A dialektika egyik törvényszerűsége



Az utóbbi napok kormányzati kommunikációjából világossá vált: a kormánynak mindennél fontosabb, hogy a különféle „újjászervezéseket” (értsd: megszorításokat) semmiképpen se egyszerre jelentse be, és végképp ne valami nagyobb személyiség révén, akiről ugyanis ily módon „csomagot” lehetne elnevezni, hanem szép lassanként csöpögtesse őket, szinte észrevétlenül. „Csomagról” ugyebár szó sem lehet, ez a kormány ilyet nem ad postára, legszívesebben ki is törölné a szót a magyar nyelv szótárából.

Viszont a csöpögtetett „újjászervezések” csakugyan jönnek, szépen sorban. Megnyirbálják a munkanélküliek és a rokkantnyugdíjasok ellátását, a kórházak és a gyógyszerkassza költségvetését, a közalkalmazottak fizetését és az önkormányzatok pénzét, a felsőoktatási és kulturális intézmények finanszírozását. Az újjászervezések így lassanként mégiscsak csomaggá állnak össze: sok kicsi sokra megy. Egyrészt nyilván az államháztartás hiányának némi csökkentésében, még inkább a folyó kiadások fedezetében (a különadókból és a nyugdíjpénztárakból összerabolt pénzek mellett), másrészt azonban a kiváltott hatásban is.

Régebben, az ántivilágban, rengeteg embernek kellett megtanulnia különféle iskolákban a dialektika Hegeltől származó, Engels által popularizált alaptörvényeit. Ezek egyike, hogy a mennyiségi változások egy bizonyos mérték elérése után már minőségi változásba mennek át. Nehogy azt higgyük, hogy ez most nem fog bekövetkezni.

(Lendvai L. Ferenc)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!