rss      tw      fb
Keres

A polgári értékek és a Fidesz-alkotmány IV


      „Ódon, visszataszító bűz” – Az államcél


Az alkotmánykoncepció második csoportjába azok az értékek tartoznak, amelyeknek semmi közük a demokráciához. Van közöttük, amelyik a demokrácia ellenségeitől ered és ma is ugyanazt a funkciót tölti be, mint hetven évvel ezelőtt, és van olyan, amelyik kevésbé agresszív, de – Nick Cohen szavaival – mindegyikből „ódon, visszataszító bűz árad”.

A legszörnyűbb szag az „államcél” kifejezésből árad, amely két helyen is előfordul a koncepcióban. Ez a kifejezés már jó ideje itt kereng a jogászok és politológusok között, és úgy tűnik, mintha a szaknyelv részévé vált volna. Erre utal például az MTA Jogtudományi Intézetének az alkotmánykoncepcióhoz írt javaslata. Ennek IV. fejezete az „Államcélok” címet viseli, és rögtön az első mondata furcsa állítást tesz: „A hatályos alkotmány 5.§-a az államcélok egyik legfontosabb elemét, a védelmi kötelezettséget tartalmazza.” Ez nagyjából meg is található az idézett helyen, azzal a különbséggel, hogy az „államcél” egyáltalán nem is szerepel a szövegben! A másik állítólagos „államcél” a fenntartható fejlődés elve lenne. A tanult urak fogalmazásából két következtetés vonható le. 1) „államcélok” márpedig léteznek; 2) ezeknek az említetteken kívül is több fontos eleme van.

Hogy kerülhetett ez a csizma a demokrácia asztalára? Ne siessünk előre, lehet, hogy tévedek, és ez a szó nem is tartalmaz semmi olyasmit, ami ne férne össze a demokráciával. Úgy tűnik, hogy 2000-től kezdődően került be ismét a politológusok és a jogászok szókincsébe, és egyre gyakrabban fordul ott elő. A hangsúly az újbóli megjelenésen van. Anélkül, hogy végigkövetnénk a szó történetét, oda kell figyelnünk jelentésének két fontos történeti alakjára.

Ismereteim szerint a 19. században az „államcél” kifejezésnek világos és határozott jelentése volt, azt a célt jelentette, „melyért az állam eredeti rendeltetésénél fogva létezik, milyen különösen a személy- és vagyonbiztonság”.(1) Ugyanebben az értelemben használta a szót Eötvös József is.(2) Valójában tehát a negyedik arisztotelészi ok-fogalmat használták, az állam célja számukra az volt, „amely felé minden történés és mozgás irányult.”(3) Az „államcél” tehát azt jelentette, amiért az egyének létrehozták az államot. Ez pedig Eötvös véleménye szerint is a biztonság volt (4), az állam tehát – úgy vélték – azért jött létre, hogy az egyének biztonságban élhessenek.

Szöges ellentéte ennek a 19. századi (szabadelvű) felfogásnak az, ami a 20. század harmincas éveiben alakult ki. A Nemzeti Akarat Pártjának (milyen furcsa képzeteket kelt ma ez a név!) programja már mit sem törődött azzal, mi okból hozták létre a polgárok az államot. Szálasi számára az államnak és vezetőjének hivatása volt. Az „államcél” pedig ebből a hivatásból következett. Az állam önálló lénnyé vált – több mint valószínű, hogy nemcsak a nyilasok gondolkodásában –, és ennek a lénynek céljai voltak, amelyeket mindenki csak szolgálhatott. Csak e szolgaság által lett „közcél és közakarat”, és különösen fontos helyet kapott benne a vezér: „A vezető politikus pedig legyen az állam első szolgája az államcélra való törekvés első munkása. Ő tervezi, szerkeszti és állítja munkába az államgépezetet” – írta Szálasi Ferenc.(5)

Ezt követően az „államcél” évtizedekre eltűnt a magyar nyelvből. Vajon miért került vissza? Sem a liberális, sem a szociáldemokrata megközelítésnek nem volt szüksége rá. Sokkal inkább az új etatizmusnak. Az pedig, hogy miféle államot képzelünk el, nem jogi és nem tudományos, hanem nagyon is politikai kérdés. Minél inkább önállónak, a polgároktól függetlennek, felettük állónak képzelik el a politikusok az államot, annál inkább válik elfogadhatóvá, hogy saját céljai vannak. De ha az államnak saját céljai vannak, akkor a polgároknak alá kell rendelniük a maguk céljait az „államcéloknak”. Az ezredfordulót követően aztán ez a fogalom beszivárgott az oktatásba, és három esetben megjelent az Alkotmánybíróság döntéseiben is. A visszaszivárgás alapja egy rendkívül szimplifikált és elavult államfelfogás volt, amelynek a középpontjában az állam erőszak-alkalmazó szerepe állt. Sajnálatos, de ez a megközelítés közelebb áll Szálasi Ferenchez, mint Eötvös Józsefhez, mert egyre inkább önálló lényként kezeli az államot. Ez a felfogás a 19. század második felére volt jellemző, és tudományosan már a harmincas években is igencsak elavult volt. Mindazok, akik ezt tanítják, igyekeznek elhitetni a hallgatóikkal, hogy ennek az önálló lénynek, az államnak a vezető csoporthoz tartozók adnak életet. Ilyesmiket írnak például: „Az államcél vagy állami cél az objektív szükségletek tudati megragadása az államot vezető csoport részéről.” Vagy: „szubjektív államcél: az állam nevében cselekvő egyének célelképzeléseinek összessége, amik a valóságra irányulnak.”


State History Museum, Texas – flickr/Visualist Image

Az „államcél” kifejezés tehát politikailag egyáltalán nem semleges! A nyilasok elképzeléseivel való érintkezése mégsem jelenti, hogy neonácinak kell tekintenünk azokat, akik alkalmazzák. Használata azonban felidézi és elfogadhatóbbá teszi még a neonáci gondolatokat is. A legfontosabb mégis az, hogy az antidemokratikus, vagyis a társadalmunkat alkotó individuumok szabadságát negligáló gondolkodást és politizálást teljesen magától értetődőnek tekintik mindazok, akik elhiszik, hogy az intézmények és szervezetek feljebb valóak az egyéneknél. Ez pedig bármilyen tekintélyelvű vagy diktatórikus rendszert megalapozhat!

Az alkotmánykoncepció három „államcélt” nevezett meg. A „magyar állampolgárok munkához való jogának elősegítését” (Alapvető jogok és kötelességek, 4.), „a rászorulókról történő gondoskodást”, valamint „az ifjúság védelmezését”. (Alapvető jogok és kötelességek, 5.) Az első teljesen értelmetlen. Megfejthetetlen számomra, hogy mit jelent a „munkához való jog elősegítése”! Ha valaki tudja, írja meg, hogyan lehet elősegíteni egy jogot?! A munkához való jog biztosítása szerepelt az 1949-es (45.§ (1)) és az 1989-es alkotmányban (70/B § (1)) is, azzal a különbséggel, hogy ezt a jogot mindenki számára biztosították. A mostani koncepció azonban nem biztosítaná, bocsánat, nem „segítené elő”, csak a magyar állampolgároknak. Ami azt jelenti, hogy az Európai Unió más polgárainak nem járna ez a jog! Ez pedig „államcél” lenne, azaz vezető politikai csoport célja az, hogy az Unió polgárai ne vállalhassanak munkát ebben az országban. Ez következik abból, amit leírtak. Két lehetőség van. Az egyik, hogy akik írták, nem tudják, mit beszélnek. Ez sem jó, mert azt jelenti, hogy dilettánsokra bízták a koncepció kidolgozását. A másik lehetőség, hogy nagyon is tudják, mit beszélnek. Ez még rosszabb, mert ha így van, az azt jelenti, hogy tudatosan akarnak diszkriminatív alkotmányt alkotni. A rászorulók és az ifjúság (16. § és 17. §) szintén szerepelt az 1989-es alkotmányban. Az újdonság csak az, hogy most „államcéllá” emelték vagy degradálták őket. Mi értelme ennek? Semmi más csak az, hogy „az állam nevében cselekvők” felhívják a figyelmet önmagukra, arra, hogy ők milyen nagyon gondoskodók. Ez, mint tudjuk, az állam mítoszának fontos része.

Az „államcél” tehát csak egy adott államfelfogáson belül létezik, és a demokráciától valójában idegen és felesleges fogalom. Felidézi a magyar történelem legsötétebb és legkegyetlenebb éveit. A mostani hatalomnak azonban – úgy tűnik – szüksége van rá. Egyrészt az alattvalóiról gondoskodó állam(férfi)-képzetének ápolásához, másrészt pedig a szélsőjobboldali és neonáci csoportok szimpátiájának megszerzéséhez. Nagyon szeretném, ha az utóbbiban tévednék!


Krémer Ferenc                  

(1) Czuczor Gergely–Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, Pest, 1862, Első kötet, 266. oldal
(2) Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra, II. kötet, III. fejezet. Az állam céljáról, 75. oldaltól
(3) Arisztotelész: Metafizika, I.3. 983a 31, Halasy-Nagy József 1936-os fordításában a 41. oldalon .
(4) Eötvös József: i.m. 105. oldal
(5) Ha nem haragszanak az olvasók, akkor ez esetben eltérek a szokásos gyakorlattól, és nem jelölöm meg a forrásokat.


Első rész: Szabadság és egyebek
Második rész: Kellenek-e korlátok a szabadsághoz?
Harmadik rész: Az ellenállás joga


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!