Ha én kormány lennék 12.
- Részletek
- Napi apró
- 2011. március 03. csütörtök, 05:03
- Andor Mihály
Ha én kormány lennék, és utálnám a kapitalizmust, szép lassan újra bevezetném a szocializmust. De nem az 1940-es évek visszataszító, erőszakos államosításával, hanem új módszerrel: az üzletekről, gyárakról, közműcégekről, bankokról való szabad és önkéntes lemondás kikényszerítésével. És persze olyan szocializmust vezetnék be, hogy barátaim és rokonaim azért tőkések maradhassanak, és ha kell – akár a fegyvertartási rendeletek enyhítésével – fegyverrel védhessék meg tulajdonukat. Hogy ne sérüljön a demokrácia!
Ennek első lépéseként különadókat vezetnék be a külföldi cégek ellen. Ha ez nem elég, akkor külön-külön venném kezelésbe a különböző területeket.
A közműcégeknek a jól hangzó „rezsibefagyasztás” címén meghatároznám, hogy miért mennyit kérhetnek. Ennek örülnének az emberek, mert még nem tudják (vagy már elfelejtették), hogy milyenek voltak a szocializmusban a szolgáltatások. A nagy közműcégek persze nem vonulnának ki rögtön az országból, mert ehhez túl sokat ruháztak be, de visszafognák a kiadásaikat. Nem fejlesztenék a hálózatot, sőt a karbantartást is elhanyagolnák. Néhány év alatt elérnénk a vágyott szocialista állapotot, amikor sokszor volt áramszünet és csőrepedések biztosították az izgalmat, a víz unalmas folydogálása helyett. A folyamatosan rongyolódó vezetékeken és továbbító állomásokon a gáz hol jönne, hol nem, helyenként robbanásveszélyt teremtve. A telefon és az internet egyre többet akadozna, az átviteli sebesség fokozatos növeléséről szó sem lehetne. Külön haszon lenne számomra, hogy a romló életminőség miatt ezeket a cégeket remekül föl tudnám használni bűnbaknak. Aztán, amikor már nem volna érdemes tovább maradni, mert csökkentett üzemmódban és a technika lerohasztásával sem jönne egy csepp profit sem, akkor a külföldi cégek önként és szabadon távoznának – az államra hagyva a romhalmazt. Persze az államnak nem lenne pénze a helyreállításra és a korszerűsítésre, úgyhogy rögtön itt lenne a szocializmus.
A bankokra mást találnék ki, ha nem lenne elég ösztönző az extra adó. Végrehajtanám azt a világtörténelemben egyedülálló trükköt, hogy befagyasztanám egy másik ország valutájának az árfolyamát. Ezt persze a másik ország nem volna hajlandó finanszírozni, ezért a költségeit a hazai bankokkal nyeletném le. Persze ők sem menekülnének rögtön, hiszen igen sokba került nekik a fiókhálózat kiépítése, az informatikai rendszer felállítása, és ameddig egy csepp haszonra lehet szert tenni, addig maradnának. Legfeljebb bezárnának néhány fiókot, és emiatt megint többet kellene utazni. Elbocsátanának néhány alkalmazottat, ami mindennapossá tenné az OTP fiókokban megszokott hosszú sorban állást, amit már-már kezdtünk elfelejteni. Kevesebbet költenének festésre és takarításra, az elrongyolódott bútorokat nem cserélnék ki, az elromlott hívórendszereket nem javítanák ki, helyette erős torkú munkatársakat alkalmaznának. Aztán, amikor már ezekkel a módszerekkel sem lehetne fenntartani a minimális nyereséget, önként és szabadon távoznának – az államra hagyva az erősen megritkult és lerongyolódott fiókhálózatot, az akadozva működő internetes ügyintézést, úgyhogy rögtön itt lenne a szocializmus.
Gyárakra egyedi módszereket találnék ki. Ha például valamelyik ipari katasztrófába keveredne, akkor olcsón megvenném a károsultak kártérítési jogosultságát, és ezzel a tetszés szerint megállapítható követeléssel csődbe vinném, így olcsón megszerezném. A többi módszert majd az élet hozza. Nyitott vagyok és kreatív.
Végül is biztosítanám a történelmi folyamatosságot. Elhárítanám a kollektív emlékezetet fenyegető nagy törést, mert már-már túlsúlyba kerülnek a lakosságon belül azok a korosztályok, amelyek nem tapasztalták meg a szocializmust, ezért nem is tudják, mi volt az. Hát most majd megtudják.
(Andor Mihály)
