rss      tw      fb
Keres

Nem mozoghat szabadon a pakisztáni atombomba "atyja"

MTI 2010. március 29., hétfő 18:51

Fenntartotta a pakisztáni atombomba "atyja" mozgásszabadságának korlátozását, de valamelyest enyhített az intézkedések szigorán a lahori táblabíróság hétfőn meghozott ítéletében.

Abdul Kadír Hán atomtudós 2004-ben televíziós nyilatkozatban beismerte, hogy nukleáris technológiákat adott el Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának. Hán azután visszavonta nyilatkozatát. Pervez Musarraf akkori pakisztáni elnök megkegyelmezett neki, de gyakorlatilag azonnal házi őrizetbe helyezte.

Az iszlámábádi táblabíróság 2009 februárjában elrendelte a tudós szabadlábra helyezését, de a rendőrség és a hadsereg biztonsági megfontolásokra hivatkozva azóta is szoros ellenőrzés alatt tartja. Iszlámábádi lakhelye körül pakisztáni ügynökök nyüzsögnek, és a 73 éves tudós nem hagyhatja el lakását anélkül, hogy előre egyeztetne tervezett programjáról.

A hatóságok azt mondják, félő, hogy őrizet nélkül külföldi titkosszolgálatok vagy iszlám szélsőségesek elrabolják a tudóst. Elemzők viszont azt gyanítják, hogy a befolyásos katonai és hírszerzési ügynökségek azért korlátozzák Hán mozgásszabadságát, mert attól tartanak, hogy esetleges nyilatkozataival őket is kapcsolatba hozhatja az atomtechnológiák múltbeli eladásával.

A lahori táblabíróság enyhítésként egy óráról félórára csökkentette a tudós bejelentési kötelezettségét iszlámábádi program, egy nap helyett pedig fél napra belföldi utazás esetén. Fenntartotta viszont azt a döntést, hogy Abdul Kadír Hán nem beszélhet a nyilvánosság előtt atomfegyver-technológiákról.

A táblabíróság egyúttal elutasította azt a beadványt, amelyben a pakisztáni kormány vizsgálat megindítását kérte Abdul Kadír Hán ellen a The Washington Post című újságban nemrégiben megjelent hír kapcsán. Az újság állítása szerint Hán az 1990-es évek végén megpróbált atomtitkokat és felszereléseket eladni Iránnak és Iraknak. A bíróság szerint a kormány dolga, hogy nyomozzon az ügyben. "Ha nyomozni akarnak, az egy végrehajtó hatalmi döntés" - mutatott rá a bíróság.

Az Egyesült Államok szerint a pakisztáni atomtudós továbbra is kockázatot jelent a nukleáris technológiák terjedésére nézve, s továbbra is fenntartja azt a kérését, hogy kihallgathassa Hánt.

Hánt hazájában sokan hősként tisztelik, mert az ő irányításával fejlesztették ki a pakisztáni atombombát.