rss      tw      fb
Keres

Vihar a szexuálpolitikai erőtérben



Pálffy István és pártja, a KDNP ismét súlyos érzelmi viharba került attól, hogy a 21. század színpadjain visszavonhatatlan evidencia megmutatni bizonyos politikai és szexuális kielégülések típusazonosságait. S mivel közeleg március tizenötödike – amit ők kizárólag totális szakralitásként tudnak elképzelni –, egyre ingerültebbek attól, hogy a Nemzeti Színház nem ezt az igényüket fogja kiszolgálni. Ott, mint köztudott, ez alkalommal Závada Pálnak a nemzeti önismeret és szembenézés igényére épülő drámáját fogják bemutatni, ami nyilván nem az üres és pózokkal teli szakralitást, hanem az annál ősibb és alapvetőbb katarzisközpontú játékot képviseli. Ezt a kereszténydemokraták nem tűrhetik, ezért ismét akcióba lendültek Alföldi leváltása érdekében, és több helyen nyilatkoztak.

Pálffy István konkrétumot is mondott a Klub rádió Reggeli gyors című műsorában a Závada-mű kapcsán, éspedig ezt: „Kizárt dolog, hogy az a fajta nemzetgyalázás, amikor bakák maszturbálnak Nagy-Magyarország térképe fölött, megjelenhessen a színpadon, ez tűrhetetlen”.

Kicsit tegyük félre az „ez tűrhetetlen” értelmezését, és nézzük, mire utal a mondat.

Először is arra, hogy Pálffy sem a „nemzetgyalázás”, sem a „maszturbálni valami fölött” fogalmával nincs tisztában – úgy, ahogy van, nem érti a kép üzenetét.

Ha értené, minden eszébe juthatna erről, csak az nem, hogy itt bárki is a magyar nemzetet gyalázza meg. Hiszen a bakák nem megerőszakolják, hanem épp hogy pozitív, vágyott képként vizionálják a nemzetet, ettől (és persze a szerzés, a győzelem mámorától) akarnak kielégülni. Mindennel vádolhatóak, csak azzal nem, hogy valami alacsonyabb rendűnek tartott, meggyalázandó tárgyat képzelnek izgató erejűként maguk elé. (Kivéve persze, ha a maszturbálást Pálffy önmagában meggyalázónak tartja, ezt azonban felnőttként már csak nem feltételezhetjük róla!)

A színpadi bakák víziója természetesen hamis, hiszen egységnek képzelnek valamit, ami már nem vagy csak nagyon bonyolult módon lehet egység (de hát melyik önkielégítő kamasz fantáziaképe nem idealizált?!), így maximum a valóság iránti tiszteletlenséget kérhetnénk számon rajtuk. Ám egyrészt annak sincs köze semmiféle meggyalázáshoz (vagy talán Marilyn Monroe, Gina Lollobrigida meggyalázva érezte magát, amikor a hatvanas évek filmjein a saját fényképét látta viszont, a kamaszok egyszemélyes szexuális „gyakorlatainak” fő inspirátoraként?!), másrészt aki ezt rajtuk számon kérné, az éppen hogy nem a Pálffy.

Meggyalázó az lehet, ha valakit belekényszerítenek ilyesmibe, hogy aztán kigúnyolják, de ez a veszély speciel egy nemzetet nem szokott fenyegetni.

Ami azt illeti, magát Pálffyt sem fenyegeti, azon egyszerű oknál fogva, hogy a képben nem ismer önmagára. Mondatából az is egyértelműen kiderül, hogy ezek a politikusok egyáltalán nem értik, hogy a színpadon róluk van szó. Nem látják, hogy a bakák ma kifejezetten őket és az ő, öncélú és egyszemélyes – mert hogy minden konszenzust, együttrezdülést, valódi odaadást és felelősségvállalást elkerülő – örömködésüket is szimbolizálják. Miközben az országban minden felvilágosult ember tudja, hogy ha létezik kör, amely évek óta azzal tölti az idejét, hogy egyedül, csak önmagának örömet szerezve elégül ki egy fantáziakép vizionálásától – Nagy-Magyarország és fajnak képzelt népének egyesülése –, az éppen az ő körük. Ha jól meggondolom, kereszténydemokraták, nacionalisták uralma alatt nem érdemes sem szimbólumokban megfogalmazott, sem áthallásos irodalmat írni: épp a címzettjei nem hallják meg. Azt hiszik, tényleg bakákról van szó, és tényleg csupán a szexualitásról.

Általában véve egyáltalán nem volna érdemes velük foglalkozni, csakhogy ezen a ponton vissza kell térnünk az „ez tűrhetetlen” kifejezéshez, amelyet a jelen pillanatban nagy eséllyel módjukban áll érvényesíteni. Éppen ezért nézzük, hová is konkludáltak végül a kereszténydemokraták, mi is következik a „tűrhetetlenségből”.

Először ez: „A KDNP november 17-én kért azonnali vizsgálatot Alföldi Róbert ügyében, miután a Nemzeti Színház igazgatója ’a magyar színjátszás templomát’ nem rendeltetésszerű célokra adta át”. Így nyergeltek vissza arra, hogy Alföldi a színházat kölcsönadta volna a románok ünnepi megemlékezéséhez (na de hát más nemzetek ünnepe nem úgy szakrális, ahogyan a miénk, mint tudjuk). Azután meg ezzel zárták a nyilatkozatukat: "Egy dologban viszont egyetértünk Alföldi Róberttel, abban, amit most megfogalmazott: ő magától a Nemzetiből nem megy el. Így legyen. Elküldjük".

Lássuk be, ez azért így sokkal magasabb rendűnek látszik, mint bármilyen más, egyszemélyes élvezkedés.

„Így legyen” – mondani szakrális tömörséggel, mintha a nemzet papjai volnánk, akik most értek az ámenhez – az már igen. „Elküldjük” – mondani végtelen dölyffel és fölényeskedéssel, mintha kizárólag a mi hatalmi potenciánk létezne a világban – ez az igazi!

Hol vannak azok a szerencsétlen bakák ezekhez képest?! Hol jutott nekik annyi, hogy embereket és gondolatokat is kiverjenek, médiából, művészetekből, színházakból és tudományokból? Ráadásul még el is veszítették a háborúkat. Nem mellesleg olyanokat, amibe a mai nacionalisták szellemi elődei vitték bele őket. Ez a maiak privilégiuma.

És akkor most még azt a kis jólesést is irigylik tőlük!

Nekünk pedig ezzel kell töltenünk a drága időnket, miközben fénysebességgel húz el mellettünk a huszonegyedik század.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!