rss      tw      fb
Keres

Elemzések az egyiptomi helyzetről



MTI: Amerika forradalmi tétovasága – Le Monde: a Nyugatnak egy diktátort néven kell neveznie – Le Monde: a sajtószabadság megelőzte a tüntetéseket – Jevgenyij Kriskin: Egyiptom veszélyes határon áll – Elemzők kétlik, hogy Baradei lehetne a megoldás embere
MTI: Az élelmiszerárak globális növekedése hozzájárult az észak-afrikai nyugtalansághoz – IMF: „felrobbant a fiatalkori munkanélküliség időzített bombája” – Roubini: Latin-Amerikáig is elérhet az észak-afrikai válság


Amerika forradalmi tétovasága – az MTI elemzése

A történelem logikája azt diktálná, hogy a lázadó hagyományaira és szabadságszeretetére büszke Amerika a zsarnok távozását követelő egyiptomi tüntetők mellé álljon, szövetségi és regionális érdekei viszont azt, hogy hatalomban tartsa a 30 éve hű szövetségeseként kormányzó Hoszni Mubarakot a legnépesebb arab állam élén. Az egyiptomi felkelést tétován szemlélő Washington a jelek szerint nem talál biztos kapaszkodót az események befolyásolásához.

A kairói amerikai követség nélkülözhető alkalmazottait hazaküldték, az épületet védő tengerészgyalogos egységet pedig megerősítették. Washington tehát felkészült arra, hogy az események erőszakos fordulatot vehetnek Egyiptomban, s mindent elkövet annak érdekében, hogy elkerülje az 1979-es iráni válság megismétlődését.

Washington akkor túl sokáig és túl következetesen ragaszkodott akkori készséges regionális partner, Reza Pahlavi sah országlásához, amivel tökéletesen maga ellen fordította az iráni közhangulatot. A kirobbant forradalom egy szélsőségesen Amerika-ellenes, iszlám klerikális rendszert juttatott hatalomra, az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének elfoglalása és 444 napig tartó megszállása pedig Jimmy Carter elnökségébe került.

A Mubarak ellen lázadók szemében Amerika már begyűjtötte az első rossz pontokat: a múlt héten Hillary Clinton külügyminiszter „stabilnak” nevezte a rendszert, Joe Biden alelnök szerint a tüntetők által a pokolba kívánt államfő „nem diktátor”, az egyiptomi rendőrök pedig Made in USA feliratú könnygázpatronokat lőttek ki a tömegre.

Az egyiptomi ellenzéki csoportok által a rezsimmel való tárgyalásra felkért Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) volt főigazgatója felszólította Barack Obama elnököt, hogy vizsgálja felül politikáját, s az egyiptomi néppel építgesse a bizalmat, ne pedig annak elnyomójával.

Amerika nem is olyan régen - 1986-ban - a Fülöp-szigeteken hajtotta végre hasonló helyzetben a legsikeresebb átpártolását. Dobta Ferdinand Marcos diktatúráját, s a néphatalmat követelő, békés forradalom oldalára állt, amivel sikerült megőriznie az új kormány lojalitását is. Csakhogy Egyiptom esetében egy ilyen pálfordulás tökéletesen ellentétben állna azzal, amit Amerika és legfontosabb közel-keleti szövetségese, Izrael regionális érdekei diktálnak. Washington szeretné elkerülni, hogy a legnagyobb haderővel rendelkező arab országban látványosan megbukjon az a kurzus, amely 1978-ban Camp Davidben megegyezett a békéről a zsidó állammal. Ráadásul az egyiptomi rezsim mögüli kihátrálás azt az üzenetet küldené a térség többi autoriter vezetőjének, hogy Amerika nem túl megbízható szövetséges, s nehéz időkben nem lehet rá támaszkodni. Pedig Washington évtizedek óta együttműködik velük – köztük a jordániai és a szaúd-arábiai uralkodóval – a szélsőséges iszlám mozgalmak és Irán befolyásának feltartóztatásában.

Az amerikai vezetés ennek megfelelően az elmúlt napokban elég „langyos” üzeneteket küldött Kairóba, kerülve annak kinyilvánítását, hogy melyik fél mellé áll. Washington „ellenőrzött átmenetet” kíván, de arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy pontosan mi felé. Az anyagi formát még nem öltött amerikai kívánságlista alapvetően a párbeszédre, a szabad választásokra és az alkotmánymódosításra terjed ki.

Nem mondhatni, hogy Amerikának nincsen befolyása az eseményekre, hiszen Washington felszólításának is köszönhető, hogy az események eddig alapvetően nem vettek erőszakos fordulatot. Az Izrael és Egyiptom között megkötött „hidegbéke” után az Egyesült Államok körülbelül évi 1,5 milliárd dollárral támogatta az egyiptomi haderő fejlesztését, amelynek tisztikarából sokan tanultak amerikai katonai akadémiákon. A Pentagon tehát jelenleg számos olyan kapcsolattal rendelkezik, amelyekkel az erőszaktól való tartózkodásra bírhatja a katonákat. A nyilvánosság előtt ugyanakkor még nem vált egyértelművé, hogy ki lesz az a vezető vagy politikai erő, aki vagy amely mellett az amerikai vezetés leteszi a voksát. Ahogy máshol, úgy nyilvánvalóan Washingtonban is tisztában vannak vele, hogy a népfelkeléseket rendszerint a legjobban megszervezett politikai erők sajátítják ki.

Washington érdeke mindenképp azt diktálná, hogy ez az erő ne az ellenzéki Muzulmán Testvériség legyen, amelynek szellemiségétől az iszlám világ számos radikális mozgalma eredezteti magát, így a Libanonban hatalomra jutott Hezbollah és a Gázai övezetet ellenőrző palesztin Hamász is.

Mint a fehér házi szóvivő, Robert Gibbs elismerte, Washington az egyre nagyobb tömegeket megmozgató tüntetések első hetében fel sem vette a kapcsolatot a nem hivatalos ellenzék nem hivatalos vezetőjével, el-Baradeijel. Ennek oka lehetett az, hogy a NAÜ volt vezetője régóta követeli Izrael csatlakozását az atomsorompó-egyezményhez, és elítélte a gázai blokádot. De lehetett az is, hogy el-Baradeit csak egy félretolható sakkbábunak tartják, akinek hátán a – becslések szerint a lakosság harmadának bizalmát élvező – Muzulmán Testvériség felkapaszkodhatna a hatalomba.

Gibbs nem fedte fel, hogy eddig konkrétan kivel tárgyaltak Kairóban az amerikai külügyminisztérium és a Pentagon képviselői, s hogy elfogadható partnerek-e számukra a Mubarak által a hadsereg és a titkosszolgálat köréből kinevezett új állami vezetők, akik a szövetségesi folytonosság letéteményesei lehetnek.

Amerika számára tehát nincs egyszerű megoldás, de az események sodrásában valószínűleg mégis egyértelműen színt kell majd vallania, hogy hány vasat kíván a tűzben tartani.

***

Le Monde: a Nyugatnak egy diktátort néven kell neveznie

A kairói és a tuniszi tüntetők legfőbb üzenete a „realista” nyugati diplomácia számára az, hogy egy diktátort mindig diktátornak kell nevezni – írta keddi szerkesztőségi írásában a Le Monde. A mérvadó francia liberális újság szerint a tunéziai és az egyiptomi események azzal a fontos kérdéssel szembesítették a nyugati demokráciákat, hogy az egyetemes értékek nevében elkötelezett diplomáciát kell-e folytatniuk vagy sem, azaz az emberi és más szabadságjogok zászlaját rakják inkább zsebre, csak félig lengessék, vagy pedig folyamatosan tartsák kifeszítve?

A lap szerint nem egyszerűen morális vagy meggyőződésbeli kérdésről van szó, mert a probléma a gazdasági és stratégiai érdekek védelmét is érinti. Franciaország ugyanis a jövőben fog fizetni azért, hogy nem mondta ki időben: a tuniszi rezsim egy „durva kleptokrácia”. Ahogy az Egyesült Államok is védekezni lesz majd kénytelen a jövőben Egyiptomban, amiért korábban teljes erejével támogatta Hoszni Mubarak rendszerét.

A Le Monde úgy látja, hogy az amerikaiaknak és az európaiaknak sokat változott az álláspontjuk erről a kérdésről az évek során. Az emberi jogok védelme Jimmy Carter (1976-1980) amerikai elnöksége idején vált elsősorban a Szovjetunióval szemben a nyugati diplomácia egyik nyíltan képviselt fő elemévé, amelyet olyan civil szervezetektől vett át, mint például az Orvosok Határok Nélkül. A hidegháború végére ennek a diplomáciának a nevében született meg a beavatkozás jogáról, illetve feladatáról való gondolkodás, s az emberi jogok védelmének a nevében sérült az államok szuverenitását kimondó, korábban szentnek számító elv. Idővel viszont egyre több bírálat érte az „emberi jogiság” nevében folytatott politikát azzal az indokkal, hogy az olyan nagy országok, mint az Egyesült Államok vagy Franciaország diplomáciáját nem irányíthatja kizárólag az emberi jogok féltése. Az „emberi jogiság” „nyugatiasnak” minősült, s a nyugati diplomácia a realizmus, a gazdasági érdekek, a stratégiai stabilitás és annak a kulturális relativizmusnak a nevében, amely szerint a „fehér ember” túl sok bűnt követett el a gyarmatosítás időszakában ahhoz, hogy bárkinek is bármiről papoljon, fokozatosan visszavonulót fújt az emberi jogok védelme terén – írta a Le Monde.

***

Le Monde: a sajtószabadság megelőzte a tüntetéseket

Az egyiptomi sajtó az elmúlt öt évben a korábbiakhoz képest példátlan mozgástérhez jutott: féltucatnyi olyan szabad hangvételű független lap jelent meg a piacon, amelyek egyértelműen szakítottak a kormánysajtó mellébeszélésével – írta keddi kairói riportjában a Le Monde.

A francia lap szerint ezekben a független újságokban számos, az elnöki palota körüli gyanús ügyről lehetett olvasni, politikailag pedig nyitottak voltak az olyan ellenzékiek felé, mint például Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábbi Nobel-békedíjas vezetője. Ezek a lapok pedig most nyugodtan vállalhatják a „felelősséget” a tüntetések kirobbantásában.

„Azt kell megérteni, hogy a Tahrír téren (Kairó főterén) tüntető fiataloknak a politika és az aktualitások iránti ébredése egybeesett ezen új lapok indulásával” – mondta a Le Monde-nak Szamer Szoliman, a kairói Amerikai Egyetem gazdaságpolitika-professzora. „Számukra az al-Ahrám (kormánylap) nem létezik.”

Az ellenzéki lapok közül a legjelentősebb az al-Masri al-Yom, amelynek példányszámát annyira becsülik, mint a hivatalos lapokéit. Hisam Kasszem korábbi főszerkesztő a Le Monde-nak elmondta, hogy 2003-ban azért tudtak létrejönni, mert akkor az Egyesült Államok részéről nagy volt a nyomás Egyiptomon, hogy nyisson a világ felé. Az újság 2005-ben lett igazán népszerű, amikor az elnök-, illetve a parlamenti választásokat követően az ezeket felügyelő bírók a lap hasábjain számoltak be a csalásokról és a megfélemlítésekről, amelyeknek szemtanúi voltak.

A másik jelentős független lap a két évvel ezelőtt indított al-Shourouk, amely szintén sokat bírálta a rezsimet, és amelyiknek a hasábjain jelentette be el-Baradei, hogy szeretne részt venni az egyiptomi politikában. Az újság az utóbbi hónapokban az úgynevezett Madinaty és Palm Hills projektekről cikkezett: ezek olyan állami földterületekről szóltak, amelyekhez fillérekért jutottak hozzá a hatalomhoz közel álló üzletemberek.

A Le Monde szerint ezekben és a többi független lapban napról napra lehetett olvasni olyan botrányokról szóló írásokat, amelyek köznapi témává váltak és előkészítették azt a szólásszabadságot, amely szombat óta a tüntetések szlogenjeiben megnyilvánul.

„A konkurencia hatására a hivatalos sajtó is változásnak indult: egy évvel ezelőtt a Muzulmán Testvériségről csak a bűnügyi rovatban lehetett olvasni az al-Ahrámban. Ma már a politikai oldalakon írnak róluk” – mondta Szamer Szoliman. A sajtó nyitása azonban nem ment zökkenőmentesen: az al-Dusztur című lap egyik szerkesztőjét tavaly októberben azért menesztették, mert Baradeiről írt publicisztikát, 2008 márciusban pedig ez a szerkesztő csak elnöki kegyelemmel úszta meg a hatéves kényszermunkát, amiért Mubarak egészségi állapotáról közölt cikket.

„Ezek az új lapok nem igazán függetlenek. Még mindig van nyomás a részvényesek vagy a kormány részéről, amellyel számolni kell. Ez még csak az átmeneti időszak” – hangsúlyozta a Le Monde-nak Hisam Kasszem.

***

Jevgenyij Kriskin: Egyiptom veszélyes határon áll

Egyiptomban jelenleg fordulat zajlik. Az ellenzék keddre hirdette meg a Milliók menetét, amely várakozásai szerint alapvetően megváltoztathatja a helyzetet az országban – írja az Oroszország hangja rádió német nyelvű honlapján hétfőn megjelent elemzés.

Kairóban és Alexandriában milliók vonultak az utcára olyan jelszavakkal, amelyekkel Hoszni Mubarak elnök és az éppen esküt tett kormány lemondását követelik. Az ellenzék, amelynek soraiban még nem látható közös vezér, feltétlenül reális erőt képvisel. Ezen belül a betiltott Muzulmán Testvériség képviseli a legészrevehetőbb és engesztelhetetlen álláspontot. A radikálisok kiadott nyilatkozatukban felszólították az egyiptomi népet, hogy mindaddig maradjon az utcákon, amíg a kormányzó rezsim nem távozik.

De ki kerekedik felül? Netán azok, akinknek az oldalán az egyiptomi katonák állnak? Vlagyimir Beljakov, a Kelet-kutató Intézet szakértője szerint a rezsim és ellenzéke közötti kompromisszum látszik a legvalószínűbbnek. Erre első sorban az a tény enged következtetni, hogy a hadsereg hű marad a rezsimhez. Omar Szulejman újonnan kinevezett alelnök már meg is kezdte a tárgyalásokat az ellenzékkel, elsősorban a létező politikai pártokkal, és ezekből Egyiptomban több mint húsz van.

A nemzetközi közösség számára Egyiptomban a stabilitás alighanem sokkal fontosabb, mint a változás, még akkor is, ha ez a változás a demokrácia helyreállításához vezethet. Túlságosan is nagy ugyanis az átmeneti időszak ára. A válság erőszakos megoldására való kísérlet katasztrofális következményekkel járhat, és nem csak Egyiptom számára. Nem szabad elfelejteni, hogy a Közel-Keletről Európába érkező kőolajszállítások fő útvonalai a Szuezi-csatornán át vezetnek, és hogy ez a csatorna engedi át a világ kereskedelmi szállításainak mintegy 10 százalékát. Az ország helyzetének további destabilizálódása esetén lezárhatják a csatornát. Ezért az egyiptomi helyzet elméletileg lelassíthatná a világgazdasági válság leküzdését.

Vannak azonban politikai kockázatok is: amennyiben Mubarakot mégis távozásra kényszerítik, és a tiltakozási hullámon netán az iszlamisták kerülnek hatalomra, az nagyon sok mindent megváltoztatna nem csupán Egyiptomban, hanem az egész térségben. Elég arra gondolni, milyen hatással volt a térség helyzetére az 1979-es iráni iszlám forradalom. A dolgok ilyen alakulása nem zárható ki. Egyébként sok iráni politikus az egyiptomi eseményekben az 1979-es iráni forradalom ismétlődését látja. (Az egyiptomi felkelés elő fogja segíteni egy „iszlám Közel-Kelet” létrejöttét – idézte kedden az iráni állami televízió Ali Akbar Szálehi külügyminisztert, aki elítélte az amerikai beavatkozást a „szabadságra törekvő” népi mozgalomba.)

Az egyiptomi történésekből esetleg adódó veszélyek lehetősége először Izraelben tudatosodott. Az izraeli hatóságok, ellentétben az Egyesült Államokkal és a legtöbb európai országgal, amelyek eddig nem biztosították támogatásukról  Hoszni Mubarak rezsimjét, sokkal konkrétabb álláspontot képviselnek. Az izraeli külügyminisztérium által a legfontosabb nagykövetségeknek megküldött útmutatás hangsúlyozza, mennyire fontos az egyiptomi stabilitás megőrzése. És ez annyit tesz, hogy az egyiptomi forradalomra egyelőre senkinek nincs szüksége a forradalmárokon kívül.

***

Elemzők kétlik, hogy Baradei lehetne a megoldás embere

Neves nyugati politológusok kételkednek abban, hogy Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) volt főigazgatója jelenthetné a megoldást az egyiptomi válságra. Baradei köztiszteletben álló személy, de nagyon egyedül van, és nincs pártja – mondta Denis Bauchard, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének (IFRI) kutatója. Olyan ember, akinek nincsenek összeköttetései a hadseregben és a nagypolgári társadalomban sem - vélte egy névtelenséget kérő diplomata.

A Hoszni Mubarak egyiptomi elnök elleni felkelés frontembere külföldön élt, életének elmúlt harminc évét Bécsben, a NAÜ székvárosában töltötte, ahol 2009 novemberéig irányította az ügynökség munkáját, miközben 2005-ben Nobel-békedíjjal ismerték el tevékenységét. Thomas Hasel, a Berlini Szabadegyetem Észak-Afrika-kutatójának az a véleménye, hogy Baradei ugyan hiteles ember, de kérdéses, hogy képes lenne változtatni a helyzeten; lehet hogy csupán bábfigura lenne.

Jelenleg Baradei számít a zajos ellenzék szószólójának, akit azzal bíztak meg, hogy tárgyaljon az egyiptomi kormánnyal, de korántsem ő a mozgalom vezére. Baradei nem vall iszlamista nézeteket, de közeledése a Muzulmán Testvériség mozgalomhoz a Nyugat aggódását váltja ki, mert a katasztrófa-forgatókönyv az iszlamista szervezet hatalomra jutását vetíti elő – vélekedett egy Brüsszelben dolgozó európai diplomata.

A 68 éves Baradei a The Independent című brit lapnak azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékában a 30 esztendeje az ország élén álló Hoszni Mubarak elnök örökébe lépni.  Legfeljebb az átmeneti államfői teendők ellátását vállalná a szabad választásokat megelőző időszakban.

Egyes vélemények szerint fontos tényező, hogy az Egyesült Államok számára elfogadható-e Baradei. Philip Crowley amerikai külügyi szóvivő hétfőn azt hangoztatta, hogy Washington szerteágazó kapcsolatokkal rendelkezik Egyiptomban. Szövetségesei vannak az egyiptomi kormányban és kormányon kívüli politikusok körében, ideértve az ellenzéket is. Baradei egyébként azt vetette az amerikai vezetés szemére, hogy kettős játszmába fogott. A demokráciára megteremtésére szólít fel, miközben továbbra is támogatja Mubarak elnököt. Sokan emlékeztetnek arra, hogy Baradei NAÜ-főigazgatóként Irak és Irán esetében nem volt mindig kíméletes az amerikai politikával szemben. Az Irak elleni támadás előtt 2003-ban Baradei kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Szaddám Huszein rezsimje titkos nukleáris programot folytat, ami a háború megindításának egyik ürügye volt. Kétkedése alaposan felbosszantotta Washingtont, Baradei kétségei később beigazolódtak.

***

Az élelmiszerárak globális növekedése hozzájárult az észak-afrikai nyugtalansághoz – az MTI elemzése

A világ élelmiszerbiztonsági szakértői az elmúlt időszakban ismételten figyelmeztettek, amennyiben az élelmiszerárak növekedését nem sikerül megfékezni, az számos fejlődő országban robbanáshoz vezethet. Pontosan olyan tömegmozgalmak lehetőségére céloztak, mint amely Tunéziában már megdöntötte az előző autoriter és korrupt kormányzatot, Egyiptomban pedig éppen most fenyegeti elsöpréssel Mubarak elnök 30 éve tartó hatalmát.

Egyiptom sivatagi ország, amely élelmiszerfogyasztásának több mint felét külföldről kénytelen importálni. A Nílus mentén 2008 óta ismételten lázongások törtek ki, ahogy az alapvető élelmiszerek ára, a búzától a gyümölcsig, jelentősen nőtt. Nem ez a jelenlegi események egyedüli oka, de mindenképpen egyik fontos tényezője – és erre a szakértők már hosszabb ideje figyelmeztettek.

Így például Hamdi Abdel-Azim kairói közgazdász november közepén az IPS sajtóügynökségnek kijelentette: „Amennyiben az élelmiszerárak növekedése folytatódik, a kormány elleni népharag robbanása várható”. Mubarak elnök politikai ellenfelei már hetekkel korábban az élelmiszerárak befagyasztását követelték.

Az élelmiszerek globális drágulása a jordániai, az algériai és más térségbeli tüntetők haragját is motiválta, és az érintett kormányok aggodalma maga is növelheti az alapvető élelmiszerek világpiaci árát. A Toronto Globe and Mail, amely a világ egyik vezető gabonaexportőr országának kereskedelmi központjában jelenik meg és érthetően nagy figyelmet fordít a témára, hétfőn úgy fogalmazott, hogy „a búza hirtelen fontos helyre került a Közel-Kelet étrendjében”.

Algéria a múlt héten 800 ezer tonnát rendelt és ezzel 1 millió tonnára növelte idei vásárlásait. Jordánia, Törökország, Líbia, Katar, Marokkó és Libanon is sokat vásárolt az elmúlt hetekben. Távolabb Banglades is bejelentette, hogy kétszeresére növeli idei beszerzési célszámait, hogy leszoríthassa a hazai árakat.

A térség kormányai abbeli aggodalmukban, hogy a további áremelkedések a saját országukat is destabilizálhatják, lázas gabona-, rizs- és élelmiszervásárlásba bocsátkoztak a világpiacon, hogy megfelelően feltöltsék a hazai tartalékokat és ellenőrzésük alatt tartsák az árakat. Washingtonban a Goldman Sachs hétfőn közzétett jelentésében a mezőgazdasági cikkek felhalmozásának fokozódását jósolta a tunéziai és egyiptomi események nyomán. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének, a FAO-nak csütörtökön közzéteendő havi élelmiszer-árindexe a torontói lap szerint várhatólag azt jelzi majd, hogy a globális élelmiszerárak csúcs-szinten maradnak és még tovább is emelkedhetnek.

A FAO-index 55 különböző élelmiszer – köztük a rizs, a hús, a búza, a tej és a sajt – nagykereskedelmi árszintjét összesítő szám, amely decemberben rekordot döntött: túlszárnyalta a korábbi, 2008 júniusában mért szintet. Mint emlékezetes, akkor az élelmiszerárak lázongást váltottak ki több országban, így Egyiptomban is.

A decemberi áremelkedésben különböző tényezők játszottak szerepet. A vezető búzaexportáló országokban – Oroszországban, Kanadában, Ukrajnában és Ausztráliában – gyenge termést takarítottak be, ez ősz óta felfelé hajtotta az árakat. Az elmúlt 12 hónapban a chicagói tőzsdén 77 százalékkal nőtt a búzaár, és januárban is 6 százalékkal emelkedett: ehhez hasonlóra januárban 1993 óta nem volt példa. A rizs ára viszont a jó termésnek köszönhetően 2010-ben nem változott jelentősen, ám januárban, ahogy a politikai nyugtalanságtól tartó kormányok minden lehető módon növelni próbálták tartalékaikat, 8 százalékkal megugrott. Az árakat a világpiaci kereslet erősödése is felfelé hajtja: a nagy feltörekvő országok, Kína, India és Brazília mind nagyobb részét szippantják fel a piacra kerülő alapélelmiszereknek, és a magához térő amerikai gazdaság igénye is nő.

A FAO szokatlan figyelmeztetést adott ki, amelyben óvott az „olyan, rövid távon hasznosnak tűnő politikai lépésektől, amelyek hosszú távon káros hatással járhatnak és még súlyosbíthatják is a helyzetet”. Ez utalás volt az egyes élelmiszer-exportőr országok által –Ukrajna és Argentína – 2008-ban a hazai árszint lenyomása érdekében bevezetett exportkorlátozásokra, amelyek akkor még jobban növelték a világpiacon az árakat.

A Vancouver Sun egy washingtoni szerzője arról ír, hogy az élelmiszerárak inflálódását mind többen összefüggésbe hozzák az amerikai jegybank szerepét betöltő FED deflációellenes, keresletnövelő lépéseivel is. A FED az amerikai kincstárjegyek vásárlásával növelte a forgalomban lévő dollármennyiséget, amit a befektetők egyrészt a részvény-, másrészt az árutőzsdéken igyekeznek forgatni, ez növeli a búza és a kukorica árát is. A dollár árfolyama gyengül, viszont a globális commodity-árak nőnek. A lap által idézett amerikai pénzügyi szakértők szerint a FED ezzel mintegy exportálja az inflációt.

Ed Yardeni, egy ismert amerikai pénzügyi elemző hétfői hírlevelében a FED elnökéről írva tréfásan (?) úgy fogalmazott, hogy Ben Bernanke nevének a forradalmárok listáján kellene szerepelnie, mivel az általa tavaly augusztusban meghirdetett és november óta megvalósuló pénzpolitika hozzájárult a fejlődő világban a nyugtalansághoz és változáshoz. „A növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak csak erősítik a széleskörű munkanélküliség kiváltotta haragot a jelenleg forrongó országokban” – írta az amerikai elemző.

***

IMF: "felrobbant a fiatalkori munkanélküliség időzített bombája"

A fiatalkori munkanélküliség régóta „időzített bomba” volt az észak-afrikai térségben, most pedig felrobbant, ez vezetett az egyiptomi kormányellenes tüntetésekhez és a tunéziai elnök elűzéséhez – mondta Dominque Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden.

Úgy vélekedett, az egyiptomi és tunéziai forrongás nem okoz jelentős törést a világgazdaság fejlődésében, és csak ideiglenes hatást gyakorol a piacokra. A tiltakozó mozgalmak azonban rávilágítanak arra, hogy a kormányoknak nem csupán a makrogazdasági adatokra kell koncentrálniuk, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére is. Strauss-Kahn szerint a munkahelyteremtést kell megtenni fő prioritásnak a fejlett országokban és a fejlődő államokban is, különben teljes nemzedékek vesznek el. A fiatal emberek tömegéből elveszett generációk lehetnek, amelyek sorsa az egész életen át tartó nélkülözés.

Az egyiptomi gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 6-6,2 százalék körüli mértékben növekedhetett a szakértői előrejelzések szerint, a lendületes bővülés azonban nem csökkentette az egyenlőtlenségeket; a 80 milliós lakosság 18 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, a hivatalos munkanélküliségi ráta pedig 10 százalék fölött van.

***

Roubini: Latin-Amerikáig is elérhet az észak-afrikai válság

Tovaterjedhet a tunéziai és egyiptomi forrongás, tüntetések kezdődhetnek Indiában, Pakisztánban, Kínában és akár Latin-Amerikában is, ami „próbára teheti az olyan rendszereket, mint Hugo Chávez venezuelai rezsimje” – mondta a CNBC amerikai tévécsatornának Nouriel Roubini. A New York-i Egyetem pontos előrejelzéseiről világszerte ismert gazdaságtan-professzora – aki már 2006-ban megjövendölte az amerikai jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válságot is – úgy véli, növekedik a kockázata annak, hogy Tunézia és Egyiptom után a világ más részein is lázongás kezdődik, ami negatív hatással lehet a gazdasági növekedésre és hozzájárulhat az infláció emelkedéséhez.

A politikai típusú fertőzés már meg is mutatkozott, hiszen a válság Tunéziáról átterjedt Egyiptomra, „és nő a geopolitikai kockázat” – mondta Roubini. Ugyanakkor egyelőre nem fenyeget újabb világgazdasági recesszió veszélye. „A korábbi recessziók ugyan geopolitikai kockázatok hatására megindult olajár-robbanással kapcsolódtak össze, most azonban még nem tartunk ott, de az olaj drágulása és a kockázatkerülő magatartás terjedése negatív hatással van a piacokra” – mondta Nouriel Roubini a CNBC-nek.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!