Galamus.hu - Galamus.hu

A Táncsics Alapítvány 2011. március 10-én megtartott rendezvényének előadásai

Nyomtatás

Részletek: Vendégek; 2011. március 14. hétfő, 07:28; Táncsics Alapítvány

5. oldal / 5

Az Orbán-csomag gazdasági és társadalmi hatásai

Krémer Balázs előadása

Eléggé furcsa helyzetben vagyok, és először valami használati utasítást szeretnék adni ahhoz, amit elmondok. Az első része a mondandómnak az, hogy nagyon óvatosnak kell lenniük általában a társadalomtudósoknak akkor, amikor a jövőre vonatkozóan valamilyen előrejelzéseket tesznek. Van persze a társadalomtudományok között is különbség, biztosításmatematikusoknál, közgazdászoknál más a helyzet. Nekünk, szociológusoknak nem árt nagyobb óvatossággal kezelni a dolgokat. Nekik is óvatosnak kell lenniük persze, különösen akkor, ha nem tudják parametrizálni a helyzeteket, hiszen nem ismerjük jelen pillanatban ennek a csomagnak a különféle paramétereit. Így eléggé nehéz a jövőre előrevetítetni bármit is. Mert, ugye, titkos a dolog, egyelőre sarokszámokat ismerünk csak, de hogy azt miképp akarják megvalósítani, nem tudjuk. Erre Vértes Andrásnak volt az a negatív megállapítása, hogy strukturális reformok nem látszódnak a dolgok mögött. Tehát nevezzük nevén, a megszorítások be vannak ígérve, gyakorlatilag szerkezeti, strukturális változások nélkül.

Persze az előttem szólókban is felmerült, hogy valójában van egy reális forgatókönyv, csak egyelőre titokban van tartva, vagy csak úgy naivan álmodoznak. Csak így meg nem látom, hogy mi van a képen, tehát milyen célokat szeretnének elérni. Vagy pedig ez tulajdonképpen a gátlástalan vitézkedés továbbfolytatása csupán, azt akarják közölni, hogy még kemény idők jönnek, és valami fenyegetést akarnak közvetíteni.

A következőkben statisztikai táblákat fogok bemutatni, bocsánat érte. Az OECD statisztikáiról van szó. Ez nemzetközi viszonylatokban megpróbálja elhelyezni, hogy ami Magyarországon van, az sok vagy kevés. Ezekből előrevetítve tudom azt mondani, hogy problémák vannak.

A számok, a 2010-ben publikált 2009-es adatok eléggé komoly társadalmi problémákat jeleznek, amelyek legalábbis arra utalnak, hogy itt nem nosztalgiázni kell, nem arról van szó, hogy eddig az ügyek jó irányba mentek, nem arról van szó, hogy most ez a csomag valami jól működő dolgot akar szétzúzni, hanem sokkal inkább arról van szó, hogy a problémákat tetézni fogják, vagy könnyen tetézhetik mindazok a beavatkozások, amelyek nem veszik figyelembe a tényeket.

És akkor nézzük rögtön a táblákat. Két nagyobb témakörrel fogok foglalkozni. Az egyiket viszonylag hamar el tudom intézni, ez a rokkantnyugdíjak és a fogyatékossági ellátások kérdése. A másik része a dolognak: a foglalkoztatottságról, az alacsony végzettségűek foglalkoztatásáról, az iskoláztatás és a foglalkoztatás összefüggéseiről, illetve a foglalkoztatás bővítésének a lehetőségeiről fogok táblákat bemutatni.

A rokkantnyugdíj. Az első tábla, amelyet szeretnék bemutatni, azt jelzi, hogy ami ma rokkantnyugdíjban Magyarországon van, az tényleg borzasztó. Tehát az az adat, hogy itt az aktív korú lakosságnak 11, majdnem 12 százaléka rokkantnyugdíjon van, ez nemzetközi összehasonlításban kiugróan rossz. Ez valami rossz reakció volt, ami valamikor a kilencvenes évek elején kezdődött. A megugró munkanélküliséggel nem nagyon sikerült bármi mást kezdeni: volt egy rokkantnyugdíj, és mindenkit betuszkoltak oda. De a másik oldalról rögtön hozzátenném, hogy a rokkantnyugdíjban lévő emberek nem makkegészségesek. Tehát ha más miatt nem, a hosszú távollét mindenképpen megtépázza az embereknek az egészségét, mentálisan és fizikailag is.

A dolog második fele is tulajdonképpen teljesen nyilvánvaló. A megváltozott munkaképességűek nyugdíjban vannak, és nem dolgoznak. A foglalkoztatási arányok a megváltozott munkaképességűek között európai léptékben hihetetlenül alacsonyak. Azok a kijelentések, amelyek arról szólnak, hogy a rokkantnyugdíjakat át kell tuszkolni a foglalkoztatásba, azt jelentik, hogy itt nagyságrendileg többszörösére nőhet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, ami úgy magától majdnem bizonyosan nem fog megtörténni.

Azt a kérdést, hogy a rokkantnyugdíj mögött mennyire vannak csalások, nem nagyon tudjuk megválaszolni a nemzetközi adatokból, de van egy szám, amelyet érdemes megmutatnom. Ez az, hogy vajon a magyarok mennyire vannak távol betegség és rövid távú akadályoztatás miatt a munkaerőpiacról. Ebben hátulról a harmadikak vagyunk. Egyszerűen azok a típusú hangulatkeltések, amelyek arról szólnak, hogy a magyarok hipochonderek és mímelik a betegségeket, és hogy emiatt lógnak a munkahelyről, ez nem igaz. Annak tükrében meg különösen érdemes rá odafigyelni, hogy közvéleménykutatások szerint az emberek 70–80 százaléka ma csalónak tartja a rokkantnyugdíjasokat. Ezt a számot a minap hallottam a rádióban. Egyszerűen indulatok vannak gerjesztve, hangulatkeltés folyik a dologgal, anélkül, hogy valójában sikerülne szembenézni a kialakult helyzettel.

A foglalkoztatottság és iskolai végzettség kérdéséről szeretnék mutatni néhány adatot. Az OECD-adatokban az országokat a szerint raktam sorba, hogy az adatokban kik vannak följebb, kik vannak lejjebb. A foglalkoztatási ráta az, ami a 16–64 éves lakosságon belül a dolgozók arányát szokta megmutatni. Kis szakmai háttér: itt nem érdekes, hogy a nem dolgozók munkanélküliek vagy inaktívak, vagy nyugdíjasok, itt az az érdekes, hogy kik dolgoznak. És ebben a vonatkozásban Magyarország az utolsó előtti helyen áll. Ez nem szociális kérdés.

Ha elképzelik a GDP/lakosság hányadost – ez az egy főre jutó GDP –, és ezt felbontjuk két hányados szorzatára: GDP/foglalkoztatottak, szorozva foglalkoztatottak/lakosság – vagyis a foglalkoztatottakkal egyszerűsítünk –, akkor az látszik, hogy ez a GDP/foglalkoztatottak hányados, ez a produktivitási mutató, vagyis akik dolgoznak, azoknál átlagosan egy foglalkoztatott mekkora értéket hoz létre. De az egy főre jutó GDP-ben ugyanekkora súllyal, ugyanekkora hányadosértékkel szerepel az a tényező, hogy hányan dolgoznak, hányan raknak valamit hozzá az ország jólétéhez, ahhoz az értékhez, amit az ország megteremt. Ebből a szempontból ez a magyar gazdaság helyzetéről szóló adat azt mutatja, hogy noha mi rosszul érezzük magunkat az országban a nemzet jólétének a hiányai miatt, mert kevés értéket termelünk meg, Magyarország még az elmúlt években is eléggé nagy teljesítményt mutatott fel a produktivitási mutatók növekedésében, miközben a foglalkoztatási mutatók dolgában ott állunk, ahol.

Muszáj megnézni a számokat, mert mi egy olyan politikai közhangulatban élünk, ahol általában indulatok és érzelmek vezérlik a dolgokat.

Ha megnézzük, hogy vajon mi miatt áll elő Magyarországon ez az alacsony foglalkoztatási adat, akkor azt fogjuk látni, hogy az ok nagyjában-egészében az alacsony végzettségűek alacsony foglalkoztatottsága. A diplomások Magyarországon körülbelül ugyanakkora arányban dolgoznak, mint az OECD átlagában vagy az Európai Unió átlagában, az érettségivel rendelkezőknél már van egy pici hiány, az érettségi alatti iskolai végzettséggel rendelkezőknél viszont nagyon nagy hiány van. Gyakorlatilag ez a hiány állítja elő a foglalkoztatásban azt a lemaradást, amiről az előbb beszéltünk.

De vajon mivel magyarázható, hogy Magyarországon az alacsony végzettségűek ilyen hihetetlenül alacsony arányban dolgoznak? Az egyik dolog, amit érdemes megnézni, hogy vajon elég gyors-e az oktatási expanzió Magyarországon. Azt lehet látni – még ott, lejjebb is van azért ország, Szlovákia –, hogy azoknak az aránya, akik alacsony végzettséggel kiszállnak az iskolából, az elmúlt tíz évben hihetetlenül gyorsan nőtt. Az érettségi alatt az iskolát elhagyóknak ez az évente 5,8–6,0 százalékos növekedése, ilyen alig van a világban. A másik fele is teljesen igaz, ott már nem annyira attraktív az adat, de ebben is élen járunk, hogy mennyivel nőtt azoknak az aránya, akik diplomával hagyják el az iskoláikat. A kettőből az látszik, hogy nagyon-nagyon gyors Magyarországon az oktatási expanzió, és rögtön hozzá kell tegyem, úgy tűnik, hogy ez nem segít, legalábbis az elmúlt tíz évben nem segített a foglalkoztatási ráták emelkedésén. Ami vagy azt mutatja, hogy nincs is igazából összefüggés, vagy azt mutatja, hogy sokkal lassabban érik be ez a dolog.

Vajon igaz-e az, hogy Magyarországon az alacsony végzettségűeknek azért nincsen munkájuk, mert nagyon sokan vannak? Tehát, ugye, azt feltételezzük, hogy Magyarországon a munkahelyek aránya ugyanúgy oszlik meg, mint máshol, és ha nagyon sokan volnának az alacsony iskolai végzettségűek, akkor ugyanannyi munkahelyre több ember közül nem jut mindenkinek.

Kérem szépen, nem ez az igazság. Magyarországon viszonylag kevés az alacsony iskolai végzettségűek aránya a teljes lakosságon belül. Az alacsony iskolai végzettség, ez az érettségivel nem rendelkezők. Tehát nem abból fakad az alacsony végzettségűek alacsony foglalkoztatása, hogy túl sokan lennének. Túl sokan Portugáliában vannak. Ott a lakosság 69 százaléka alacsony végzettségű. Nálunk ez 24 százalék. Tehát ezek annyira markánsan eltérő számok, hogy ezzel biztosan nem tudjuk magyarázni az alacsony végzettségűek alacsony foglalkoztatottságát.

Ha más adatot nézünk, például azt, hogy átlagosan hány osztályt végeznek az emberek, ebben Magyarország megint csak eléggé jó helyen van. Az EU-19-et nézve – ez ugye az OECD 19 EU-tagországa – az átlag fölött vagyunk. Úgy tűnik, hogy a magyar iskolázottsági adatok tulajdonképpen eléggé rendben vannak nemzetközi összehasonlításban.

Elő szokott kerülni az az érv is, hogy mindez azért van, mert Magyarországon az iskolák borzasztó rosszul készítik fel az embereket: nemhogy olvasni nem tudnak, de még köszönni sem. Megnéztem, hogy vajon tényleg annyira rosszak-e az olvasási teljesítmények a magyar iskolákban. Ez a PISA nevű vizsgálat, amely 15 éves korban méri meg, hogy az emberek mennyire értik azokat a szövegeket, amelyeket olvasnak. Megint az a meglepő adat jött ki, hogy ha az OECD átlaga egy, akkor Magyarország eléggé rendesen e felett van. Az persze jelent némi problémát, hogy nagyobb a szórás, tehát viszonylag nagyobbak az eltérések, mint az OECD átlagai. Tehát az átlag magasabban van, de szélesebb skálán helyezkednek el az emberek. Tehát ez az átlag előjöhet úgy ebben a széles szórásban, hogy nagyon sokan vannak, akik tényleg köszönni se tudnak, az ábécét se ismerik, és nagyon rossz az olvasási teljesítésük. De a táblázat azt mutatja, hogy ez nem így van, az átlag környékén vagyunk ebben is. Persze, Korea és Finnország sokkal jobban teljesít, ott sokkal kevesebb a nagyon-nagyon rosszul olvasó gyerek, de mondjuk Luxemburg vagy Ausztria sokkal rosszabb helyzetben van nálunk. Tehát ez az érv sem állja meg a helyét. Megnéztem azt is, hogy jó, nincsenek sokan, de akik nagyon lent vannak, azok talán nagyon-nagyon rosszul olvasnak. Megint csak azt tudom mondani, hogy nem ez jött ki: az alsó 25 százaléknak is az átlag fölötti az olvasási teljesítménye az uniós, a nemzetközi átlagokhoz képest.

De akkor miről beszélünk? Lehet, hogy azért tartunk itt, mert egy fejlett gazdaságban nincsen szükség az alacsony végzettségű munkaerőre? Túl gyorsan fejlődött volna a magyar gazdaság, így nincsen szükség erre a típusú munkaerőre? Nem, kérem szépen, az ellenkezőjét fogjuk találni. Azt fogjuk találni – és itt GDP szerint raktam sorba az országokat –, hogy a magas GDP-jű országokban szisztematikusan magasabb az alacsony végzettségűek foglalkoztatási rátája. Ez matematikailag semmi meglepőt nem jelent, azokban az országokban, ahol sokan dolgoznak, sokan járulnak hozzá valamivel a GDP-hez, ott magasabb lesz a GDP.

Ha innen visszanézünk az előzőekre, akkor egy kis gyanúnk támad, és el kell hogy gondolkodjunk azon, nem a kínálati oldallal van-e a baj a munkaerőpiacon. Vajon arról van-e szó, hogy az alacsony végzettségű magyar munkaerő ostoba, nem tud dolgozni, nem tud olvasni, még köszönni se tud, vagy valami más problémákat kell keresnünk? Szerintem más problémákat kell keresnünk.

Az egyik legsokkolóbb adat, amit ma mutatok, arról szól, hogy a 25–64 éves lakosságon belül mekkora arányban vesznek részt bármilyen képzésben. Ebbe a jogosítványtól az idegennyelv-tanuláson át a természetgyógyászatig, a talpmasszázsig és a pluszdiplomáig minden benne van. Az OECD-átlag 41 százalék, a svédeknél a felnőtt lakosság 73 százaléka részt vesz valamilyen képzésben. Az utolsó előtti ország Görögország, ott 14 százalék ez az adat, de mondjuk Lengyelországban is a lakosság 22 százaléka vesz részt felnőttképzésben. Magyarországon a felnőtt lakosságnak 9 százaléka vett részt felnőttképzésben.

De ne okként, hanem okozatként nézzünk erre a kérdésre. Mi van akkor, ha úgy gondoljuk, hogy azokban az országokban, ahol ambiciózusabbak az emberek, ahol úgy gondolják, hogy van pálya, tér előttük, ott tulajdonképpen hajlamosak befektetni, hajlamosak a dologra rákészülni, hajlamosabbak előremenni. Sok minden megerősíti ezt. Ezt a tendenciát nagyon erőteljesen fönt, a protestáns országokban találjuk, erős munkaerkölcsökkel, erős ambíciókkal és így tovább. Itt, lejjebb találjuk a katolikus országokat, aztán ott, egészen lent vannak a pravoszláv országok. Mi mögéjük sorolódtunk.

Tehát a problémának mintha mély kulturális gyökerei lennének. Itt az emberek mintha elhagynák magukat: jó lesz ez nekünk, ez a sors jutott nekünk. Nem nagyon tépik magukat, hogy továbbtanuljanak, mint ahogy nem nagyon tépik magukat a munkakeresésben sem, a vállalkozások alapításában sem, a gazdaságban sem, sehol.

Szóval az adatokból úgy tűnik, hogy a probléma következmény, következménye annak a ténynek, hogy nálunk az aktivitások, a dinamizmusok a lakosságban, a munkaerőpiacon, a gazdaságban hihetetlenül lanyhák, mintha minden le volna fagyva.

És az utolsó tábla. Megnéztem, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás mekkora hányadot tesz ki a teljes foglalkoztatottakon belül. És utána megnéztem azt, hogy az alacsony végzettségűek teljes foglalkoztatottságán belül mennyien dolgoznak általában részmunkaidőben. Magyarország megint csak – ez viszonylag közismert – az utolsók között van a részmunkaidős foglalkoztatottságban. Noha mindenhol a világon, ahol magas az alacsony végzettségűek foglalkoztatottsága, viszonylag magas a részmunkaidőben foglalkoztatottaknak az aránya is.

Úgy tűnik, hogy egy modern gazdaságban jellemzően tudomásul veszik, hogy nem biztos, hogy 8 órás munkaidőben, teljes munkaidőben lehet munkát találni, tehát próbáljunk meg valami rövidebb időre szóló értelmes elfoglaltságnak utánamenni. Mert a semminél még a részmunkaidő is jobb. Nevezzük nevén a dolgot: ezek a részmunkaidős munkák a rossz munkák – ezt politikusoknak nehéz kimondani, de talán én kimondhatom. Én a magam részéről nem szeretnék este 7 és 11 között dolgozni, ha lehet, és nem szeretnék a béremnek a feléről lemondani, ha lehet, mert jobban szeretem az egészet megkapni. De úgy tűnik, hogy itt a rossz munkáknak a gazdaságban betöltött szerepe, a mértéke, a kiterjedtsége a döntő magyarázat erre a jelenségre.

És akkor innen fogva megfordul az ügy, mert ha így áll a helyzet, akkor nem az embereket kell piszkálni, nem az alacsony végzettségűeket kell megköpködni, hanem végig kell nézni a gazdaságpolitikát, adópolitikát, gazdaságfejlesztési politikát, hogy teremt-e valamilyen keresleti szívást az alacsony végzettségűek irányába, vagy sem.

Sajnálatos módon, persze, az a típusú hozzáállás, amelyik a kínálati oldal hibájául rótta fel, ha úgy tetszik, az embereket tette bűnbakká azért, hogy a munkaerőpiacon nem eléggé aktívak, ez sajnos nem a Fidesz találmánya. Ennek a dolognak sokkal mélyebbre nyúlnak a gyökerei, és ezt komolyan felül kellene tudni vizsgálni. Nem nosztalgiázni kellene, hanem itt van egy rossz helyzet, amelyre eléggé rossz, eléggé erkölcstelen, eléggé kétes értékű válaszok születtek. Ha másért nem, ezért széles a pálya arra, hogy jobb alternatívákat lehessen mutatni arra, hogy a létező problémák megoldásában mi volna az, ami a gazdasági, társadalmi stabilitás értelmében, a társadalmi és gazdasági dinamizmusok értelmében jobb, kedvezőbb, biztatóbb, szebb perspektívát rajzol ki annál, mint amit ez a csomag, amit még csak részleteiben ismerünk, a szemünk elé tár.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!