Amikor a palesztin tudatú magyar is sétálni indul

A konfliktus abból adódott, hogy zsidó származású magyar emberek, akik egyúttal istenhívők is, vallási ünnepet tartottak, nyitott ablak mellett. Néhány vegyes származású magyar ember ezt sérelmezte, és köveket dobált az ablakokra. A rendőrség szerint ez egyszerű garázdaság volt, semmi köze a csoport vagy kisebbség elleni izgatáshoz. Emellett azt javasolták – merő féltési vágyból –, hogy a vallásos zsidók ne járkáljanak kipával a fejükön, mert az nem biztonságos. És hát kinek lehetne pontosabb képe a város biztonságáról, ha nem éppen a rendőrségnek?! Ezért aztán nehéz vitatkozni a javaslat azon részével, amely a biztonság hiányára vonatkozik. Ugyanakkor a javaslatnak az a része, miszerint biztonságot úgy kell létrehozni, hogy csökkentjük a kinézet és a biztonságvesztés összekapcsolásának lehetőségét, elég érdekes lehet például a cigányverésekre alkalmazva. Ott mi lesz a javaslatuk? Cigány ne járkáljon barna bőrrel?

Mindenesetre szabadelvűek egy csoportja kedd estére kipás-fejkendős sétát hirdet (merthogy nők is léteznek, bármennyire nehéz ezt elképzelni), hogy kifejezze szolidaritását a zsidó származású magyarokkal (ld. Sipos András: Demonstrálni mindenáron? és Lángh Júlia: Húsvét vidéken című írását is).

Mint olvasom a nácik fórumain, a vegyes származású, de palesztin tudatú magyarok szintén sétát hirdetnek, ugyanakkorra és ugyanoda: „Aki ráér, kedden palesztin kendőben sétáljon a kipás menet után! Menjünk el kedden minél többen, kipa helyett viseljünk palesztin kendőt, s csöndben, mindenféle transzparens nélkül vonuljunk az egykori gettó utcáin; a kipásoktól kissé lemaradva”.

Összegezzük: A jelenlegi helyzetnek tehát három szereplője van.

– Vannak a szabadelvűek és demokraták, akik tudják, hogy a magyarországi zsidók egyszerre képviselnek egy származást és egy vallást, és ebben a minőségükben a többi magyarországi származás és vallás alternatíváiként vannak jelen. Nem a „vagy-vagy”, hanem az „és” köti össze őket a többiekkel. A demokraták a szolidaritásukat akarják kifejezni.

– Vannak a palesztin tudatú magyarok, akik szerint a magyarországi zsidók mind egy szálig Izrael államot képviselik, annak is az agresszív részét, éspedig az ottani – tehát nem magyarországi – palesztinokkal szemben. Ezért a magyarországi zsidók az ő szemükben a palesztinok személyes ellenfelei, egyszersmind a palesztin tudatú magyarok ellenfelei is. A palesztin tudatú magyarok tehát egy fantazmagória jegyében jelennek meg, és olyanok iránt akarják kifejezni a szolidaritásukat, akik egyáltalán nem szereplői ennek a történetnek.

– És van a rendőrség, amely képtelen egy napnál világosabban antiszemita ügyet antiszemita ügyként kezelni, muszáj becsomagolnia a „garázdaság” sztaniolpapírjába, de akinek senki sem mondja, hogy tessék a helyzethez megfelelő törvényt alkalmazni. Ők tehát szintén egy folyamatosan érvényesített fantazmagória jegyében vannak jelen: azt képviselik, hogy alkalmazhatók a helyzethez nem illő törvények is.

Az utcán pedig a realitás majd úgy fest, hogy elöl megy az egyik csoport, melyben a férfiak a fejükön kipát, a nők kendőt viselnek, mögöttük meg a másik, melyben a férfiak és a nők is kendőt viselnek. A rendőrség pedig vigyázó tekintettel figyeli mindkettőjüket.

Ajánlom mindenki figyelmébe ez ügyben Szathmári Sándor Kazohiniáját, melyben az emberek háromszögeket és négyzeteket felmutatva vonultak fel egymással szemben, és a nagyjából erre a felállásra alapozták az államiságukat. Vallási rituáléjuk egyike pedig ez volt: „a férfi felkötötte talpára a tepsiket, majd leoldotta. Ezt megtette háromszor, majd egy melegített rézkockát vízbe dobott, a vizet félig kiitta, a kockát egy kilyuggatott kendőbe csavarva, mindkettőnket fejbe ütött vele, újra kibontotta, és pénzt kért tőlem”.

Minden tiszteletem minden szolidaritást kifejező szándék iránt, de nem kéne eljutni a tepsifelkötésig. Ha lehet egy javaslatom még így, az utolsó pillanatban, a demokraták szolidaritásból váltsanak át követelésbe, és ne a Dohány utcában vonuljanak fel, hanem a rendőrség, a bíróság vagy az alkotmánybíróság épülete előtt. Hagyjuk most a kipát meg a kendőt – tessék azt követelni, hogy valaki érvényesítse és érvényesíttesse a létező, magyar törvényeket, mert ha ez megtörténik, akkor nem lesz kérdés a kipa meg a kendő.

És ezzel már csak azért is jobban járnánk, mert hiszen a palesztin tudatúak nemcsak szolidaritásból mentek oda, hanem tesztelési szándékkal is: „Akkor majd kiderül, mennyire toleráns a kipával vonuló társaság Akkor majd kiderül, veszélyes-e a palesztin kendő viselése 2010-ben, Budapesten”– írják. Márpedig amikor ők tesztelni akarnak valamit, azt nem szokták csak úgy, passzívan elvégezni. Ha pedig aktivizálódnak, semmi sem garantálja, hogy valaki ne dühödjön be a kipások között is, és ne üssön vissza. Amitől végre a palesztin tudatú is okkal mondhatja magáról, hogy ő üldözött a saját hazájában, a rendőrség pedig javasolni fogja neki, hogy a biztonsága érdekében mellőzze az utcán a kendőt.

Ez lesz aztán az igazi egyensúly, kipa és kendő között. Lehet kezdeni kötözni a lábunkra a tepsit.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!