rss      tw      fb
Keres

Líbia – a tüntetések és az erőszak egy hete



Példátlan tiltakozási és tüntetési hullám borította el Líbiát, amelynek vezetője, Moammer Kadhafi több mint 41 éve áll a hatalom élén.

Február 15/16. A keddről szerdára virradó éjjel a rendőrség feloszlatott egy ülősztrájkot az ország második legnagyobb városában, Bengáziban. Az ellenzék fellegvárának számító, a fővárostól mintegy ezer kilométerre keletre fekvő városban 38-an sebesültek meg az oszlatásban. Tripolitól mintegy 1200 kilométerre keletre, Al-Baida városban két tüntetőt öltek meg a biztonsági erők.

Február 17., csütörtök. Bengáziban hat, Al-Baidában két ember vesztette életét a tüntetők és a rendfenntartó erők heves összecsapásaiban. A közösségi oldalak közül a Facebookon olyan felhívások jelentek meg, hogy csütörtök legyen „a harag napja” a rendszer ellen. Tripolitól 145 kilométerre délnyugatra, Zejten városban több embert letartóztattak, rendőrőrsöket és egy közintézményt felgyújtottak.

Február 18., péntek. Orvosi források közlése szerint tizennégy ember életét oltotta ki az erőszak Bengáziban, ahol felgyújtották a rádió székházát. Al-Baidában a tüntetők elkaptak és felakasztottak két rendőrt, akik részt vettek a tömegoszlatásban. Az internetszolgáltatás akadozni kezdett, a Facebook elérhetetlenné vált.

Szerdától Tripoliban rendszerellenes és a rendszert támogató tüntetések is voltak. Kadhafi éjszaka rövid időre megjelent hívei között.

Február 19., szombat. Bengáziban 12 embert lőttek le katonák, amikor a tüntetők megostromoltak egy laktanyát. Véres összecsapások robbantak ki Miszuráta városban, a fővárostól 200 kilométerre keletre. Szemtanúk beszámolója szerint afrikai zsoldosok támogatták a rendfenntartó erőket, és célzás nélkül lőttek a tömegre.

Február 20., vasárnap. Heves harcok dúlnak több városban, elsősorban Bengáziban, ahol a tüntetések szervezői szerint a biztonsági erők vérfürdőt rendeztek. Helyi lakosok beszámolója szerint a katonák nehézfegyverekkel tüzeltek. Az erőszakhullám estére elérte Tripolit, ahol tüntetők feldúlták az al-Dzsamáhiríja tévé és az as-Sabábíja közszolgálati rádió épületét, valamint felgyújtottak egy sor állami intézményt.

Szaif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai vezető második legidősebb fia televíziós beszédében elismerte, hogy vérontás fenyeget, az ország a polgárháború szélére sodródott. Azt ígérte, hogy összehívják a parlamentet. Az ülésén reformok megvalósításáról, valamint egy alkotmány-előkészítő bizottság létrehozásáról lesz szó.

Február 21., hétfő. A líbiai légierő este Tripoliban éles lőszerrel tüzet nyitott kormányellenes tüntetőkre. A tiltakozók napközben számos középületet felgyújtottak, így rendőrőrsöket, a forradalmi bizottságok helyi irodáit több negyedben, még a központi Zöld tér közelében is, ahol a kormányt támogató és a rendszer politikáját ellenzők összecsaptak. Reggel lángolt az Általános Népi Kongresszus (parlament) épülete is.

A tüntetők elleni túlzott erőszak alkalmazása miatti tiltakozásul lemondott az ország igazságügyi minisztere, Mohamed Baju. Evakuálta Líbiából nyugati alkalmazottai egy részét több európai olaj- és gázipari társaság, és a brit diplomaták családtagjai is elutaznak az észak-afrikai országból.

A líbiai tüntetők elleni erőszak azonnali beszüntetésére szólítottak fel az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei Brüsszelben kiadott közös állásfoglalásukban. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szóvivője útján az erőszakos cselekmények azonnali beszüntetését követelte.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet adatai szerint hétfő reggelig legalább 233 ember vesztette életét, közülük hatvanan Bengáziban. Az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) nevű, párizsi székhelyű nem kormányzati szervezet, amely információit líbiai emberi jogi szervezek tájékoztatásából meríti, 300 és 400 közé tette a halottak számát. Több város, köztük Bengázi, Tobruk, Miszuráta, Homsz, Tarhuna, Zejten, Závja és Zavára, a tüntetők kezére került, miután a hadsereg egységei dezertáltak.

***

Nincs mit szépíteni: kitört a polgárháború –

írja cikkében a kitekinto.hu külpolitikai honlap. „Pedig helyi értelmiségiek még az első napokban az erőszak beszüntetését szorgalmazták, és Kadhafi is tárgyalásokat folytatott törzsi vezetőkkel, hogy miféle változtatásokat lenne hajlandó véghezvinni. A fia azonban ma már hangsúlyozta, hogy a hadsereg mögöttük áll, így nincs miről tárgyalásokat folytatni, bár szintén ellentmondó információk láttak napvilágot arról, hogy a katonák egy része átállt-e a tüntetőkhöz.

Az öt napja tartó líbiai demonstrációkat kezdettől fogva erőszak kísérte. Mivel a kommunikációt letiltották, az információkat is szelektíven, lassan és megbízhatatlan forrásoktól tudják beszerezni a nyugati sajtóorgánumok. Az al-Dzsazíra kórházi orvosokra, ápolókra hivatkozva számolt be arról, hogy a legtöbb ember golyó ütötte sebbel kerül be az egészségügyi intézményekbe.”

„A vasárnapi összecsapások elsősorban még civilek között törtek ki, éjjel és a hétfői nap folyamán azonban, a BBC Kairóból informálódó tudósítója szerint, már éles fegyvereket és könnygázt használtak a tüntetők ellen – sikeresen.”

„A világ többi része aggódhat az olajárak miatt is. Líbia az egyik legfontosabb partnere például az Európai Uniónak, most azonban veszélybe kerülhet az ellátás. Több illetékes azzal fenyegeti a kormányt, hogy leállnak a kitermeléssel, amennyiben az ország vezetése továbbra is erőszakosan lép fel a tüntetőkkel szemben. Kadhafi ellen fordult az ország legnagyobb törzse, a Warfia is.”

***

Sorra mondanak le Líbia nagykövetei a lakosság elleni támadások miatt

Sorra mondtak le hétfőn a világban Líbia nagykövetei, tiltakozásul a Moammer Kadhafi vezette rezsim tüntetők elleni fegyveres támadásai miatt. Az észak-afrikai ország pekingi, újdelhi és londoni diplomáciai képviseletének vezetője után lemondott megbízatásáról Líbia Bangladesben, Indonéziában és Lengyelországban akkreditált nagykövete is.

A hétfő esti hírek szerint Londonban testületileg bejelentette a diplomáciai szolgálatból való távozását a líbiai képviselet összes munkatársa. Líbia svédországi nagykövetségén három munkatárs jelentette be, hogy nem szolgálja tovább a Kadhafi-rezsimet.

Előzőleg, a tüntetők elleni túlzott erőszak alkalmazása miatti tiltakozásul, lemondott az ország igazságügyi minisztere, Musztafa Muhammed Abdel Dzsalil, vasárnap este pedig Abdel Munim Huni, Tripoli Arab Ligához akkreditált állandó képviselője jelentette be távozását a posztról.

***

Komorowski: az EU-t felkészületlenül érte az észak-afrikai tiltakozási hullám

„Egy ilyen tiltakozási hullámra, mint amilyen az észak-afrikai országok kormányai ellen robbant ki az utóbbi hetekben, az Európai Unió egyszerűen nem volt felkészülve” – jelentette ki Bronislaw Komorowski hétfőn Prágában sajtóértekezleten, miután tárgyalt vendéglátójával, Václav Klaus cseh köztársasági elnökkel. „Mindezek ellenére az Európai Uniónak bátornak kell lennie ahhoz, hogy hosszú távon támogassa a demokratikus mechanizmusokat Észak-Afrikában és másutt is.”

„Kadhafi európai barátainak a jelek szerint problémákkal kell most szembenézniük” – mondta Václav Klaus. A cseh államfő szerint azoknak a nyugati államoknak kell problémákkal számolniuk, amelyek korábban túl barátságosan viselkedtek Moammer Kadhafi líbiai vezető rendszerével szemben. [Célozhatott például Nicolas Sarkozyre, aki Franciaországban is nagy tiltakozást kiváltva fogadta néhány hónapja Kadhafi elnököt.] Klaus nem tartja véletlennek, hogy éppen Líbiában lépett fel a hadsereg a legbrutálisabban a tüntetők ellen. Szerinte ez is egyértelmű bizonyítéka annak, hogy „a líbiai diktatúra más típusú volt, mint az úgynevezett egyiptomi vagy tunéziai diktatúra”. A cseh államfő ugyanakkor emlékeztetett rá: a legutóbbi EU–Afrika-csúcstalálkozón még Moammer Kadhafi is elnökölt, s míg a kelet-európai vezetők bizonyos fenntartásokkal kezelték a líbiai vezetőt, addig több nyugati elnök és kormányfő „rendkívül barátságos volt Kadhafival”.

***

Veszélybe kerülhet a mediterrán régió gazdasága a líbiai káosz miatt

A Líbiában eluralkodó káosz gazdasági megrázkódtatást okozhat a Földközi-tenger térségében, a feszültség elsősorban a régió vezető államát, Olaszországot érinti érzékenyen – írta hétfőn megjelent elemzésében a Reuters hírügynökség.

Az autoriter vezetésű Líbiában beindult forrongás erőszakos elfojtása hamarosan komoly stratégiai kihívást támaszthat a nyugati államoknak és nemzetközi óriásvállalatoknak, amelyek már lassan egy évtizede barátként kezelik az egykori páriát, és gazdasági embargó helyett milliárd dolláros és eurós nagyságrendben hajtanak végre beruházásokat.

A terrorizmus vélelmezett támogatása miatt a nyolcvanas évek elején kiközösített Líbia számára a 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek hozták meg a fordulatot. A tripoli vezetés a Nyugat mellé állt a terrorizmus elleni háborúban, és 2003-ban bejelentette, hogy maradéktalanul feltárja és nemzetközi ellenőrzés mellett felszámolja a tömegpusztító fegyverek előállítására irányuló programjait.

Az ENSZ még ugyanabban az évben visszavonta a gazdasági szankciókat, az Egyesült Államok pedig 2006-ban levette Líbiát a terrorizmust támogató országok listájáról, és 26 év után felújította a diplomáciai kapcsolatokat. Líbia így bekerült a „szalonképes” országok közé, a tömegek kapitalizmusának nevezett gazdasági rendszer kiépítését azonban nem koronázta hasonló siker: a hivatalos nevén Líbiai Arab Szocialista Nagy Népi Közösségben, a világ egyik legkorruptabb országában a hatalmas olajkészletből származó vagyont finoman szólva nem sikerült szétteríteni a 6 milliós lakosság egészére Moammer el-Kadhafi 1969-ben kezdődött uralma alatt.

A líbiai gazdaság csaknem kizárólag az olajexportra épül, az országból származik a globális kitermelés 2 százaléka. Tripoli azonban szorgalmasan forgatta az olajvagyont azóta, hogy ismét a nemzetközi közösség megbecsült tagja, ezért aztán az észak-afrikai arab államban lassan polgárháborúval fenyegető forrongásnak a határokon messze túlmutató gazdasági következményei lehetnek, nem csak a kőolaj piacán.

A leginkább érintett ország a mediterrán térség gazdaságilag legerősebb állama, Olaszország. A kapcsolat korántsem egyoldalú; olasz cégek ugyan komoly összegeket ruháztak be Líbiában – az ENI energetikai társaság például 14 milliárd eurót –, de a líbiai érdekeltség is jelentős egyes olasz cégekben.

A helyzetet jól jelzi a Magyarországon is jelen lévő UniCredit esete: a bankcsoportban Líbia a legnagyobb egyedi részvényes – a tripoli központi bank és az állami befektetési alap összesen 7,6 százalékos részesedéssel rendelkezik –, a cég pedig tavaly novemberben bejelentette, hogy belép a líbiai piacra. „2011 a legalkalmasabb év arra, hogy startoljunk Líbiában” – idézték lapok még tavaly Roberto Nicastro stratégiai igazgatót.

Líbia a FIAT-ban és még a Juventus labdarúgó klubban is rendelkezik érdekeltséggel. A kölcsönösség további szemléletes példája, hogy az olaszországi kőolajfogyasztás 27 százalékát fedezik líbiai forrásból.

A kitermelésben multinacionális óriásvállalatok egész sora vesz részt. A brit BP például 900 millió dollárért szerzett koncessziót. A Wintershall, a német BASF leányvállalata napi 100 ezer hordó olajat termel ki Líbiában, a francia Total napi 55 ezer hordót, az osztrák OMV pedig napi 34 ezer hordót.

Hétfőn szinte egymást érték a bejelentések arról, hogy nyugati nagyvállalatok kimenekítik a Líbiában dolgozó munkatársaikat és leállítják a termelést. Kora délutánig a kőolaj világpiaci ára 2 százalékkal emelkedett, ami azt mutatja, hogy a piacok nem túlzottan optimisták a folyamatok várható alakulását illetően – zárja gyorselemzését a Reuters.

***

Orosz lap a líbiai eseményekről

A tunéziai, egyiptomi, líbiai eseményekben évtizedek óta először nyilvánul meg összarab identitás, és sokmillió arab első ízben nem Izraellel vagy a Nyugattal való szembenállásban, hanem a pangás és a társadalmi igazságtalanság megváltoztatására irányuló, pozitív állampolgári törekvésben érzi magát egységes közösségnek – írta a Kommerszant című orosz lapban hétfőn Borisz Makarenko.

A Politikai Technológiák Központjának elnöke szerint az arab történelemkönyvekbe a 2011. év egy teljesen új fejezet első lapjaként kerül be. A legutóbbi napokban a forradalmakra nem nagyon valószínű esélyesek, a kőolajban gazdag Líbia és Bahrein került a figyelem középpontjába. A líbiai tiltakozások, akárcsak az egyiptomi és a tunéziai események egyetlen diktátor túlságosan hosszú uralmában gyökereznek. Tunéziához és Egyiptomhoz képest azonban Líbiában messze magasabb a jövedelmi színvonal, csekélyebb a társadalmi feszültség, erősebb az állami ideológia, sokkal inkább elkényeztetett a hadsereg, s még a tanult rétegek és a fiatalok is sokkal kevésbé állnak nyugati hatás alatt. Vagyis Líbiában a tunéziai és egyiptomi fejlemények minden mutató szerint legkevésbé tűntek valószínűnek.

Líbiát az különbözteti meg, hogy miközben Tripoliban mindent a kezében tart Kadhafi, a tiltakozások Beidában és Bengáziban, Kirenaika tartomány két központjában törtek ki. Kirenaika annak a három tartománynak az egyike, amelyet Olaszország gyarmatosított az ókori római Líbia néven. Kirenaikában volt a legerősebb a gyarmatosítók elleni mozgalom, Bengáziban székelt az ellenállás legfőbb ereje, a muzulmán szenusziták királya, aki Beidába akarta áthelyezni a fővárost, de ebben magakadályozta Kadhafi, aki alatt Tripoli árnyékot vetett a kirenaikai városokra.

Emellett Beidában és Bengáziban sokkal több az egyiptomi, valamint a trópusi Afrikából érkezett vendégmunkás. A volt főváros történelmi „féltékenységéhez” jönnek a szociális és nemzetiségi tiltakozások.

Bahreinban, amely Líbiánál is jobb módban él, a szunnita felső vezetés és a síita tömegek közötti ellentmondás tört felszínre. Az utóbbinak van saját mozgalma, amely többségben van a parlamentben, csak Bahreinben a parlament nem a vita helye, így aztán ki kellett menni az utcára.

Líbiát még az is megkülönbözteti a többi helyszíntől, hogy a diktátor nem késlekedett vért ontani a főváros feletti ellenőrzés megtartása érdekében. A líbiai felkelést alighanem keményen elnyomják, de ez a vér sokkal inkább aláássa a rezsim legitimitását még a többi régen uralkodó arab diktátorokhoz képest is.

„Ha nem söpri is el őket a legközelebbi hónapokban a tiltakozások hulláma, a tekintélyelvű arab rendszerek örökké tartó elnyomásáról szóló mítosz összeomlott, és minden diktátornak le kell vonnia a tanulságot, hogy előbb vagy utóbb kitör a lázadás, ezért hozzá kell fogni a rendszerek nyíltabbá tételéhez” – írta Makarenko.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!