ÚMSZ: Tiltakozás a Jobbik marosvásárhelyi kihelyezett ülése ellen



Tiltakozik a Pro Europa Liga az ellen, hogy március 11-én Marosvásárhelyen tart kihelyezett ülést és lakossági fórumot a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Smaranda Enache, a civil szervezet társelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy a Jobbik egyik rendezvényének éppen a római katolikus egyház ad otthont – írja Jobbik: „Isten gondoskodik” című írásában az Új Magyar Szó.

A tervek szerint a szélsőjobbos magyarországi parlamenti alakulat politikusai az elnökségi ülés előtt tanácskoznak a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, majd közös sajtótájékoztatót tartanak.

Az együttes ülésre az MPP-székházban, a Jobbik vezetőségi ülésére a Jobbik Ifjúság utcai székházában kerül sor. A radikális párt elnöksége első, Magyarország határain kívüli ülésén jelen lesz Vona Gábor pártelnök és Szegedi Csanád EP-képviselő is. A vezetőség jelezte: a kihelyezett rendezvényeken találkozni akar a marosvásárhelyi diákokkal is.

A „lakossági fórum” témájáról a Jobbik a közleményében arról tájékoztat, hogy a rendezvény tárgya „a Közép-Európai Unió, Trianon újragondolása, megbékélés a szomszédos nemzetekkel, a Jobbik országos és európai politikája”. Ennek az akciónak a helyszíne a római katolikus egyház tulajdonában lévő Deus Providebit („Isten gondoskodik”) Tanulmányi Ház.

„Felhívom az egyházak, a civil szervezetek, a demokratikus pártok figyelmét, hogy a hasonló rendezvények ellen tiltakozniuk kell, semmiképpen sem adhatnak teret egy szélsőjobboldal rendezvényeinek” – figyelmeztette a római katolikus egyház illetékeseit Enache.

Oláh Dénes helyileg illetékes római-katolikus főesperes az Új Magyar Szó érdeklődésére elmondta: nem volt tudomása arról, milyen jellegű akciót terveznek, a terembérlés jóváhagyását nem ő írta alá: „Ha tudom, hogy miről van szó, biztos nem hagyom jóvá.”

Oláh Dénes korábban már vonta meg a bérleti jogot olyan szervezettől, amely az egyházzal ellentétes tanokat hirdetett. „Volt már olyan, hogy valaki évekre előre ki akarta bérelni vasárnap délelőttökre egyik termünket, de mikor megtudtam, hogy ezotériával foglalkoznak, nem hagytam jóvá. Nem tudom, a pénteki eseménnyel kapcsolatban mi legyen, még összeülünk, és megtárgyaljuk, hogy mit tehetnénk” – mondta az ÚMSZ-nek a főesperes.

Smaranda Enache szerdai sajtótájékoztatóján figyelmeztetett: sem a szélsőjobboldali Jobbiknak, sem a román Noua Dreapta (Új Jobboldal) tagjainak nincs semmi keresnivalójuk Marosvásárhelyen. A jogvédő szerint bár a 2000-es évi, 137-es számú kormányhatározat – amely a diszkrimináció büntethetőségéről rendelkezik – lehetővé teszi, hogy a hatóságok fellépjenek a szélsőséges politikai akciókkal szemben, ez tavaly december elsején sem történt meg. Akkor a Noua Dreapta tartott erődemonstrációt Marosvásárhelyen.

„A prefektus épp csak nem tapsolt örömében, igazi hazafiaknak nevezte a román új jobboldal képviselőit, s egy szóval sem ítélte el a szélsőségeseket” – mondta Enache, aki elítélően nyilatkozott arról is, hogy a Jobbik a Magyar Polgári Párttal közösen szervezi meg a rendezvényét.

Moca Rudolf roma származású színész a szerdai sajtótájékoztatón marosvásárhelyi polgárként tiltakozott a Jobbik rendezvénye ellen, mert – mint mondta – a szervezet romaellenessége „példátlan és felháborító”. Moca döbbenetesnek tartotta, hogy a rendezvény a katolikus egyház termében kapott otthont.

Vitus Örs, Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő vásárhelyi irodájának vezetője úgy nyilatkozott: a Jobbik megmutatja az erdélyi magyaroknak, hogy nem Budapestről üzenget, és hogy nem szélsőséges párt. Az irodavezető ellentmondásosnak nevezte, hogy több romániai emberjogi szervezet kéri itteni tevékenységének betiltását.


Lásd még: a Krónika írását és az erdély.ma honlapon az olvasói hozzászólásokat.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!