rss      tw      fb
Keres

Vegyük a konkrétumokat! – elmélkedések az új médiatörvényről



Most, hogy a köztársasági elnök aláírta és életbe is lépett, végképp elérkezett az ideje, hogy alaposan tanulmányozzuk az új médiatörvény* rendelkezéseit. A dolog innentől élesben megy, mozgásba lendül a média egészének felügyeletét magáénak tekintő intézményrendszer, azzal az ambícióval, hogy mindenkivel szemben – a nyomtatott sajtótól kezdve, az elektronikus sajtón (rádiókon, televíziókon) át egészen az interneten elérhető, a nyilvánosságnak szóló tartalmakig – betartassa a már korábban kihirdetett, de ugyancsak január elsején hatályba lépett ún. médiaalkotmány rendelkezéseit is. Ez utóbbinak is van hosszabb címe: a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairólszóló (2010. évi CIV. sz.) törvény, amelyet azért becéznek médiaalkotmánynak, mert tudatosan azonos módon vonatkozik mindenre és mindenkire, aminek és akinek a nyilvánossághoz köze van.

Fogalmi pepecselés

Az új médiatörvény „európai jogszabály”, mert egyetlen passzusa sincs, amely ne lenne megtalálható az EU legalább egy tagállamának szabályozásában – ez a hivatalos válasz a világ demokratikus feléből záporozó súlyos kritikákra**, mintha nem lenne evidencia, hogy a különböző országokban külön-külön fellelhető megoldások, más összefüggésben, más peremfeltételekkel, más rendszerben összhatásukban ettől még lehetnek elfogadhatatlanok az európai értékek szempontjából. (Igaz, bírságolnak másutt is, csak nem mindegy, hogy olyan hatóságok szabják ki a bírságot, amelyekben intézményesítetten biztosított a pluralizmus vagy a politikai pártoktól teljesen független szakmai felügyelet, vagy nem. Bírságolnak másutt is, de egyáltalán nem közömbös, hogy egy bírság mekkora összegű, hogy a felső határának megfelelő összeggel meg lehet-e roppantani egy médiumot vagy sem, hogy a szankcionálás rendszere kiszámítható és egyértelmű feltételekhez kötött-e, vagy sem. Ugyanígy az sem mindegy, hogy ki mindenkit sújthat bírsággal a hatóság az eljárás során. A médiumot, személy szerint a médium vezetőjét, esetleg alkalmazottját is, netán együtt nem működés esetén az eljárásban „közreműködésre kötelezett” más személyeket is (miként például az új médiatörvény 156. § (1) bekezdése erről rendelkezik).

Így bármennyire is sziszifuszi feladatnak tűnik, nem takarítható meg az idő és az energia, hogy aprólékosan elpepecseljünk az egyes meghatározásokkal, fogalmakkal, szabályokkal, intézményekkel, eljárásokkal, a részletekbe menően érzékeltetve, hogy mi is velük a gond. A gond, amit egyes európai politikusok frappánsan és tömören úgy foglaltak össze, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy az állam ellenőrzi a sajtót vagy a sajtó ellenőrzi az államot. És csak ilyen aprómunkával válhat súlytalanná az a kormányzati ellenvetés a bírálatokra, hogy nem a törvény ismeretén, hanem csak feltételezéseken alapulnak a súlyos kifogások.

Sajtószabadság kontra médiatartalmak regulázása

Holott a konkrétumokra vadászva már a novemberben elfogadott médiaalkotmány címénél is elakadhatnánk, amikor azt olvassuk, hogy a törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak*** alapvető szabályairól szól.

Van tehát „egyfelől” a sajtószabadság (amelynek lényege, hogy szabadon lehet bármiről írni-olvasni, ami érdekel bennünket, amit fontosnak tartunk, és nem kell írnunk és nem kell olvasnunk arról, amit nem tartunk fontosnak); „másfelől” e mellé oda lett biggyesztve valami, amiből arra következtethetünk, hogy a médiatartalmak mégiscsak megregulázhatók, megregulázandók. Ez pedig nincs összhangban a sajtószabadság deklarált elvével.

Tudjuk persze, hogy a sajtószabadságnak lehetnek, vannak korlátai. A sajtó nem sértheti például az emberi méltósághoz való jogát senkinek, nem irányulhat gyűlöletkeltésre, nem hívhat fel bűncselekmény elkövetésére stb. Lényeges szemléletbeli kérdés azonban, hogy valamivel szemben, amit alapvetően szabadnak tartunk, ebből az alapállásból fogalmazunk-e meg más hasonlóan fontos értékek védelmében szükségszerű korlátokat (valamitől való tartózkodás előírásaként), vagy nem elégszünk meg a sajtószabadság deklarálásával és bizonyos korlátainak megfogalmazásával, feladatunknak tekintjük a nyilvánosságnak szóló tartalmak szabályozását is. A médiaalkotmány címe valami mást, többet sejtet, mint pusztán korlátok megfogalmazását, és nem oldja bennünk ezt a disszonáns érzést, ha a törvényt továbbolvassuk, különösen nem, ha megnézzük, mit találunk a Sajtó szabadsága című részben.

A sajtószabadság elismerendő, a sokszínűség biztosítandó

Ezt: „A Magyar Köztársaság jogrendje elismeri és védi a sajtó szabadságát, valamint biztosítja sokszínűségét.” (4. § (1) bek.)

Vajon miért kerül a „sokszínűség” fogalma egy sorba a sajtószabadsággal, amikor ha a szabadság adott, abból eleve következik a sokszínűség?

Egészen idén nyárig, amikor az alkotmánymódosítási dömping részeként a 61. szakaszt is módosították, az alaptörvény így szólt:

„61(2)A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.”

Most így változott meg:

61(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét.”

És bekerült az alkotmányba egy további rendelkezés is:

„(3) A demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a megfelelő tájékoztatáshoz a közügyek tekintetében.”

(Némileg hasonló norma szerepelt a most hatályon kívül helyezett sajtótörvényben is, így: „Tv. 2. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata – a hírközlés más eszközeivel összhangban – a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.” A sajtótörvény azonban láthatóan nemcsak a közügyek tekintetében deklarálta a tájékoztatáshoz való jogot, és az akkori jogalkotó ennek garanciáját nem a „miről tájékoztasson”, hanem a „hogyan tájékoztasson” meghatározásában látta: a sajtó feladataként a hiteles, pontos, gyors tájékoztatásról való gondoskodást jelölte meg.)

Visszatérve a sokszínűség kérdéséhez: ez most tehát nevesítve lett az alaptörvényben a sajtószabadság mellett mint elismerendő és védendő érték. (Ezen a ponton azonban érdemes megjegyezni, hogy mást fejez ki az alkotmány szóhasználata: „elismerés és védelem”, és mást, ami az alkotmányból a médiaalkotmányba került át ebből. Utóbbi ugyanis már csupán a sajtószabadság esetében szól elismerésről és védelemről, a sajtó sokszínűségét ezzel szemben „biztosítani” óhajtja.

Próbálhatunk logikus következtetésekre jutni, hogy mi indokolta az alkotmánykorrekciót, milyen többletet adhat a sajtószabadság mellett a sokszínűség védelmének külön deklarálása. Jóhiszemű közelítéssel feltételezhetjük például, hogy így kaphat nagyobb nyomatékot egy olyan intézmény- és szabályrendszer, amely egyszerűbbé teszi még több szolgáltató és még több tartalom megjelenését a médiapiacon. A médiatörvényben vannak is rendelkezések például a piaci koncentráció megakadályozása érdekében – ám nemcsak erről van szó.


Obsolescence – flickr/terramo

Alkotmányosan elvárt, közérdekű feladat, hatósági biztosítással

Az alkotmány 61. §-át módosító törvényjavaslat indokolása eléggé sokkoló, miután ezzel a megállapítással indít: „Az 1990 óta változatlan 61 . § által használt fogalmak jelentős része mára elavult, és alkalmatlan a modern médiapiaci folyamatok alaptörvényi szintű szabályozására.”

Na de mi avult el? Az, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához és a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez? Vagy a sajtószabadság elismerése és védelme? Nem tudjuk meg, mert a módosítással semmi olyan nem került ki a 61.§-ból, ami szerepelt benne, ellenben – ahogy fentebb idéztük – kiegészült az eddigi szöveg a sokszínűség védelmének és a polgárok tájékoztatáshoz való jogának deklarálásával. A módosító törvényjavaslat indokolása erről a következőt mondja:

„ … a sajtószabadság biztosítása mellé indokolt felvenni a sokszínűség védelmét, illetve a polgárok megfelelő tájékoztatáshoz fűződő jogát is, ami a sajtószabadság mellé társuló kötelezettség, azaz a médiától alkotmányosan elvárt, közérdekű feladat.”

Ez a magyarázat nemcsak azért elképesztő, mert a „mi avult el” kérdést megkerüli, hanem amiatt is, amivel megokolja a sokszínűség védelmének és a polgárok megfelelő tájékoztatáshoz fűződő jogának az alaptörvénybe emelését. Az a gondolatmenet ugyanis képtelenség, hogy a polgárok megfelelő tájékoztatáshoz fűződő joga a sajtószabadság mellé társuló kötelezettség. Ebből a megfogalmazásból ugyanis úgy tűnik, mintha a sajtószabadság a sajtó privilégiuma lenne, ezért szükséges – valamiféle egyensúly érdekében – szembeállítani vele a sajtó tájékoztatási kötelezettségét. Csakhogy a sajtószabadsághoz való jog az állampolgárok szabadságjoga, mint ahogyan a tájékoztatáshoz való jog is az állampolgároké. Minél inkább érvényesül a sajtószabadság, annál nagyobb az esélye a tájékoztatás sokszínűségének, és annál inkább felel meg a sajtó annak a szerepnek, hogy a nyilvánosság kontrollszerepét betölthesse.

Az alkotmány 61. § (2)-éhez fűzött indokolás alábbi mondata megkönnyíti a válaszkeresést a kérdésre, hogy a médiaalkotmány normaszövegében a sajtó sokszínűségének védelme helyett miért a sokszínűség biztosítása szerepel, illetve miért került a sokszínűséggel egy csomagban az alkotmányba a polgárok tájékoztatáshoz való joga:

A javaslat alapján a sajtó szabadsága mellett annak sokszínűsége is védelmet élvez… A médiapiacnak, illetve bizonyos esetekben az azt felügyelő hatóságoknak biztosítaniuk kell a médiatartalmak széles választékát.”

E felfogás szerint tehát a sokszínűség és a tájékoztatáshoz való jog érvényesülése nem természetes következménye a sajtó szabad működésének. A médiapiacot felügyelő hatóság aktivitásának egészen a médiatartalmakig kell elérnie ahhoz, hogy ezek széles választéka biztosított legyen. (Még egyszer: nem elegendő minél több médiaszolgáltató és ezáltal minél több médiatartalom megjelenését elősegíteni, a médiatartalmak választékának biztosításáról közvetlenebb beavatkozással is gondoskodni kell. A sokszínűségre mint hivatkozási alapra emiatt van szükség.)

EU-szabályozás: hatósági szerv nem avatkozhat be

Az új médiatörvényhez fűzött indokolás is szóba hozza a sokszínűség követelményét, idézve az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkét, azonban a hivatkozás szövegkörnyezete – hasonlóan az alkotmánymódosításhoz fűzött magyarázathoz – ugyancsak azt a felfogást tükrözi, mintha a sajtószabadság és a sajtót fogyasztók érdekei nem esnének egybe. Idézzük (134. old.):

A sajtószabadság európai fogalmába tehát valahogyan bele kell szorítanunk a demokrácia

működtetésének és a kultúra megóvásának érdekét is . Ez a két érdek a médiajog nyelvén elsősorban a pluralizmus követelményében jelenik meg . A pluralizmus előírása foglalja össze a legáltalánosabban mindazon kötelezettségeket, amelyek a sajtó demokratikus és kulturális feladatainak való megfelelést segítik el ő. Abból a felismerésből fakad, hogy a sajtó nagyon jelentős kulturális és politikai befolyással rendelkezik, amellyel összefüggésben, valamilyen módon a közönség érdekeit is biztosítani kell.”

A rend kedvéért idézzük ide a minden uniós tagállamra kötelező Alapjogi Charta 11. cikkét is, amely a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága címet viseli:

„(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.
(2) A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.”

Nem nehéz belátni, a sokszínűség tiszteletben tartására való utalás ebben a megfogalmazásban csak megerősítése a véleménynyílvánítás szabadságához fűződő magyarázatnak. A Charta 11. cikkelye valami egész másról szól, mint amilyen megoldások az új magyar médiaszabályokban születtek. A mi friss médiaalkotmányunk például külön címek alatt deklarálja egyfelől a közönség jogait, másfelől a sajtó kötelességeit, mint szembenálló felek esetén szokás. Mintha egy demokráciában az állam dolga az lenne, hogy a polgárt a sajtóval szemben helyzetbe hozza, és nem az, hogy a szabad nyilvánosság megteremtésével biztosítsa önmaga, azaz a hatalom ellenőrzését.

Kötelező tájékoztatás

A IV. cím alatt szerepelnek a közönség jogai:

„10. § Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről.”

(Mit jelent vajon az, hogy a törvény a közönség tájékoztatáshoz való jogát nevesített tárgykörökben határozza meg? Azt, hogy mindenki minden médiatartalom-szolgáltatón számonkérheti, hogy megkapta-e a szerinte megfelelő tájékoztatást ezekről? Mert ha csak általában van szó a tájékoztatáshoz való jogról, akkor lehetett volna például a korábbi sajtótörvény megfogalmazásához ragaszkodni:

Tv. 2. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata – a hírközlés más eszközeivel összhangban – a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.”)

Ehhez képest mit tartalmaz a VI. cím a sajtó kötelezettségeiről?

„13. § (1) A médiatartalom-szolgáltatók összességének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről.
(2) A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni.”

Láthatjuk, hogy a sajtó tényleg nem csak feladatot kap. Az ún. médiaalkotmány 13.§-a nevesíti a tárgyköröket, amelyekben a tájékoztatás kötelesség. És a nem egyértelmű fogalmazás miatt nem eldönthető, hogy ki és miért felelős pontosan. Ki az autentikus annak megítélésében, hogy milyen események sorolandók a „jelentőséggel bírók” közé? Miért fontos egy ilyen – tartalommal utólag megtölthető – elvárás belefogalmazása egy törvénybe, ahelyett, hogy csak a hiteles, tényszerű tájékoztatás követelményét fogalmazná meg a jogalkotó, általában minden közlésre vonatkozóan. Miért is nem elegendő pusztán ennyi?

Ráadásul nagyon zavaró, hogy miközben működnek a Magyar Köztársaságban közmédiumok, nem világos, hogy miért nem csak rájuk vonatkoznak ilyen előírások, hol a határ az ő tevékenységük és az egyéb médiatartalom-szolgáltatók tevékenysége között a tájékoztatási kötelezettséget illetően.

Az új médiatörvény sajnálatosan átörökítette az ún. kiegyensúlyozott tájékoztatás generális elvárását is a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényből, holott a kiegyensúlyozottságnak a közszolgálati médiumokon túlmenően már semmi értelme nincs. A tárgyszerűséget, tényszerűséget, az alkotmányos alapjogok tiszteletben tartását éppen elegendő lenne elvárni és betartatni, mert ez jelentené a hiteles tájékoztatás kikényszerítését. Az új szabályozás, amely a kiegyensúlyozottság követelményét megspékelte a tájékoztatási kötelezettséggel bizonyos elvont tárgykörökben, nemhogy nem segíti a deklarált sokszínűséget, hanem éppen ellenkező hatást vált ki. Arra ösztönöz, hogy mindenhol ugyanaz a tartalom jelenjen meg.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése

Pedig a médiaalkotmány 13. §-a az új törvényi szabályozás sarkalatos pontja. A médiatörvény 12.§ -a**** általános érvénnyel mondja ki, hogy a médiaszolgáltatások tájékoztatási tevékenységének meg kell felelnie a médiaalkotmány 13. § szerinti kötelezettségnek. A181. §***** külön nevesített eljárást szerepeltet, amely akkor indul el, ha a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése miatt bárki hatósági eljárást kezdeményezett.

Mondható, hogy a most hatályon kívül helyezett médiatörvény (1996. évi I. tv.) alapján is eljárás folyhatott a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése miatt, ennyiben tehát semmi új nem történt, ami most külön felháborodásra adhat okot. Csakhogy van ilyen ok. Mert miközben nagyon sok rossz tapasztalatunk gyűlt össze az elmúlt években arról, hogy mennyire nehezen lehetett érvényt szerezni jogos kifogásoknak is, mégis a pluralitást valamelyest tükröző médiatestület, illetve ennek panaszbizottsága előtt zajlottak az eljárások. Jelenleg pedig olyan felügyeleti rendszer működik, amelynek minden szintjén, minden pontján, minden testületében, hivatalában kizárólag vagy elsöprő többséggel a kormányzó pártok által delegált vagy választott, vagy kinevezett személyek találhatók, még több jogosítvánnyal felruházva és intézkedésre felhatalmazva, ráadásul kellően nem definiált jogsértő helyzetetekben.

A médiaalkotmány (2010. évi CIV. törvény) úgy véli, elegendő, ha mindennek az ellenkezőjét deklarálja. Így fogalmaz erről az alapelvek közt:

„4.§ (2) A sajtószabadság kiterjed az államtól, valamint bármely szervezettől és érdekcsoporttól való függetlenségre is.”

Megint egy zavaros mondat, amely hosszan analizálható lenne. Igen, a sajtó függetlenségéről lehet beszélni, sajtószabadságról pedig csak akkor, ha a sajtó úgy teheti a dolgát, hogy közben nincs kitéve a hatalom önkényes vegzatúrájának. Ehhez a hatalom akkor teremti meg a feltételeket, ha a világos szabályokat alkot, és pártatlan alkalmazásuknak intézményes garanciákat biztosít.

Számos olyan részlete van még a médiaszabályoknak, amelyek rávilágítanak, miért sérül a sajtó szabadsága, mindezek azonban nem férnek bele egyetlen írás keretébe. De, ahogy mondani szokás: folytatása következik.


Lánczos Vera                   


* 2010. évi CLXXXV. Törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról:
http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk10202.pdf


** Lásd Kiemelt híreinkben a Képünk a világban összeállításokat

*** Médiatartalom: valamennyi médiaszolgáltatás során, valamint sajtótermék által kínált tartalom. (1.§ 7.pont)

**** „12. § (1) A médiaszolgáltatások tájékoztatási tevékenységének meg kell felelnie az Smtv. 13. § szerinti kötelezettségnek.
(2) A tájékoztatás kiegyensúlyozottságát – a műsorszámok jellegétől függően – az egyes műsorszámokon belül, vagy a rendszeresen jelentkező műsorszámok sorozatában kell biztosítani.”

***** 181. § (1) Az Smtv. 13. § (2) bekezdésében és e törvény 12. § (2) bekezdésében meghatározott kiegyensúlyozottsági kötelezettség megsértése esetén a kifejezésre nem juttatott álláspont képviselője, illetve bármely néző vagy hallgató …(kérelmező) hatósági eljárást kezdeményezhet.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!