Isten hozta Abszurdisztánban!
- Részletek
- Niedermüller Péter
- 2011. január 03. hétfő, 04:00
Anélkül, hogy nagy szavakat használnék, azt kell mondanom, az év végére a magyar politikai élet szinte teljes abszurditásba fordult. Karácsony előtt a miniszterelnök azt nyilatkozta egy interjúban, hogy mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha ő végig tudja csinálni az általa elindított gazdaságpolitikát. Ebben az esetben ugyanis jönnek majd a beruházások… Mondta ezt akkor, amikor az összes valamirevaló nemzetközi hitelminősítő (akik persze, tudjuk, nem kormányozzák ezt az országot) leminősítette Magyarországot – nem kicsit, hanem nagyon! Ők ugyanis úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája túl sok kockázatot rejt magában, s több mint kétséges, hogy az intézkedések képesek-e gazdasági fellendülést kiváltani. Erre lehet ugyan azt mondani, hogy itt mindenki téved, senki nem ért semmit, és csak egyedül én ismerem az utat, én olyan gazdaságpolitikát csinálok, amit még soha, senki, sehol… A kérdés csak az, hogy ki veszi ezt komolyan. De a miniszterelnök azt is mondani találta (ki adhat neki ilyen tanácsokat!?), hogy a kormánnyal kapcsolatos nemzetközi kritika ”mélyén az lapul meg, hogy nagyon sokan utálják azt a helyzetet, hogy Magyarországon egy jobboldali keresztény-nemzeti pártnak kétharmada lehet a parlamentben”. Mielőtt kitörne az „ellenünk a világ” fóbia, beindulnának „az egészséges kuruc ösztönök”, hadd jegyezzem meg halkan, hogy ez bizony durva csúsztatás. Európa jelentős részén jobboldali, konzervatív kormányok vannak hatalmon, az EU-ban is ők alkotják a többséget. Ők biztosan nem „utálják” azt a helyzetet, ha valamelyik tagországban velük hasonló ideológiájú, velük rokonszenvező párt kerül hatalomra. Amit utálnak, az az, amit Orbán Viktor „alkotmányos átszervezésnek” nevez, s ami nem más, mint az európai demokráciák, s egyben az EU – konzervatív pártok által is elfogadott − alapértékeinek a kiiktatása, az alkotmányos demokrácia lerombolása. Amit „utálnak”, az az, hogy a Fidesz-KDNP és a kormány nem konzervatív, hanem „keresztény-nemzeti pártként” definiálja önmagát. Ezt pedig azért utálják, mert tudják, hogy a 21. században már sehova sem vezet a „keresztény-nemzeti” jelző, rossz emlékű konnotációk kapcsolódnak hozzá, a kifejezés kirekesztő jellegű, s mára politikailag értelmét, jelentését vesztette: a konzervatív beállítottságú választóknak eszük ágába sincs „keresztény-nemzeti” tömörülésekre szavazni. És persze a nagy európai konzervatív pártok vezetői nem gondolják azt sem, hogy „a politika olyan, mint egy kávéház”…
Vagy itt van az első miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt nyilatkozata a Hírszerzőn. Ez az interjú önmagában is megérne egy misét, hogy stílusos maradjak. Az interjúban egyrészt visszaköszönnek a szokásos „érvek” az alkotmányozásról, a Szent Koronáról, a természetjogról, s mindezt tekinthetjük a kereszténydemokrata politikai gondolkodás megnyilvánulásának. Akinek ez tetszik, majd erre szavaz, akinek meg nem, az ellene. De minek tekintsük azt a kijelentést, amely szerint „a parlamentet ezzel a többséggel úgy választotta meg az ország, hogy alkotmányozó felhatalmazást kértünk”? Idézzük Navracsics Tibort, s mondjuk mi is azt, hogy ez bizony nettó hazugság? Hogyan minősítsük azt, hogy Semjén többször is szóba hozza a végkielégítések megadóztatását, anélkül, hogy akár csak egyetlen egy alkalommal is megemlítené az ezzel kapcsolatos alapvető problémát, a visszamenőleges hatályú törvényalkotást – csúsztatásnak, az igazság elhallgatásának, politikai cinizmusnak? Vagy mit gondoljunk a miniszterelnök-helyettesnek arról a magánvéleményéről, hogy „az lenne a jó, ha a határon túli magyarok a magyar pártlistára szavazhatnának. Ugyanarra Budapesten, Esztergomban, Sepsiszentgyörgyön, Los Angelesben. Egyéni választókerületben persze csak az szavazhat, akinek ott van lakcímkártyája, de nem látom okát, hogy a határon túliakat kizárjuk a listás szavazásból”. Innentől mindenki értheti a kettős állampolgárság fontosságát – aki meg véletlenül nem, annak Semjén Zsolt megmondja, a határon túli magyarok nagy többsége majd a Fidesz-KDNP szövetségre fog szavazni. Ilyen egyszerű ez a világ – legalábbis a miniszterelnök-helyettes fejében. Meg ennyire gátlástalan. „A szocialistákat senki és semmi nem akadályozza meg abban, hogy olyan gesztusokat tegyenek a határon túli magyaroknak, hogy rájuk szavazzanak. Először is nem kellett volna 2004. december 5-ét csinálni. Nem is értem, hogy Gyurcsány Ferenc miért nem állt – akár hatalomtechnikai szempontokat követve – a kettős állampolgárságot támogatók élére”. Üzenjük meg a miniszterelnök helyettesének, nem csoda, hogy nem érti, nem is fogja soha megérteni. Nem fogja soha megérteni, hogy Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok ügyét nem „hatalomtechnikai”, hanem elvi kérdésnek tekintette.
liquid experiment – flickr/neilbetter
S végül persze – már nagyon vártuk – megszólalt a médiahatóság is. Na, nem a kuruc.infón folyamatosan zajló aljas uszítást, nem a holokauszt tagadását, a személyiségi jogok folyamatos megsértését tették szóvá, nem, hanem egy, a Tilos rádióban elhangzott zeneszámot kifogásoltak. Ennek a történetnek a képtelensége minden határon túl van – de ugyanakkor felvet néhány kérdést is. A kifogásolt zeneszám 2010. szeptember 2-án hangzott el a Tilos rádióban. Az NMHH nyolcoldalas (sic!) hivatalos levele december 13-i keltezésű. Mi történt a köztes időben? Fordították a szám szövegét? Gondolkoztak, hogyan lehetne ebből az egészből valamiféle ügyet konstruálni? Írogatták a levelet? A levélből az is kiderül, hogy a hivatal a korábbi, 1996-os médiatörvény 41 § 1. bekezdés, (b) pontja alapján vizsgálta a rádió műsorszolgáltatását. A kérdés, miért pont ezt a rádiót vizsgálta? Vagy vizsgált másokat is? Netán folyamatosan vizsgál, azaz figyel minden rádiót? Erre hatalmazná fel a törvény említett pontja? Miért kellett egyetlen zeneszám kapcsán egy ilyen hosszú, tudálékos és egyben ostoba levelet írni? Miért kell tájékozatlanságról tanúskodó, nagyképű közleményeket kiadni? A kérdéseket hosszan lehetne sorolni, de nyilván nem érdemes értelmes válaszra várni. Valószínűleg nincs másról szó, mint egyfajta tesztről, kísérletről. Annak előzetes felméréséről, hogy milyen nagyságú, mérvű, jellegű tiltakozásokra kell számítani, ha majd januártól beindul a gépezet. Mert hogy beindul, e tekintetben semmiféle kétségünk sem lehet. A hivatal majd gondoskodik róla, hogy a „létezés magyar minősége” a rádióban, a televízióban, a neten, és egyáltalán mindenütt meghatározó, sőt egyeduralkodó legyen. Rapperekre, szubkulturális adókra, művészeti avantgárdra, független, kritikai gondolkodásra stb. nincs és nem is lesz szükség. „Új jobboldali kultúra” lesz, s minden olyan intézmény, fórum, rádió, újság, portál stb. ami eltér, netán szemben áll az „új jobboldali kultúrával” kisszerű, otromba, ostoba, esetenként aljas indokokkal meg lesz félemlítve, később el lesz hallgattatva, gazdaságilag tönkre lesz téve. Erről szól ugyanis a médiatörvény, ezért nincsenek benne pontos, világos, egyértelmű megfogalmazások. A pontosság, a szabatosság, a kiszámíthatóság, az átláthatóság ugyanis épp azt nem teszi lehetővé, amiért ezt a törvényt kitalálták. S ezt persze azok is tudják, akik ebből élnek. De hát ilyen ez az „új demokrácia”.
