Lendvai: nemcsak az MSZP-nek van őszödi beszéde
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2010/2. negyedév
- 2010. április 07. szerda, 21:07
Lendvai Ildikó szerint "úgy látszik, hogy őszödi beszéd nemcsak a Magyar Szocialista Pártnál fordul elő".
A párt elnöke az MSZP budafoki kampányzáróján szerdán egy Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának tulajdonított hangfelvétel kapcsán azt mondta: olyan embereket kell a parlamentbe küldeni, akiknek eszükbe sem jut a választókról listát vezetni, mert számukra minden állampolgár egyenlő.
Lendvai Ildikó kijelentette, nem érdekli, ki rögzítette a felvételt, és nem érdekli Kubatov Gábor személye sem, a Fidesz elnökségének felelőssége foglalkoztatja, és arra kíváncsi: mit tesz az ellenzéki párt vezetése azért, hogy "ez a lista eltűnjön"?
A YouTube videomegosztóra felkerült, a Fidesz pártigazgatójának tulajdonított felvételen az hangzik el, hogy az ellenzéki párt a 2009-es pécsi időközi választásokon szinte mind a 38 ezer Fidesz-szavazót ismerte: nemcsak a nevüket, de korukat, telefonszámukat, mobilszámukat, e-mail címüket és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek, valamint "komcsi" megjelöléssel listát vezettek a nem rájuk szavazó választópolgárokról is.
Mint Lendvai Ildikó közölte, az MSZP jó ideje figyelmeztetett, hogy "lehetnek listák", a Fidesz nem véletlenül gyűjt össze kétmillió ajánlószelvényt, és arra is, hogy "furcsa adatbázisok alapján érkeznek küldemények olyanoknak, akik nem adták meg adataikat".
A pártelnök szerint a hangfelvétel azt bizonyítja, hogy a Fidesz ketté akarja osztani az országot "komcsikra - és komcsi mindenki, aki nem a másik, a fideszes listán szerepel - és a Fideszt támogatókra".
A szocialista politikus hangsúlyozta, minden párt készíthet listát a szimpatizánsairól, ha azok hozzájárulnak, de egyik sem írhatja fel, hogy kik azok, akik elmennek szavazni, és különösen nem, hogy kik azok, akik nem rájuk szavaznak.
Szincsák János építészmérnököt, operaénekest, az MSZP budafok-tétényi jelöltjét, a kerület díszpolgárát méltatva Lendvai Ildikó azt mondta: ő nem akarja kettéosztani sem az országot, sem a kerületet, egyformán képviselni kívánja a szocialistákat, a fideszeseket, valamint azokat, akik a kisebb pártokra szavaznak, vagy nem mennek szavazni.
"Előttem az utódom, és jobb, mint én, mert nemcsak a baloldalról tud híveket szerezni" - mondta Lendvai Ildikó annak kapcsán, hogy az előző két országgyűlési választáson ő győzött a budapesti 32. számú egyéni választókerületben.
Szincsák János önmagát jellemezve azt mondta, "nem túlzottan politikus alkat", és ha bekerülne a parlamentbe, nem venne részt "politikai cirkuszokban". Szavai szerint programbeszédek helyett a rossz hangulatú, a másik eltaposásáról szóló kampányt "muzsikával, nevetéssel kell búcsúztatni".
Erre a budafoki ipartestület épületében a kampányzáróra összegyűlt mintegy 150, szinte kizárólag idős emberekből álló közönségnek lehetősége is nyílt, mivel Lendvai Ildikó - rendkívüli sajtótájékoztatója miatt - a meghívóban szereplő délután négy óra helyett kétórás késéssel érkezett meg. A várakozás közben pedig a Szincsák János által meghívott művészek a többi között magyar nótákkal, sanzonokkal és operettrészletekkel szórakoztatták az egybegyűlteket.