A búvópatak sodrása

        Fazekas Csaba


Kedvelt publicisztikai fogás a „búvópatak” emlegetése, amikor időről időre felbukkan valamilyen ötlet, aztán újra elfelejtődik. A közéletben nem ritka, hogy a hatalom birtokosai elővesznek valamely korábban felvetett, majd elejtett kezdeményezést. A legújabb ilyen a közoktatási törvény tervezetében az a passzus, miszerint: „szakközépiskolákban a szakképzettség megszerzéséhez – a magyar nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelv kivételével – egy kötelező és egy kötelezően választandó tantárgy helyett szakmai tantárgyat kell választani”.

Persze meglehet, elsőre nem világos. A nyakatekert megfogalmazás egyszerűbben szólva azt mondja, hogy a matematika és/vagy történelem tantárgyból ezen iskolatípus diákjainak nem kell érettségizni, hanem kiválthatják az iskola profiljának megfelelő szakmai tárgyak valamelyikével. (A körmönfont szövegezés, valamint az a körülmény, hogy a korábbi törvénykoncepció ezt az elemet nem tartalmazta, már önmagában arra utal, hogy az oktatási tárca illetékesei nagyon is komolyan gondolják ezt, remélik, hogy „átmegy” a kormányon, illetve a parlamenten. Jóhiszeműbb megközelítés szerint ez a rész figyelmetlenség folytán egyszerűen benne maradt valami korábbi munkaanyagból. Mondhatnánk, hogy majd meglátjuk, de egy ideje tudjuk, hogy sajnos nem erről van szó.)

Az érettségi tárgyak rendszerét az egymást váltó oktatási kormányzatok a korábbi évtizedekben is megpróbálták átalakítani, modernizálni, törekvéseik mögött hol komoly reformszándék, hol ötletszerű „reformálhatnék” húzódott meg, de a kötelező történelem érettségi (alább erről kívánok szólni) eddig mindig megúszta valahogy. 1978-ban például egy évre kivették a kötelező történelem érettségit a tárgyak közül, aztán sietve – állítólag „társadalmi nyomásra” – visszatették. Aztán nem volt olyan nagyon régen, amikor a szocialista-liberális kormány jobboldali ellenzéke „leplezett le” egy erre irányuló törekvést. 2003-ban Pokorni Zoltán, az első Orbán-kabinet oktatási minisztere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ha megvalósulnak az akkori Medgyessy-kormány törekvései, „nem lesz a történelem érettségi tantárgy, de kiderült, hogy a matematika, az irodalom sem”. Nagy sajtóvisszhangot kapott, hogy állítólag nem tantárgyak, hanem olyan műveltségi feladatok megválaszolásából állt volna az érettségi, amelyek témái a valóságshow-szereplők kiszavazásával, Kádár János 1977-es önjellemzésével, lemondott szocialista miniszter parlamenti beszédével stb. foglalkoztak volna. A jobboldali sajtó és közvélemény élesen kelt a történelem érettségi védelmére, a radikálisabbak a nemzeti öntudat veszélyeztetésének, lerombolásának tudatos törekvését látták a kezdeményezésben. Kommentár nélkül idézzük még Pokorni más kijelentéseit is: 1. „Ez mindenképp elgondolkoztató.” 2. „[A kormány illetve az oktatási tárca] átesett a ló túloldalára, sőt már a lovak patája alatt van az érettségi koncepció.” 3. „Jóval nagyobb megfontoltságra és a szakmával történő egyeztetésre, vitákra van szükség.” 4. „Már nagyon túlzó, és túlzásaiban már nagyon ártalmas program.” (Pokorni véleményére és az akkori tárca reakciójára ld. a Fidesz honlapján az Inforádió egykori, ma is elérhető adásának átiratát.)

Mindezzel nem is azt akarnám kiaknázni, hogy az idézett nyilatkozathalmaz visszahull a mostani oktatáspolitika formálóinak fejére, már csak azért sem, mert a most más pozícióban lévő Pokorni Zoltánról valóban joggal tételezhetjük fel: következetesen ragaszkodni fog nyolc évvel ezelőtti szakmai koncepciójához, vagyis a kötelező történelem érettségihez*. Így könnyen lehet, hogy a téma újabb frontot nyit a KDNP-s Hoffmann Rózsával folytatott – nagy nehezen a kulisszák mögé visszagyömöszölt – oktatáspolitikai vitájában. A történet politikai vonatkozásait viszont egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azon még csak-csak túllépnék, hogy az a kabinet, amely arrogánsan büszke a nemzeti hagyományok ápolásában betöltött, kizárólagos szerepére, s amely a korábbi kormányokat látens vagy nyílt hazafiatlansággal vádolta, kinyírja a történelem érettségit, legalábbis részben. Hát Istenkém, meggondolták magukat, változott a pártvonal stb. De az ezt indokoló hivatkozás hajmeresztő. Néhány napig volt rá esély, hogy a tárca zavart köhintést mímelve elővegye a „jaj, véletlenül bennemaradt, félreérthető elírás, szó sincs róla” stb. politikus-szótár valamely passzusát. Nem, a Magyar Nemzet Online már a múlt héten megírta: nagyon is komolyan gondolják, hogy ez kerüljön a kormány és majdan a parlament elé. A közlemény emlékeztet arra, hogy az Orbán-kabinetben a „szakképzés stratégiai és operatív irányítása e kormányzati ciklusban a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe került”, illetve a kérdést a „miniszterelnök és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között létrejött keretmegállapodás” szabályozza. A Fidesz állandóan azt vetette Gyurcsányék szemére, hogy a pénzügyi-gazdasági lobbik érdekeit veszik figyelembe, nem „az emberekét”. Legalább kiderült: e tekintetben lényegében ugyanazt csinálják, amit korábban – akár joggal, akár nem – átkoztak. (A nemzetért, oktatásügyért stb. érzett felelősségről szóló nyilatkozatok pedig mehetnek a lózungtárba.)

Félreértés ne essék: a szakképzés tekintetében a gazdaság, a munkaerőpiac stb. szereplőinek véleménye, prognózisa nagyon fontos és figyelembe veendő szempont. Viszont az övék mellett másoké is! Nem fenyeget a veszély, hogy valaha történelemtanárok tervezzék az állami nagyberuházásokat, az adórendszert vagy az autópálya-építést, de ha mégis, előre szólok, hogy én nem vállalom, akkor sem, ha véleményem van róla. A történelem érettségi kiiktatásáról most – úgy tűnik – csak a gazdaság szereplőinek véleménye döntött. Abban a kérdésben, hogy ki miből érettségizik egy szakközépiskolában, ezentúl csak pénzügyi lobbik dönthetnek. Az idézett közlemény tartalmazza még azt a körültekintően formába öntött, ezért napnál világosabb módon semmitmondó passzust, miszerint „a közoktatásért felelős miniszter (államtitkár, helyettes államtitkár) felelőssége a szakképző intézmények (szakiskolák, szakközépiskolák) közoktatási feladatainak tartalmi, formai, igazgatási segítése”. Talán a közoktatási törvény tervezetét egyenesen Matolcsy viszi a kabinet elé.

Akkor most vegyünk egy nagy levegőt, vonatkoztassunk el a (politikai) indulatoktól, és próbáljuk teljesen szakmai alapra helyezni a kérdést – mert hogy szerintem ez még mindig lehetséges. Úgy tűnik az illetékesek (kik is?) nem végeztek hatástanulmányokat, részben tegyük meg helyettük, előrebocsátva, hogy remélem, hihető: amikor a történelem érettségi érdekében szót emelünk, nem egyszerűen az állás- és katedraféltés vezérel bennünket. Sokkal többről van szó.


Sitting on history (Bill Woodrow, 1997, British Library) – Wikipedia 

1. Felvetődhet az a kritika, hogy a történelem tananyaga „holt ismeret”, nem elég gyakorlatias, és a szakközépiskolák tanulói valamilyen konkrét szakmai tárgyat (az iskola profiljának megfelelő – közgazdasági, egészségügyi, vendéglátóipari, ügyviteli stb. – alapismereteket) sokkal jobban tudnak „hasznosítani”, és nemcsak egy kötelezően választandóként kellene ilyenből érettségiztetni. Túl azon, hogy e szempont akkor a jövőben akár a magyar nyelv és irodalommal kapcsolatosan is legalább ilyen joggal vethető fel, szögezzük le, hogy a történelem nem véletlenül lett az alapműveltség része. Egy fiatal, leendő magyar értelmiségi (az érettségizetteket potenciálisan soroljuk ide) világban való tájékozódásához a nemzeti, európai stb. történelmi múlt megfelelő ismerete elengedhetetlenül fontos. Kiiktathatóságának felvetődése egy alapvetően új oktatáspolitikai doktrína alapvetésével ér fel.

2. A közélet tanulmányozása nap mint nap arról győz meg bennünket, hogy a történelmi múltunkhoz való viszony így is finoman szólva problematikus. A magyar nép egészséges önismeretéhez vezető út nem nélkülözheti a történeti alapműveltséget, akkor sem, ha erről az alapról nagyon sokfelé el lehet indulni. Már most is potenciálisan tízmillió történész országa vagyunk (mindenki úgy érezheti, hogy jól, sőt másoknál jobban ért hozzá), csak gondoljunk bele, hogy e tendencia milyen irányba folytatódhat például a politikai párt- és értékválasztás területén.

3. Még az első pontból következik (internetes kommentelők fel is vetették), hogy mi szüksége lehet egy értelmiséginek arra, hogy tudja: kik voltak a fontosabb Árpád-házi királyok, kikből állt a Batthyány-kormány, mikor volt ez vagy az a csata, békeszerződés stb. Ez persze minden más tárggyal kapcsolatosan is felvethető (mennyit használjuk hétköznaponként a Pitagorasz-tételt, a periódusos rendszert, alkalmazzuk Ohm törvényét stb.), de ebbe az irányba nem is mennék el, csak leszögezném: a történelem, és különösen a történelem érettségiztetés ma már távolról sem adatbifláztatást jelent. Olyan elméleti és gyakorlati ismeretekre tanít, amelyek – kétségtelenül bizonyos elsajátított adatbázis alapján – lehetővé teszik szövegek, adatok, folyamatok értelmezését és alkalmazását.

4. Konkrétabban: talán nincs is olyan középiskolai tanár, aki ne tapasztalná, hogy igazán azokat a tárgyakat tanulják a diákok, amelyeknek „tétje” van, vagyis hasznosítható, például érettségi vizsgatárgyak formájában. Az általános műveltség fogalma, a tudás megbecsülése finoman szólva átértékelődött a közelmúltban, a történelem elsajátíttatása, folyamatainak megértetése jóval nehezebb lesz a megváltozott körülmények között.

5. Azáltal, hogy az egyetemi tanulmányok jóval szélesebb körben nyíltak meg a középiskolai diákok előtt, a bölcsész- és társadalomtudományi szakokra nagyon sok szakközépiskolás is jelentkezik, legalább olyan teljesítménnyel, mint a gimnáziumból érkezők. Indokolatlan előttük a választási lehetőségek potenciális szűkítése, hiszen alapvető felvételi vizsgatárgyuk legtöbb esetben a történelem. (A szakközépiskolába 14 évesen jelentkezők még nem feltétlenül döntötték el, hogy iskolájuk profiljának megfelelően akarnak továbbtanulni, végzettséget szerezni.)

6. A kötelező szakközépiskolai történelem érettségi eltörlése logikusan veti fel a gimnáziumokban való relativizálás alternatíváját is. A következtetésekre ld. fentebb, nagyobb súllyal. A két iskolatípus érettségi követelményrendszere között ilyen alapvető különbségtétel indokolatlan.

Közhely a régi szállóige: a történelem az élet tanítómestere – legfeljebb a jövőben Magyarországon ritkábban ad majd órákat. Abban is biztosak lehetünk, ha most vissza is táncol az oktatási tárca, a búvópatak később újra a felszínre bukkan. Legalább újra felkészülhetünk a majdani vitákra. E patak sodrása is lehet gyengébb vagy erősebb (el is sodorhat sokakat), csak attól félek, a víz folyása nehogy valami cuppogós mocsárban érjen véget…


* Lásd Pokorni Zoltán csütörtöki nyilatkozatát az MTI-nek (a szerk.)



www.fazekascsaba.hu

Írásai a Galamusban:

A hatodik alternatíva
Egy az Isten – egy a tábor
Csodatétel után – csodavárás előtt
Déjà vu (Hozzászólás a Jobboldali-e Magyarország-vitához)
A fehér falú közhivatalok ellenforradalmának letöréséről
Előhang a „nemzeti együttműködés alkotmányához”
Nemzeti egységtankönyv
G-7
„Ha máshol nem”
Áldástól a szánakozásig
Az istenadta
A türelmetlenség termése
Ugyanott sarkallik
Nagytakarítás
A horgonylánc dilemmái


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!