Pester Lloyd: Kihelyezve
- Részletek
- Szemle
- 2011. március 07. hétfő, 07:44
- Galamus-csoport
Magyarország: Európai roma stratégia és saját felelősség
„Egy aktuális dokumentum Andor uniós biztos és Balog államtitkár „Európa felelőssége esély a romáknak” című írása egész sor okos értékelést és az önkritikus belátás kezdeményét is tartalmazza. Célja, hogy jobban felrázza az EU-t, hogy az komolyan foglalkozzon egy közös roma stratégia kidolgozásával, mert ennek az etnikai kisebbségnek a további elhanyagolása mindenkinek káros. Tartalmaz azonban szépítéseket és súlyosan hibás értékeléseket is. A saját mulasztásokat az EU-nak delegálja. Kritikus elemzés.
Andor László uniós biztos és Balog Zoltán államtitkár személyében a Magyarországon tulajdonképpen reménytelenül ellenséges két politikai tömb képviselőinek sikerült közös nyilatkozatot tenni a romák ügyében. Alapvetően a romákkal szembeni gyűlölet sok magyart köt össze a politikai táborok felett, miért ne működhetne a romákért való elkötelezettség is a lövészárkok felett. A magyar soros uniós elnökség az „európai roma stratégiát” agendája egyik központi pontjává tette.
Korlátoltságok: Magyarok-e a magyar romák?
Először a két szerző néhány tényt sorol fel, amelyeket Afrikában vagy Ázsiában, de nem Európában gondolna valósnak az ember. Lényegében ismert, de összefoglalva mindig újra mély benyomást tesz: ’Európában mintegy 10–12 millió roma él, 80 százalékuk az új tagállamokban. Az ország (Magyarország) tízmillió lakosa közül mintegy 700 ezer roma. Már nem vándorolnak, mert második, harmadik generációban letelepedettek. Ugyanakkor öt roma közül négy munkanélküli, gyerekeik 70 százaléka nem járja ki az iskolát, és a romák 70 százaléka kirekesztetten, táborszerű körülmények között él. A romák átlagos életelvárása Magyarországon 15 évvel marad el a lakosság többi részétől. A szélsőséges szegénységben élő gyerekek 50–60 százaléka roma hátterű. A számok pontatlanok, részben mivel objektív kritériumok hiányában nem állapítható meg, ki roma, és ki nem az: a 2001-es népszámláskor mindössze 190 ezer ember mondta azt, hogy roma, illetve cigány.’
Ez rossz. Innentől azonban az út rögössé válik, és alapvető félreértés tárul fel. ’Ezek a személyek természetesen – amennyiben annak vallják magukat – (szintén) magyarok. A magyar alkotmány szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezőt képeznek, kultúrájuk része az ország kultúrájának, megőrzése és támogatása az állam kötelessége.’ Ahelyett, hogy mindannyian magyarok ’is’, annak kellene állnia, hogy természetesen mindannyian magyarok, és romák ’is’. Itt rossz szándék nélkül, de megfordítják az állampolgársági elvet, és fogalmilag kirekesztik mindazokat, akik nem vallják magukat magyarnak. Valójában azonban ez nem etnikailag meghatározható, s ezért népnemzeti (völkisch) fogalomról van szó. A németek, horvátok, zsidók és a romák is, ha ott születtek és/vagy ilyen útlevél birtokában vannak, az ország, ez esetben Magyarország állampolgárai, anélkül, hogy bárminek vallanák magukat. Ha ők ketten így írnának a zsidókról, most komoly gondjaik lennének. Jól mutatja, milyen mélyen gyökerezik Magyarországon a népnemzeti eltévelyedés, hogy ezt a hibát, még rossz szándék nélkül is, két olyan politikai profi is elköveti, mint Andor és Balog.
’Hatalmas szabadságszeretet’ mint az integráció akadálya?
A továbbiakban ez áll: ’A roma népcsoportok magyarországi jelenlétét mintegy 500 éve támasztják alá dokumentumok. A közös élettér ellenére kirekesztettek. Liszt Ferenc, a 200 éve született magyar zeneszerző a romákat részben megdöbbenve, részben csodálva úgy írja le mint a világ egyetlen népét, amely egyrészt nem akar senkit elnyomni, másrészt erős szabadságvágya folytán másokkal nem akar keveredni. Sok esetben a külvilág diszkriminációja idézte elő ezt a kirekesztettséget.’ Itt megjegyzendő, hogy nem számos eset volt, hanem a kirekesztés teljes és elvszerű – szinte egész Európában. A porosz határokon még a 19. században is büntetlenül le lehetett lőni a cigányokat, s a 20. század elején, akárcsak a lovakat, meg akarták jelölni, bélyegezni őket.
A ’hatalmas szabadságszeretet’ külön fejezetet érdemel. Ez mégiscsak igen szegényes magyarázatnak tűnik arra, hogy egyszerűen féltek a romáktól, és másságuk miatt megvetették őket. ’A magyarok’ – Orbán szerint – egyébként is a világ leginkább szabadságszerető népe, mégis hagyják magukat elnyomni, amint azt nem csupán a jelen mutatja. Megfordítva a kérdést: Tehát meg kell törni a romák szabadságszeretetét ahhoz, hogy normális polgárokká tegyék őket? (A cigányellenesség jelenségéről és az ezzel együtt járó kikényszerített aszociálissá tételről interjút készítettünk Markus End szakértővel).
A társadalom is felelős a 2009-ben elkövetett romagyilkosságokért, de ezt kitartóan tagadja
Andor és Balog: ’A lakosság többsége és a romák közötti viszonyra Magyarországon ellentétes példák vannak. 2009-ben romákat – köztük nőket és gyerekeket – gyilkoltak meg, csakis etnikai hovatartozásuk miatt. Ugyanakkor, uniós intézmények szerint, a romák egyenjogúságát előmozdító sok példás eljárás, program és jogszabály is létezik. A romák háromlépcsős, alulról választott képviselettel rendelkeznek, így ma a helyi, regionális és országos szinten több mint ötezer fővel képviseltetik magukat.’
A romagyilkosságokhoz: itt sajnos hiányzik annak a felelősségnek a beismerése, amelyet egész Magyarország visel a romák elleni gyilkosságsorozatért. Ahogy a szocialisták kicsit sem törődtek az országban élő romákkal, a nemzeti konzervatívok az ország politikai felhevítését hatalmi igényük szolgálatában álló tényezőként kalkulálták be. E polarizálás nélkül a Jobbik s vele a ’Gárda’ felemelkedése teljesen elképzelhetetlen lett volna. A mulasztás és – udvariasan szólva – a súlyos gondatlanság a civil életben bűncselekmény. Itt egyetlen szó sem esik a hivatalos Magyarország bűnrészességről.
Magyarországon nincs „roma önkormányzat”
Az önkormányzathoz: ’példás eljárásnak, programoknak és jogszabályoknak’ nevezni a romák ’önkormányzatát’, rossz vicc, lényegében hazugság, amelyben részben az EU is szerepet vállal. A legnagyobb etnikai kisebbségnek nincs demokratikusan legitimált parlamenti képviselete (Romániában a magyarok részt vesznek a kormányban). Itt elégnek kell lennie egy ombudsmannak és egy államtitkárnak. A helyi szintű kisebbségi képviseleteknek mindössze kulturális alibi-kompetenciáik vannak, nincs semmiféle végrehajtó jogkörük, és többnyire évek óta saját érdekeiket – a támogatási pénzalapokat – követő kis csoportok kezében vannak.
A romák nemzeti önkormányzata néhány hete egy sikkasztás, mérleghamisítás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt bíróság előtt álló roma pártvezértől egy Fidesz-pártkatonához került. Vajon ő szembeszáll-e majd a kormánnyal, hogy érvényesítse a romák érdekeit? Vagy megteszi-e majd ezt a Fidesz soraiban helyet foglaló néhány díszroma, aki az Európai Parlamentben zajló csúf drámának szép arcot kölcsönöz?
Mindehhez hozzájön még, hogy azt a csekély számú intézményt, amely még önkormányzattal működött, köztük a pécsi Gandhi gimnáziumot és több más kulturális és oktatási intézményt, néhány hete rendeleti úton ’államosították’. Az állam két tucat alapítványt – alighanem nem teljesen alaptalanul – újból saját fennhatósága alá vont, azzal, hogy pazarlóan, illetve nem elég hatékonyan vezették őket. A romák önkormányzattal vagy megfelelő képviselettel nem rendelkeznek, az egyik oldalon a nem akarás, a másikon az alkalmatlanság miatt.
’A 2010. májusában megalakult új magyar kormányban egy államtitkár és egy osztály csakis a romák integrációjával foglalkozik’ – írják a szerzők, amivel világossá válik, hogy az ügyet nem ön-, hanem központilag kormányozzák.
’Ezen kívül évtizedek óta nemzetközi civil szervezetek és egyházi csoportok is tesznek a romák érdekeiért’. Pótszolgálat.
Ellentét a valóság és a szólamok között
A továbbiak szerint: ’Rasszista harag mind a lakossági többség, mind a roma kisebbség oldalán akad. A helyzetet azon háttér előtt kell látni, hogy ma minden harmadik magyarnál fennáll a kockázat, hogy társadalmilag és mentálisan leszakad. Így a probléma nem csupán a romákat, de a romák körében a többséget érinti. A fentiek magyarázattal szolgálnak arra, hogy Magyarország, amely jelenleg az EU soros elnöki tisztségét tölti be, prioritást biztosított a roma kérdésnek, és ebben az összefüggésben főként azon van, hogy tartós foglalkoztatásról és a magas szintű oktatáshoz való hozzáférésről gondoskodjon.’ Itt nagyon helyesen hozzák szóba, hogy szegénységi problémáról van szó, és így is kell a kérdést megközelíteni, de az itteni valóságban kötetekre rúgó bizonyíték szól ez ellen. Például: Kosárfonó tanfolyamok mint munkaerő-piaci integráció, rövid időre szóló, az EU által finanszírozott munkaprojektek, amelyek kifutásuk után a semmiben végződnek, a roma gyerekek céltudatos szegregációja már a beiskolázástól kezdve, az iskola előtti korosztály támogatásának és fejlesztésének hiánya, és így tovább. Itt semmit sem ’biztosítanak’ és senki sem ’fáradozik’.
Nemcsak Magyarországról, hanem például Csehországból és Szlovákiából is szokványesetként kell beszámolnunk kisegítő iskolákba kényszerítésről, kényszersterilizálásról (!), a roma gettók körüli falakról. Andor és Balog azt is megmagyarázhatná, miért nem tesznek semmit a Magyar Gárda utódainak még mindig, újra és újra lezajló menetei ellen, vagy hogy a csodás médiatörvényt miért nem alkalmazták a mai napig a jobboldali sajtó kisebbségellenes gyűlöletprédikációi ellen.
Orbán népvándorlással fenyegeti az EU-t, kiszervezi a problémát
Szükséges ’nemzeti stratégia’ nem létezett a mostani kormány elődeinél, és nem létezik a mostani kormánynál sem. Egy terv van azonban: a probléma kiszervezése az Európai Unióhoz. Orbán, mint mindig, kissé könnyedebben fejezte ezt ki decemberben, amikor masszív népvándorlással fenyegette meg az Európai Uniót: ’A kontinensen kétfajta roma él: a nomád és a letelepedett. Ha Európa nem adja meg a letelepedett romáknak a megfelelő tanulási és munkalehetőségeket, ezek újra elkezdenek majd utazni, hogy jobb lehetőségeket találjanak’ – mondta egy svédországi látogatásán. Pedig Európa ezeket a lehetőségeket legfeljebb finanszírozhatja, megadni őket maguknak a magyaroknak kell. ’Mivel a közép-kelet-európai romák európai polgárok, olyan országokba költöznek majd, amelyek magasabb életszínvonalat és jobb szociális juttatásokat kínálnak’. Ami egészen világosan azt jelenti: a ’cigányok’ soha nem fognak dolgozni, hanem csak mennek majd a nagyobb szociális segély után. Az unió vagy megfizeti nekünk a szükséges összeget, vagy vándorútra küldjük őket. Ez is egy koncepció…
Az EU-nak magának kell ellenőriznie minden projekt megvalósulását és finanszírozását
Andornál és Balognál ez jobban hangzik, de ugyanazt jelenti: ’Minthogy a problémák már régen meghaladják az egyes tagállamok kereteit, e területen is európai szintű összetartásra van szükség. Közép-Európa és a Balkán országai nem rendelkeznek elégséges eszközökkel ahhoz, hogy valóban javítsák a romák foglalkoztatási és szociális helyzetét, s túl ezen, külső segítség híján sokszor hiányzik az akarat is.’ A pénz megvan, ezt tudják a magyarok. Azoknak azonban, akik rendelkeznek vele, az összegek felszabadítása előtt ragaszkodniuk kellene a tervekhez és a konkrét koncepciókhoz, és saját kezükben kellene tartani a kassza ellenőrzését, mert nem kizárt, hogy végül nem a romák kerülnének ki a dologból a ’legnagyobb tolvaj’ szerepében.
Ahhoz, hogy a támogatási eszközök eljussanak oda, ahová el kell jutniuk, történnie kell valaminek: ’A cél érdekében nagyobb erőfeszítéseket kell tennie mind az Európai Uniónak (egyszerűsített eljárások, a társadalmi válság sújtotta mikrorégiók feltárása), mind az egyes tagállamoknak (jobb programok kidolgozása a roma szervezetek bevonásával).’
Andor és Balog végül megállapítja, hogy a romáknak 20 évvel a rendszerváltás után rosszabbul megy, mint a reális gulyáskommunizmusban (ahol már szintén rossz soruk volt), és felvetik a jogos kérdést: ’Hogyan akarjuk tehát ma ezeknek az embereknek megmagyarázni, hogy miért részesítendő előnyben a demokrácia a diktatúrával szemben, és hogy miért jobb az Európai Unió a szovjet modellnél? Ha Európa újraegyesülésének szemtanúiként a következő generáció előtt nem akarjuk beismerni kudarcunkat, nem szabad beletörődnünk az európai romák kilátástalan helyzetébe.’
Ez a mondat helyénvaló lenne, ha kibővítenék a teljes lakosságra.
