rss      tw      fb
Keres

„Mindegy melyik szobába mész be, ez a Titanic”



Részlet Buda Béla előszavából és Szász Anna új könyvéből

Buda Béla előszavából
„Mindegy melyik szobába mész be, ez a Titanic”

„Szász Anna ebben a kötetben olyan témáról beszél, amely ma nem igazán divat. Az alkoholfogyasztásról, és annak következményeiről, amelyről kezdünk megfeledkezni.

Eközben pedig alkoholfogyasztás létezik. Még mindig ez a legelterjedtebb és legolcsóbb kábítószer, noha ma kétségtelenül komoly vetélytársai vannak.  Az alkohológia hazai fejlődésének csúcspontján, a nyolcvanas években Levendel László már rámutatott arra, hogy a feszültségoldás és a valóság előli menekülés szere már nem kizárólag az alkohol. Az igazi ’kilépés’ és az eksztatikus élmény igénye a gyorsabban ható szerek felé fordul. Később az úgynevezett viselkedési addikciók tovább tágították a tudatmódosítás spektrumát. Az elektronikus játékok, a kényszeressé váló internetezés vagy napjainkban a stratégiai játékok gyorsan röpítenek bennünket a virtuális világba, juttatnak valóságtól elvonatkoztatott, hipnoid tudatállapotba, és adják a felfokozott létélményhez szükséges mennyiségű adrenalint.

Az alkoholnak tehát ma már komoly vetélytársai lettek.

Ám a rendszeresen megismételt, azonos módszertannal készült, minden európai országra kiterjedő, tizenhat éves diákok körében végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a dohányzás mellett még mindig az alkohol az a szer, amelyhez mind korábban nyúlnak a fiatalok, növekvő számban a lányok is, egyre többet fogyasztanak, mind gyakrabban a lerészegedésig.

Magyarországon továbbra is a felnőtt férfiak isznak a legtöbbet. Az alkoholfogyasztás egy főre számított mértéke lassan tovább nő, valószínűleg a fogyasztás jobban szétterítődik.

Az alkoholizálás káros hatásai szétosztódnak az elszegényedő egészségügyben a belgyógyászatra, onkológiára, traumatológiára, több jut a pszichiátriának is delíriumból,  depresszióból, demenciából.

Örvendetes viszont, hogy növekszik a civil szervezetek száma, amelyek ellátást biztosítanak alkoholfüggő és alkoholproblémás embereknek. E szervezetek között sok az egyházi fenntartású, de egyre több az önsegítő szervezetek száma is.

Láthatóan aktívabb, erőteljesebb a Névtelen Alkoholisták mozgalma. Az utóbbi húsz évben ez a mozgalom jelentős segítséget nyújtott az egészségügyi ellátóknak is.

Szász Anna könyve ismét reflektorfénybe állítja ezt az utóbbi időben homályba került problémakört, és eleven emberi történeteken át mutatja be az itt zajló folyamatokat, mindenekelőtt a Névtelen Alkoholisták mozgalmát, annak sokszínűségét és működésének hatékonyságát.”


Szász Anna: Boldog józanodók – az Anonim Alkoholisták Magyarországon (Sík kiadó)

Részlet a könyvismertetőből:

„Szász Anna könyve a leggyakoribb, ám ma a figyelem hátterébe szorított szenvedélybetegséggel foglalkozik: az alkoholizmussal. Áttekintést ad az alkoholizmus elleni hazai küzdelmekről, és emberi sorsokon, történeteken keresztül mutatja be ennek a betegségnek valódi természetét. A szerző, mint ahogy előszavában írja, riporterként járt a hetvenes években a Nagyfai Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézetben, amely a valóságban börtön volt: ahol az oda ’beutalt’ alkoholistákat ugyanúgy kezelték, mint az elítélteket. Különböző intézményekben e témakörben szerzett tapasztalatai meggyőzték arról, hogy az alkoholisták hagyományos kezelése az esetek túlnyomó részében eredménytelen, és hogy a hazai egészségügyben, amelyben a beteg általában is alávetett, kiszolgáltatott lény, az alkoholisták megbélyegzett, méltóságuktól megfosztott alanyok. Ilyen élmények után találkozott az Anonim Alkoholistákkal. Közöttük az első és a legmélyebb benyomása, hogy a közösség tagjai visszanyerték emberi méltóságukat, önbecsülésüket és képesek tartósan józannak maradni. Bár az Anonim Alkoholisták húsz éve működik Magyarországon,  a szélesebb nyilvánosság előtt még ma sem igazán ismert. A könyv bepillantást nyújt a közösség életébe és működésébe.”


Részlet a könyvből:

(G. István, 18 éve józan alkoholista önvallomásából):

„Nem olyan könnyű kijózanodni. El lehet képzelni, hogy egy olyan antiszociális embert, mint amilyen én voltam, maximum bottal piszkáltak meg, nem lehetett tudni, hogy mi fog belőlem kijönni. Dühös leszek, vagy mi, nem lehetett tudni. Bottal piszkáltak a végén, mint az állatkertben. Könnyebb elmenni egy kicsit inni. Könnyebb elmenni panaszkodni. Belénk rögzültek hosszú évek alatt ezek az egyszerűségek, könnyebbségek. Nagyon nehéz, mert tudjuk, mi a könnyebb. Egy egészséges ember nem tudom, hogy gondolkodik, de nekünk ez végig ott van. A megoldás nyilván, hogy a gyűlésre elmegyünk. (Gyűlés, meeting, az Anonim Alkoholisták összejövetele, ahol megosztják egymással a problémáikat, törekvéseiket. Voltaképpen ott egyfajta kollektív terápia folyik.) Azért hallgatja az ember azt az unalmas sokszor ismételt szöveget, ha nem iszod meg az elsőt…

Sokszor mi elfelejtjük, mert ó, már nem tudom, hány napja nem iszom, meg hát jobban is vagyunk, de attól mi még betegek vagyunk. Hallom, hogy emberek esnek vissza, tizenév fölött is.  Most is, egy tizenöt éves esett vissza. Ó, ez a program, ez még bennünk van, a fejünkben. Ez nagyon jó mondat, ez a titanicos. Mindegy, melyik szobába mész be, ez a Titanic. Öngyilkosságra törekszünk. Ha mi nem vagyunk jól, a mi első tervünk, hogy megöljük magunkat. Haragszunk magunkra, bűntudatunk van, szégyelljük magunkat. Ha ez nincs földolgozva, nincs kirakva, akkor nincs ember, aki megment. Lehet neki adni pénzt, virágot, szivacsot, nem fogja megmenteni.

A tizennyolc év alatt elég sok sikert elértem, volt olyan időszak, amikor sok pénzem volt, de nem tudtam vele mit kezdeni. Nem tudtam bánni a pénzzel. Jó azért visszahallgatni az újoncokat, amikor nagyon elégedetlen vagyok, hogy mennyi problémával kezdik. Azért nem kezdeném újra még egyszer. Mondta az öregasszony, a Kati (Kati M. „amerikás” magyar nő, komoly szerepe volt a hazai A. A. létrejöttében): ’Még egy berúgás van benned, de még egy kijózanodás, az lutri. Nem biztos, hogy túléled.’

Mondom, ez a kemény szeretet, ami megmaradt. Most is, a gyűlés végén őrá gondoltam. És fényt láttam. De nem akarok mondani vele semmit. Nem szoktam tartani ilyen ufóleckét.  De biztos, hogy a magyar A.A. a Kati nélkül nem lenne olyan, amilyen.

Lila köd volt nekünk ez az egész józanodás, meg az A. A. Honnan tudtuk volna? Ő egy demokratikus társadalomból jött. Kilencvenben ott álltunk, demokráciáról beszélgettünk, azt sem tudtuk, mi fán terem.  És mi, akik antiszociálisak vagyunk meg nem tudom, milyen emberek vagyunk, mi kezdjük el a demokráciát, egy nem tudom, milyen országban, ahol csak beszélnek róla? És akkor elkezdtük csinálni. Ha nem lettek volna ezek az emberek, nem létezik, hogy mi ezt megtartjuk. Nem hiszem el. Ilyenek, mint én, meg a Szandra? Nagyon öntörvényűek voltunk. Fiatalok voltunk. Lázadtunk. És nagyon nehezünkre esett bármiféle szeretetmegnyilvánulás.  Megölelni a másikat. Ők nagyon kellettek ebbe a történetbe.

Ott voltam azon a gyűlésen, amikor utoljára volt itt, és elköszönt tőlünk.

Sokan voltunk. Megírta, hogy mit szeretne elmondani, három oldal volt az egész, nem volt benne biztos, hogy végig tudja mondani. Akkor már túlvolt a műtéten, kivették a fél tüdejét, elkezdi olvasni, és ha nem megy, akkor itt hagyja, és olvassuk el. Annyira beindult, hogy valami húsz percig beszélt. Biztos, hogy a fájdalmait valami tudta neki enyhíteni.

Soha többé nem láttuk. Meghalt abban az évben. (2000-ben)  De tudta. Soha olyan szép nem volt a Kati, mint akkor, szerintem. Mindig mondta, hogy mennyi barátja, meg milyen férfiak voltak az életében. Jézusom, volt aki lefeküdt vele? És ott tényleg szép volt. És tudta, hogy meg fog halni. Olyan béke és nyugalom volt benne, hogy szép volt az arca. Komolyan mondom.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!