rss      tw      fb
Keres

A Magyar Nemzet szerint a Fidesz feljelentést tett a volt csepeli rendőrkapitány lakásszerzési ügyében

MTI 2010. április 8., csütörtök 2:31

Hűtlen kezelés, csalás, közokirat-hamisítás és közérdekű adattal való visszaélés alapos gyanújával szerdán tett feljelentést a Fidesz a XXI. kerületi rendőrségen a volt csepeli rendőrkapitány 3 milliós lakásszerzési ügyében - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Németh Szilárd fideszes politikus azt közölte, hogy a feljelentés ismeretlen tettesek ellen szól, de abban megnevezték az önkormányzati tulajdonú szociális bérlakások eladásáért felelős illetékeseket, Tóth Mihály szocialista polgármestert és párttársát, Szenteczky Jánost, a helyi vagyonkezelő, a Csevak Zrt. vezérigazgatóját - olvasható a Magyar Nemzetben.

A rendőrség el is rendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A lap szerint a volt rendőrkapitány csaknem 3 millió forintért - a Fidesz szerint áron alul - jutott hozzá egy szociális bérlakáshoz a kerületben.