rss      tw      fb
Keres

Mondd szépen: „ál-lam-pol-gár-ság”!



Az állampolgársági törvény reklámozása céljával újra körözik azt a listát, amelyet lázas magyar-egyesítők állítottak össze, még az állampolgárságáról szóló népszavazás előtt. Több száz, híres ember nevét sorolják benne, azzal a drámai címmel, hogy ha minden maradna a régiben, akkor ők ma nem lehetnének magyar állampolgárok.

Nem mondhatni, hogy szűkkeblűek lettek volna a listaírók: a sorban a kora-középkori tisztségviselőktől a reneszánsz kori költőkön át a későbbi református prédikátorokig, országbírókig, miniszterekig, erdélyi fejedelmekig, püspökökig, aradi vértanúkig mindenki ott van, aki valamilyen okból kiemelkedett a magyarság történelmében, ám életének és alkotói tevékenységének egykori színtere ma nem az ország része.

Az, hogy ma az új törvény nélkül Aba Amádé nádor Kassáról és Bakfark Bálint lantművész Brassóból nem lehetne magyar állampolgár, kétféle módon is értelmezhető: egyszer úgy, hogy „hű, a legnagyobb neveinket kéne kidobnunk, épp ők nem tartozhatnának közénk”, egyszer meg úgy, hogy „nem részesülhetnének mindabból a jóból, amit a magyar állampolgárság kínál, így nem is válhatnának azzá, akik voltak, névtelen senkik maradnának”.

Az első értelmezés mögött az áll, hogy az összetartozás, a magyar-lét egyetlen garanciája az állampolgárság, a második mögött meg az, hogy a valamivé válásnak is az egyetlen garanciája az állampolgárság.

Mindezek fényében azt kell mondanunk: le az összes kalappal mind Aba Amádé, mind pedig Bakfark Bálint és az összes, hozzájuk hasonló, 1879 előtt valamivé-valakivé váló magyarjaink előtt. Tulajdonképpen nem is érteni, hogy halmozottan hátrányos helyzetük hátterével, az így és úgy is csak hiányt megtestesítő, legalapvetőbb garancia nélkül hogy az isten nyilában tudtak egyáltalán kettőt lépni, nemhogy nádorrá, lantművésszé, íróvá, hadvezérré, fejedelemmé válni?!

Magyarországon ugyanis csak a jelzett dátum óta létezik egyáltalán az állampolgárság fogalma, így szegény Amádénak, Bálintnak és a többieknek még annyi sem jutott, hogy legalább reggelenként, a borotválkozó-tükör előtt kicsit próbálgassák a szót: „ál-lam-pol-gár-ság”. Nem; nekik anélkül kellett heroikus küzdelmekben kiemelkedniük, hogy lett volna szavuk az agyukban erre a nélkülözhetetlen fogalomra.

És akkor még nem beszéltünk azokról, akik ugyan 1879 után születtek, és valóban magyar állampolgárok voltak, viszont ennek számukra kibírhatatlan állapota miatt sürgősen elhagyták ezt az országot, mint például Szent-Györgyi Albert, Bartók Béla, Márai Sándor, továbbá megannyi zsidó származású magyar (utóbbiakat – jé! – nem találtam a listán). Ők hogy tudtak boldogulni odakinn anélkül, hogy hasznosították volna a magyar állampolgárságból eredő, nélkülözhetetlen értékeket?

Ha csak úgy nem, hogy ezek az emberek valami mást is tudtak, és nemcsak azt, hogy miként lehet hülye és agresszív ideológiákat fölépíteni gyakorlatias és pusztán keretként szolgáló fogalmakra.

Az igaz, hogy végül is, ha a mai trendi politika felől nézzük, sajnos az ő tudásuk látszik lényegtelenebbnek. Egy percig nem vitatkozom azon, hogy a hülye és agresszív ideológiák még Szent-Györgyi C-vitaminjánál is sokkal hatékonyabbak.

(Lévai Júlia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!