Schmitt: az EU-elnökség óriási feladat és lehetőség Magyarországnak

MTI 2011. január 7., péntek 11:09

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint az EU-elnökség óriási feladat, óriási lehetőség Magyarországnak. Az államfő európai uniós ügyekkel foglalkozó külföldi újságírókat pénteken Budapesten fogadva azt is hangsúlyozta, Magyarországon sajtószabadság van, teljes és maradéktalan.

Schmitt Pál köszöntőjét angolul kezdte, majd magyarul folytatva kiemelte: bár az elnökség idején a kormányé a főszerep, ő maga is szeretne aktív szerepet vállalni az eseményekben. Úgy fogalmazott: minden lehetőséget meg kíván ragadni az ország nemzetközi megbecsülésének javításáért "egy meglehetősen ellentmondásos időszak után".

A köztársasági elnök szerint Magyarországon tavaly a választópolgárok Európában példátlan mértékű felhatalmazást adtak az országgyűlési többséget alkotó, és kormányt alakító politikai erőknek. Hozzátette: őt is ez az erő, ez az akarat emelte jelenlegi hivatalába.

Kiemelte: ma Magyarországnak nagy társadalmi felhatalmazással, rendkívül erős parlamenti többséggel bíró kormánya van, amely képes úrrá lenni a gazdasági nehézségeken, képes rendet teremteni. A demokratikus választásokon kapott felhatalmazás a magyarok elvárásainak, az átruházott szuverén hatalom mértékét, legitimitását is tükrözi - tette hozzá.

A 2010-es folyamatokat az államfő úgy látja, "mint a magyarok hatalmas sóhaját, amellyel mintegy ki akartuk fújni az életünkből minden visszatartó, gyengítő mérget, és belélegezni helyére a friss, éltető oxigént".

Hangsúlyozta: Magyarországnak nem csak magáért kell helytállnia, hanem egy 27 országból, félmilliárd emberből álló közösségért. Sikernek csak azt tudjuk elfogadni - mondta -, ha Európa a magyar félév végére megerősödik.

Schmitt Pál beszélt az alkotmányozás folyamatáról szólva azt mondta, a feladatot leginkább az indokolja, hogy a hatályos alkotmány deklaráltan ideiglenes. Kiáll amellett - tette hozzá -, hogy az új magyar alkotmány tiszta, világos zsinórmérték legyen, és alapvetései között helyet kapjanak olyan fontos értékek, mint a keresztény alapok, a családok és a nemzeti nyelv védelme, az egészséges élethez és a sportoláshoz való jog, az élethosszig tartó tanulás jelentősége.

A köztársasági elnök az európai uniós ügyekkel foglalkozó külföldi újságírókhoz fordulva azt mondta: köszöni a kritikus szemléletüket, amely szerinte mindig józanító hatású és segít kiküszöbölni a hibákat.

Az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatban az államfő azt mondta: a jogszabálynak már sokan keltették Európa-szerte rossz hírét, mint fogalmazott, talán a törvény betűjének ismerete nélkül, hiszen a hivatalos fordítás csak napokkal ezelőtt készült el.

Kijelentette: Magyarország demokratikus jogállam, ahol a szabadságjogok maradéktalanul érvényesülnek. Magyarország minden cselekedetét a közös európai mércéhez méri, "így amennyiben a törvény szövege ennek nem felelne meg, nyitottak vagyunk annak átgondolására" - tette hozzá. A magyar médiatörvény szellemiségére éppen a jogok őrzése a jellemző, azáltal, hogy védi az emberi méltóságot, védi a fiatalok jogait és érdekeit, valamint visszahelyezi jogaiba a valódi közszolgálatiságot - hangsúlyozta az államfő. Úgy fogalmazott: az új médiatörvény a jövő generáció jogainak védelmét "erősebb talapzatra" helyezi, és "nem engedi kiszolgáltatni a szólás szabadságának".

Hangsúlyozta, Magyarországon sajtószabadság van, teljes és maradéktalan.

Az államfő köszöntőjében megemlítette, hogy 2011-ben kezdetét veszi a Liszt-év. Európa egy zenei zsenit ünnepel, aki egész életművével példa arra, mit jelent az európai identitás - mutatott rá.