szerinte óriási felelősség, és bár a kudarc mindig benne van a pakliban, de „egy ilyen jó miniszterelnökkel nincs szó kudarcról, Európában ő az egyik legjobb államférfi”.

Gyula, 66 éves nyugdíjas, úgy látja: Magyarország ismertebbé válik, és képes lesz fokozottabban érvényesíteni politikai és gazdasági érdekeit. Az EU-elnökség szerinte azért fontos Magyarországnak, mert visszanyerheti külpolitikai szerepét és szavahihetőségét, amelyet az előző kormányzat sok hazugsága miatt elveszített.

A hírlapterjesztéssel foglalkozó 40 éves Gyula szerint az a fontos, hogy „megmutassuk, nemcsak a magyar érdekeket tudjuk képviselni, hanem Európát, az Európai Uniót is tudjuk vezetni”. Elmondta, ő és ismeretségi körének tagjai valahogy nem érzik, hogy az Európai Unió polgárai. Az EU-nak nincs tekintélye, „bárhol járok a világban, nem néznek úgy fel rám, mint például egy amerikai állampolgárra”. Arra a kérdésre, hogy jó EU-elnök lesz-e Magyarország, úgy felelt: „hát, ahogy Orbán Viktort ismerem, biztosan, az utóbbi fél évben megmutatta, hogy sokat tud változtatni (...) elismert politikus külföldön, a médiatörvény ellenére a mai napig mindenhol szívesen fogadják”.

A 65 éves Gabriella, nyugdíjas azt várja a miniszterelnöktől – aki szerinte egy igazságot kereső, karakán ember –, hogy „az Uniót is egy kicsit gatyába rázza”. Az EU-elnökség egyik kedvező hozadéka szerinte az lesz, hogy a Nyugat többet fog megtudni a gyönyörű Magyarországról.

Az 50 éves Éva, egy helyi újság szerkesztője kifejtette: az EU-elnökség legfőbb hozománya Magyarország népszerűsítése lesz, a cél szerinte az, hogy minél szélesebb körben és alaposabban ismerjék meg Magyarország kincseit. „Mi mások vagyunk az Európai Unión belül, és éppen ez adja Magyarország értékét, ezt kell megmutatni.”  Minél több külföldit kell Magyarországra csalogatni, „hogy ismerjék meg hazánkat, ismerjenek meg bennünket”.

Zoltán, 51 éves cégvezető is arról beszélt: az EU-elnökségnek az feltétlenül haszna lesz, hogy Magyarország ismertebbé válik. Úgy látja, „a világban nagyon sok hamis ismeret és nem tudás van Magyarországról”, az EU-elnökség előnye lesz, hogy a Nyugat valósabb képet alkothat. Azt mondta, „az EU-elnökség lehetőséget ad számunkra, hogy megmutassuk, többre vagyunk képesek annál, mint amit gondol rólunk a világ, az Európai Unió, sőt, amit talán mi magyarok is gondolunk magunkról”. Magyarország szerinte megmutathatja, képes az EU-ban mutatkozó vélemény- és érdekkülönbségek között egyeztetni. Biztos benne, hogy Magyarország sikeres EU-elnök lesz, változni fog Európa véleménye Magyarországról, pozitív irányban, és ez a hat hónap Magyarország lakosságának önbizalmát is erősíteni fogja.

***

Kormányszóvivő: optimális helyzet, nincsenek belpolitikai csatározások és bizonytalanságok

A kormányszóvivő szerint az EU-elnökség miatt Magyarországra irányuló figyelem alkalmat ad a félreértések tisztázására, például a médiatörvénnyel kapcsolatban.

„Az EU-elnökség és az a fajta érdeklődés, amelyet ilyenkor egy ország kap, nagyon jó fórum ahhoz, hogy tisztázni lehessen a félreértéseket” - mondta Nagy Anna az MTI-nek a magyar EU-elnökséget elindító szilveszteri rendezvényen a budapesti Millenáris Parkban. Az elnökség miatt százával fognak Magyarországra érkezni olyan újságírók, akik egyébként nem jönnének. „Ez azért nagyon jó, mert végre le lehet velük ülni, és meg lehet velük beszélni, hogy az, amiről azt gondolják, hogy a médiatörvény tartalma, az vajon tényleg az-e.”

A kormányszóvivő elmondta, hogy a médiatörvény angol fordítása még nem készült el. A törvényt bíráló újságírók szerinte sokszor hiányos ismeretek birtokában, legfeljebb az alapján mondanak ítéletet, hogy „valaki azt mondta nekik, ez valahogy úgy lesz”.

„Ez nem elég jó alap arra, hogy ki lehessen jelenteni néha nagyon szélsőséges véleményt a magyar médiatörvényről, és azon keresztül a magyar kormányról és Magyarországról.” Nagyon nehéz áttételesen valódi véleményt alkotni, „ha azt a forrást, amelyet bírálok, gyakorlatilag még soha nem láttam”. Véleménye szerint a médiatörvény minimális ismerete nélkül hangoznak el bíráló vélemények. A bírálatok „telis-tele vannak félreértésekkel”, amelyeket tisztázni kell. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztán lásson, „bátran tegyék fel a kérdéseiket, nemcsak a Magyarországra érkező miniszterek és államtitkárok, hanem az újságírók is” - mondta.

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy az EU-elnökségi félév alatt sem állhat meg a hazai élet, hiszen hatalmas feladatokat kell megoldani. Utalt az alkotmányozásra, valamint arra az átfogó – az egészségügytől kezdve a közigazgatáson át az oktatást is érintő – reformtervezetre, amely február végére kerül a kormány elé.

Fontosnak nevezte, hogy a magyar EU-elnökségnek stabil belpolitikai háttere van. Értékelése szerint ez a szilárd belpolitikai helyzet – nincsenek belpolitikai csatározások és bizonytalanságok – optimális az elnökség ellátásához. Egy ilyen helyzetben az EU-elnökség sokkal jobban fel tud készülni a feladatokra annál, mintha belpolitikai ügyek foglalnák le - mondta Nagy Anna kormányszóvivő.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!