Félrenézés



Miközben az ügyészség következetesen ellenáll a Biszku Béla által a diktatúra idején elkövetett tettek nemzetközi jogi eljárás alá bocsátásának, vádat emeltek a volt kommunista vezető ellen egy kétes alkotmányosságú törvényhely alapján. Biszku a „nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása” miatt áll bíróság elé. Vagyis esély sincs arra, hogy kiderüljön, vajon az 1956-os forradalom leverése és megtorlása során elkövettek-e emberiség elleni bűncselekményeket, viszont nyilvánosan kétségbe vonni a bűnök tényét nem lehet. Minden egy irányba mutat: minél kevesebbet tudjunk meg, lehetőleg ne derüljön fény mindenre, ahol lehet fedjük el és tabusítsuk a múltat. A titkosszolgálatok működésével kapcsolatos politikai akarat ugyanerről szól. Bizonyára súlyos érvek támogatják a nyilvános szembenézés elkerülését.

Gellért Ádám nemzetközi jogász vádemelési javaslatában pontosan felsorolja azokat a jogi érveket, amelyek szerint az 56-os megtorlás emberiség elleni bűncselekményként minősíthető. A hazai jog szerint nincs már nem elévült bűncselekmény, a hazai jog alkalmatlan arra, hogy egy lépést is tegyen a múlt jogi tisztázásában, de nagyokat tud lépni az elfedésben. A nemzetközi eljárás akadályozása és a szólás szabadságát korlátozó Btk. tényállás alapján való vádemelés ezt szolgálja. Nem az a vita tárgya, hogy érdemes-e élemedett korú embereket büntető eljárásnak alávetni, hiszen az el nem évülő emberiség elleni bűncselekmény fogalma arra épül, hogy az időmúlás bizonyos borzalmak elkövetőit nem menti fel. Éppen a jövő érdekében, hogy az általában az állami hatalom eszköztárával elkövetett bűncselekmények elkövetői soha ne érezhessék magukat biztonságban. A magyar jogrendszer megértő a háborús és emberiség elleni bűnök elkövetőivel. Vagy sorra rehabilitálja őket, arra hivatkozva, hogy az 1945 utáni népbírósági ítéletek nem voltak jogállamiak, vagy esélyt se ad arra, hogy a régmúltban elkövetett cselekmények jogi minősítését illetékes hatóságok megkezdhessék.

Most egy olyan eljárás következik, amelynek nincs jó kimenete, nem járul hozzá a múlt tisztázásához, sőt akadályozza ezt. Amennyiben a bíróság elmarasztalja a volt kommunista vezetőt azért, mert az évek során jottányit sem változtatott saját cselekményei értékelésén, és ennek nyilvánosan is hangot ad, pusztán a vélemények szabad közlése kap egy újabb pofont. De a felmentés sem ad megnyugtató választ, legfeljebb nyilvánvalóvá válnak a jogszabály és a vádemelés szakmai hiányosságai. A politikai közélet jelenlegi színvonala mellett nem elvárható, hogy a bírósági ítélet bárhogyan is hozzájárulhatna a múlttal való szembenézéshez. A múlt bűneinek tagadását tiltó jogszabály ennek a politikai kultúrának a terméke, nem is várhatunk tőle többet.


Ruined Window – flicr/FMG2008

Végül szóba kell hozni újra a diktatúrák által elkövetett bűnök közötti különbségek kérdését. Pontosabban a bűnök utólagos kezelései közötti különbségeket. A holokauszt nyilvános tagadását büntető tényállások Európa azon államaiban jelentek meg, amelyek felelősséget éreztek a náci népirtásért. Milliók eltervezett és tudatos faji alapú kiirtásának kétségbe vonása súlyosan sérti a túlélők és hozzátartozóik emberi méltóságát. Elkövetői tipikusan nem a háborús bűnösök, nem azok, akik tevőlegesen részt vettek emberek megölésében. A kommunista diktatúra által elkövetett emberiség elleni bűnöket nem kell összevetni a náci bűnökkel ahhoz, hogy világossá váljon: Biszku Béla mondatai nem alkalmasak arra, hogy megsértsék bárki érzékenységét. Ő ugyanis esetleg tettese a múltban elkövetett bűnöknek, véleménye ezért, bármilyen nyilvánosság előtt is fejti azt ki, alkalmatlan e sérelem okozására. Egyszerűen fogalmazva: tőle aligha várható más. Mondatai mindazonáltal nyelvtanilag és tartalmilag is alkalmatlanok voltak az áldozatok vagy hozzátartozóik komoly megsértésére. Pusztán a történelmi igazság érdekében pedig nem ildomos a büntetőjog eszközét alkalmazni.

Viszont az el nem évülő háborús és emberiség elleni bűncselekmények megítélésében nem lehet különbséget tenni a diktatúrák között. A jogi minősítés nem ismeri az ideológiai distinkciókat és nem méltányolja a tömegirtás történelmi szándékaiban rejlő különbségeket sem. A magyar jogalkotó és jogalkalmazó következetesen a tisztázáshoz soha el nem vezető megoldásokat választja.



Fleck Zoltán                  


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!