2002. január 17. – Három összegzés az Orbán-kormány négy évéről

• Nyomtatás

Részletek

2010. január 18. hétfő, 05:18

Mihancsik Zsófia

8 éve, ezen a napon…

…az MTI jelenti, hogy még nem nyilvános a Fidesz országos listája

„A Fidesz Országos Választmánya szombati tanácskozásán nem foglalkozik a párt országos listájával, és egyelőre nem is hozza nyilvánosságra a rajta szereplő neveket. Az MTI úgy tudja, hogy Tölgyessy Péter az első húsz hely egyikén szerepel a Fidesz és az MDF közös országos listáján.”
„Az MTI információi szerint az országos lista első tizenöt helyén a következő politikusok állnak: Orbán Viktor, Dávid Ibolya, Harrach Péter, Pokorni Zoltán, Áder János, Kövér László, Várhegyi Attila, Szájer József, Isépy Tamás, Gyürk András, Varga Mihály, Varga László, Farkas Flórián, Hende Csaba és Turi-Kovács Béla. A választmány szombati tanácskozásán jóváhagyja a Fidesz és az MDF budapesti listáját, amelynek első tíz helyén a következő politikusok kaptak helyet: Pokorni Zoltán, Deutsch Tamás, Balsai István, Rogán Antal, Tirts Tamás, Simicskó István, Rockenbauer Zoltán, Németh Zsolt, Glattfelder Béla, Kosztolányi Dénes. Őket Őry Csaba, Juhos Katalin, Rubovszky György és Sasvári Szilárd követi.

2002. január 16.
Rogán Antal, aki a közös budapesti lista első tíz helyezettje közt szerepel, Hatvanban kampányol a választási részvételért.

„A Belügyminisztérium hamarosan elindít egy kampányt annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt az országgyűlési választásokon - jelentette be Rogán Antal szerdán Hatvanban. A Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője, a Fidelitas alelnöke a Fidesz, az MDF, az MKDSZ és a Fidelitas közös kampánygyűlésén hangsúlyozta: véget kívánnak vetni annak a folyamatnak, hogy időről-időre csökken a választói aktivitás. A választók mozgósítása állami feladat, ezért mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy szavazásra biztassák az embereket, mert így vállalhatnak felelősséget az ország jövőjéért.

Forrás – nyitraizsolt.hu

Rogán szerint a Horn-kormány szinte semmit nem tett a választói részvétel növelése érdekében. Szerinte az MSZP, illetve a szocialista párt mai vezető politikusai korábban még soha nem teljesítették előre meghirdetett programjukat. Ezzel szemben „Fidesz nagyrészt valóra váltotta 1998-ban megfogalmazott 40 pontját”.

Az eredmények között említette, hogy alanyi jogúvá vált a gyes, adókedvezmény jár a gyermekek után, bevezették a kiegészítő családi pótlék intézményét, visszaállították a gyermekgondozási díjat, növelték a felsőoktatási férőhelyek számát, elérhetővé tették a diákhitelt, eltörölték a tandíjat. Az Orbán-kormány átalakította a gazdaságpolitikát, vagyis a fiskális szemléletről a reálgazdaság fejlesztésére helyezte a fő hangsúlyt.

Rogán Antal ismertette a terveket: 2003-tól a ma csak új lakás építéséhez igénybe vehető
szociálpolitikai támogatást használt lakás vásárlására is megkaphatják majd a fiatalok. Megteremtik annak a lehetőségét, hogy a lakásbérleti díj, vagy annak jó része levonhatóvá legyen az adóból.

Végül közölte, hogy a Fidesz békés választási kampányban érdekelt: „Azt szeretnénk, hogy a kampány a programok összehasonlításáról szóljon, és ne egymás szapulásáról, ám úgy tűnik, hogy az MSZP célja a jobbközép pártok személyeskedésektől sem mentes lejáratása.”

2002. január 18.
Az ígéretek földje
Hetek
Részletek Szlazsánszky Ferenc írásából

„’Az Orbán-kormány működése első hat hónapja alatt több munkát végzett el, mint amit más kabinetek évek alatt. Megvalósította a polgárok életkörülményeinek javítására kidolgozott negyven pontos cselekvési program túlnyomó részét’ - jelentette ki 1999 januárjában Szájer József alelnök a Fidesz-Magyar Polgári Párt Országos Választmányának ülésén. Mivel vannak néhány millióan az országban, akik Szájer Józseffel ellentétben kevésbé látják ennyire rózsásnak a helyzetet, érdemes röviden felidézni, mit is ígért annak idején a Fidesz, mi valósult meg az ígéretekből, és mi az, ami annak ellenére valósult meg, hogy a választások előtt szó sem volt róla.”

Gazdasági növekedés, infláció, bérek:
„1998-ban a Fidesz 7 százalékos gazdasági növekedést és - 2001-re - 4,5 százalékra mérsékelt inflációt ígért. Ehhez képest az elmúlt három év növekedési átlaga csak 4,4 százalék, az infláció ugyanakkor 2000-ben 9,8, tavaly pedig 9,3 százalékos volt. A reálbérek még az ígértnél lényegesen kisebb gazdasági növekedéstől is elmaradva nőttek: 1999-2000-ben az összességében mintegy 10 százalékos gazdaságnövekedés ellenére is csak 4 százalékkal.”

Adók, járulékok:
„’A gazdasági növekedés és munkahelyteremtés érdekében határozati javaslatot terjesztünk elő az adók és társadalombiztosítási járulékok csökkentéséről’ - olvashatjuk a fentebb említett negyven pont másodikában. Ehhez képest a helyzet a következő: míg 1998-ban egy átlagkereset minden 100 forintjából 34,5 forintot vont el a költségvetés, 2001-ben már 38,3 forintot, az ígért adóreform tehát elmaradt. 1998-ban a pártelnökök televíziós vitáján a Fideszt képviselő Pokorni Zoltán kijelentette, hogy kormányra kerülésük esetén 50 százalékkal mérséklik a társadalombiztosítási járulékot. […] A győzelem óta eltelt közel négy év alatt a társadalombiztosítási járulék csak húsz százalékkal csökkent, és mivel eközben a minimálbér 19 ezer 500 forintról 50 ezerre nőtt, a négy évvel ezelőtti 10 ezer forint társadalombiztosítási járulék mára 21 ezer forintra emelkedett egy minimálbéren bejelentett dolgozó esetén, vagyis az ígért 50 százalékos csökkenés helyett éppen a duplája lett.”

Családi pótlék, gyógyszertámogatás:
„’A családi pótlék ismét minden gyermek után járni fog. Értékének megőrzése érdekében éves emelkedését automatikussá tesszük’ - ígérte a Fidesz 1998-ban. A valóság: a családi pótlék egy fillérrel sem emelkedett, így négy év alatt közel 30 százalékot veszített vásárlóerejéből. A huszonkettedik pontban olyan törvényt ígértek, mely „a gyermekek és idősek számára olcsóbb gyógyszerhez jutást tesz lehetővé”. Ez sem valósult meg, a gyógyszerek drágultak.

Az újjáépített Mária Valéria híd avatásán, 2001. október 11. - Forrás: orbanviktor.hu

Autópálya, metró:
„A kormány 600 kilométer új autópályát ígért. Ebből - lapzártánkig - egy méternyi sem készült el. Ígért a fővárosnak 4-es metrót, igaz, csak addig, amíg a Fidesz színeiben induló Latorcai János el nem vesztette a főpolgármester-választást. Amint kiderült, hogy a budapestiek többsége ismét Demszky Gáborra szavazott, a kormány megváltoztatta álláspontját: felmondta az érvényes metrószerződést a fővárossal. (A következő ’csavar’ a történetben az volt, amikor Orbán Viktor mindezek után kijelentette: a budapestiek nyerték meg a metrópert.)”

Egyéb ígéretek:
„Nem jutott pénz a kórházi ápolóknak ígért 400 (!) százalékos béremelésre, a pedagógusi fizetések reálértékének emelésére, a tűzoltók veszélyességi pótlékára, a vidéki fiatalok továbbtanulásának segítése érdekében megígért Nemzeti Kollégiumi Közalapítványra, annál is inkább, mert ez utóbbit létre sem hozták. ’A kulturális és tudományos értékeket előállító művészek és tudósok számára alkotómunkájuk feltételeinek javítása érdekében adózási és társadalombiztosítási kedvezményeket vezetünk be’ - ígérték négy évvel ezelőtt. Az eredmény hasonló, mint az előző tétel esetében.”

Amire volt pénz:
„Mindezzel szemben jutott pénz - minimum 63 milliárd forint - a millenniumi ünnepségekre, a papok állami fizetéskiegészítésére, a korona hajókáztatására Budapest-Esztergom retúr, alig több mint 50 millióért. …Jutott 1,5 milliárd adóforint a Heti Válasz című kormányhetilapra, a Magyar Nemzet folyamatos finanszírozására, és jut sok-sok milliárd a 15 százalékos nézettséget sem produkáló Magyar Televízió támogatására. Van pénz az Országjáró című kormánybrosúrára, és töméntelen pénz jut országimázsra.”

Mezõkövesd, 2001. augusztus 7. - Forrás: orbanviktor.hu

„…az országimázs alakítására, különböző állami rendezvények lebonyolítására éppen a Fidesz 98-as kampánycége, a Happy End Kft. kapott megbízást és több mint négymilliárd forint állami pénzt. Nem szerepelt az ígéretek között - igaz, nem is zárták ki -, hogy Orbán miniszterelnök médiatanácsadója, Wermer András cége lesz az a szerencsés, aki e mesés összeget elköltheti imázsunk építésére. Szintén nem ígérték, bár nem is zárták ki, hogy Káel Csaba, a miniszterelnöki útifilmek rendezője készítheti el a 766 milliós költségvetésű Bánk bán-filmet. Arról sem volt szó, hogy az első filmes Káel művéhez mindjárt kettős költségvetés készül, hogy 150 millió felesleges forint a megfelelő helyre ’szivároghasson el’.”

Tiszta kezek:
Orbán Viktor 1998-ban meghirdette a „tiszta kezek politikáját”…Az Apeh kétélű fegyverré vált a kormány kezében: ’szolgál és véd’. A politikai ellenfeleknél villámgyorsan megjelenik, emlékezzünk csak Kovács Attila egykori MLSZ-elnök esetére, Viniczai Tibor MDF-képviselőre, aki egy időközi választáson nem volt hajlandó visszalépni a kormány által támogatott jelölt javára, vagy Zarándok Jánosra, aki - saját bevallása szerint egyébként jobboldali szavazó - azt a hibát követte el, hogy gazdasági versenybe keveredett Orbán Győzővel, a miniszterelnök édesapjával. Hogy, hogy nem, az Apeh Zarándoknál is hamar megjelent. Ma már egyébként Orbán Győző szállítja a Dunaferrnek a dolomitot. A legfrissebb eset ebben a kategóriában Kende Péter íróhoz kapcsolódik: kedden jelent meg a miniszterelnököt bemutató A Viktor című könyve, szerdán pedig arról számolt be, hogy ellenőrzésre hivatkozó idézést kapott az Apeh-től.”
„A Fidesz-közeli vállalkozók viszont nyugodtan alhatnak, még akkor is, ha - mint Schlecht Csaba – több száz milliós tartozással terhelt cégeket fantomizálnak török vendégmunkások bevonásával. Az ő esetében az Apeh nem kezdeményezte a tartozásainak behajtását, és feljelentést sem tett ellene, a rendőrség pedig három éven át tartó bravúros nyomozással megállapította, hogy Schlecht ártatlan.”

És az „EU országjelentése szerint: ’Az autópálya-építés felgyorsítására tett erőfeszítések során a magyar hatóságok nem alkalmazzák a nemzeti jog által megkövetelt szokásos közbeszerzési eljárást. Az előminősített szűk vállalkozói körből választották ki a tárgyalópartnereket (…) a korrupció benyomását keltve.’ 1999-ben 66 százalékra csökkent a nyílt - tehát elvileg mindenki számára pályázható - eljárások köre, 34 százaléknál a közbeszerzési törvény ellenére kikerülték a nyilvánosságot.”

Összegzés: Mire futotta egy átlagos magyar dolgozó egynapi keresetéből

kepviselofunky.blog.hu

2003. május
Mozgó Világ
Petschnig Mária Zita: Kedvezőtlen ciklusban
Részletek

„Az 1996 utáni négy bő esztendőt követően a magyar gazdaságban meg kell barátkoznunk a (legalább) négy szűk esztendővel is. A négy bő esztendőben összesen 20 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP). A 2001 után kirajzolódó négyéves ciklusban viszont prognosztizálhatóan csak 15 százalékos többlet adódik, azaz négy százalék alá került/kerül a fejlődés évi mértéke - és ez még optimista prognózis. 2001-ben a bruttó hazai termék növekedési üteme már négy százalék alá esett, 2002-ben alig volt több három százaléknál, és idénre sem prognosztizálnak az előrejelzők 3,5 százaléknál magasabb ütemet. 2004-ben - kedvező feltételek esetén is - legfeljebb négy százalék körüli dinamika várható.”

„A rendszerváltást követő kormányzati és gazdasági ciklusok nem estek egybe. Az emelkedések és a lejtmenetek a gazdasági rendszerváltással járó átalakulási válság mellett szoros összefüggést mutattak a külgazdasági feltételek változásával is. Nagy igazságtalanság volna például az Antall-kormányra hárítani az 1991 és 1994 között bekövetkezett 13 százalékos gazdasági visszaesést, éppúgy, mint ahogy kizárólag az Orbán-kormány áldásos tevékenységének tulajdonítani az 1999-2002 közötti 17 százalékos növekedést. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert az elveszített választások után a Fidesz a kormányváltásnak tulajdonítja a kedvezőtlen gazdasági jeleket.”

„Az ’ők’ és a ’mi’, a ’jók’ és ’rosszak’ dichotómiájára lepusztított, Fidesz gerjesztette politikai gondolkodás termelte ki a kormányzati gazdaságpolitikák és a felmutatott gazdasági eredmények kétpólusú felosztását is, amelyet az ellenzéki oldalon az EU-csatlakozásra és az azt követő jövőre is kiterjesztenek. Végtelenül leegyszerűsített, kizárólag politikai érdekből fogant elemzésük szerint amíg Orbán Viktor volt a kormányfő, minden a legnagyobb rendben ment a gazdaságban, fantasztikus eredmények születtek a magyar modell paraméterei szerint, ám a Medgyessy Péter vezette kormány mindent elrontott és elront, beleértve az EU-csatlakozási tárgyalásokat is. A koppenhágai nyilatkozat aláírása óta a volt kormányfő számos megnyilatkozásában azt hangsúlyozza, hogy a csatlakozás utáni gazdasági folyamatok minősége is kizárólag a kormányzati munka függvénye; jó kormánnyal érdemes, rossz kormánnyal nem érdemes csatlakozni. Ha ő vihetne be bennünket az EU-ba, akkor minden rendben lenne, Magyarország minden polgárának olyan életszínvonala lehetne, amilyen hatvan éve nem volt, de így... Ezért - s Orbán Viktor részéről ez már a körülményekhez szelídített kompromisszum - csak akkor lesz sikeres a csatlakozásunk, ha a Medgyessy-kabinet azt teszi, amit ő tanácsol: pénzügyi csomagot állít össze - a 2003. évi költségvetés felülvizsgálatával egyidőben - a családi gazdaságok, az agrárgazdaság, a kisvállalkozások és a magyar nagyvállalatok EU-versenyképessé tételét elősegítendő. (1)

A Fidesz politikusai által hangoztatott gazdasági elemzést csak a tények nem támasztják alá. Pusztán azért adható el, mert a közmédiumok jóvoltából (is) a valódi tényeket kevesen ismerik (ők viszont csöndben vannak, vagy erre kényszerülnek), illetve mert mára olyan közhangulatot sikerült az országban generálni, amelyben a hitbéli meggyőződés vált elsődleges érvanyaggá. Nézetek csatája helyett az ellenfelek lejáratására való törekvés dominál; nem a mondandó számít, hanem az, hogy melyik táborhoz tartozó mondja. Így generálódik a társadalom hamis tudata, amelyben egy idő után minden eladható lesz, mert minden kontroll nélkülivé válik. A táborokon belüli kontrollok kiiktatódnak, a harcban a szétforgácsolódás ugyanis nem engedhető meg, az áthallgatás megszűnik, mindkét fél azt hallja a másik felől, amit hallani akar. A plurális demokrácia formai keretei közt az egypártrendszer logikája érvényesül.

E tanulmány szerzője nem kíván e társadalmi csapdába esni, s makacsul továbbra is a tényekhez ragaszkodik. A gazdasági adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar gazdaságnak volt egy 1997-től 2000-ig tartó viszonylag kedvező fejlődési periódusa, de ennek a trendje 2001-ben megtört, és egyelőre nem látszanak azok a felhajtóerők, amelyek lerövidítenék a jelenlegi ismereteink szerint legalább 2004-ig elhúzódó ’négy szűk esztendőt’.

Az 1997-2000 közötti periódus kitüntetetten jó időszaka volt a rendszerváltó magyar gazdaságnak. A dinamikus növekedés
- az infláció ütemének csökkenésével (1996-ban még 23,2 százalékos, 2000-ben már csak 9,8 százalékos volt a drágulás üteme),
- a külső és belső egyensúly javulásával (az államháztartás 1996. évi adóssága a GDP 74 százalékáról 56,7 százalékra esett, a nettó külföldi adósság pedig az 1996. évi 32,6 százalékról a GDP 24 százalékára),
- a foglalkoztatás bővülésével (kb. 200 ezer fős növekmény),
- a munkanélküliségi ráta esésével (az 1996. évi 9,9 százalékról 6,4 százalékra),
- a beruházások 38 százalékos emelkedésével,
- az exportált áruk mennyiségének több mint kétszeresére bővülésével, ű
- az egy főre jutó reálkeresetek 13 százalékos növekedésével járt.

A jelzett paraméterek rendre kiadják azt a ’modellt’, amit a Fidesz magyar modell néven a saját találmányának tart. Ha elfogadjuk, hogy létezik a ’magyar modell’, amelyben minden fő makrogazdasági mutató sikeresen alakul, akkor már 1997-98-ban is ilyen volt a magyar gazdaság, és nincs alapja a Fidesz erre benyújtott szabadalmi kérelmének. Továbbá, ha ez a magyar modell, akkor azt nem Medgyessy Péter kormánya iktatta ki, hiszen már 2001-ben megtört. A Fidesz magának tulajdonított zsenialitása helyett jobb, ha a tényekre hagyatkozunk, és így vizsgáljuk meg, mi állt a négy bő esztendő hátterében, és mi ért véget 2001-ben.”

„A kedvező külső feltételek …önmagukban még nem indokolták a jó magyar gazdasági éveket, hiszen a nyolcvanas években is érvényesültek élénk világgazdasági szakaszok, s a magyar gazdaság - noha már akkor is erősen külgazdaság-függő volt - mégis lefelé tartott. A kilencvenes évek második felében viszont rá tudott kapcsolódni a jó külgazdasági lendületre. Ennek első és túl nem becsülhető feltétele volt, hogy előtte nem omlott össze, noha minden esélye megvolt rá. A stabilizációs csomag intézkedései nemcsak megnyugtatták a külföldi hitelezőket, de a vállalkozások feltételeinek javításával, az export és a beruházások ösztönzésével kedvező klímát teremtettek az egyensúlytartó növekedés számára. A visszaszerzett befektetői bizalom megnyugtatóan hatott a belgazdasági környezetre, és így beérhettek a korábbi vállalatátalakítások, magánosítások, fejlesztések gyümölcsei.”

„Egyszer volt, hol nem volt ez az aranykori növekedés, amelyben a kedvező külső feltételek mellett az egyes kormányzatok gazdaságpolitikája is szerepet játszott, minthogy
- az Antall-, a Boross- és a Horn-kormány lehetővé tették a magántulajdon térnyerését, létrehozták a piacgazdaság működéséhez szükséges intézményeket, konszolidálták a bankrendszert, megalkották a piaci koordináció szükséges szabályozó rendszerét, keletről nyugat felé fordították az ország hajóját;
- a Horn-kormány a stabilizációs csomag intézkedéseivel és a privatizáció felpörgetésével megteremtette az egyensúlytartó dinamikus növekedés alapjait, a nyugdíjreform végrehajtásával pedig megkezdte az állami újraelosztás intézményeinek radikális átalakítását;
- az Orbán-kormány legfőbb érdeme, hogy ezt a jó örökséget 2000-ig alapvetően nem rontotta el. Holott nagy volt rá a késztetése, és folyamatosan olyan gazdaságpolitikát hirdetett, amiből - ha megtartja - ismét jelentős egyensúlyvesztés következett volna. Az 1999. évi borulást is megúszta, részben a konjunktúra második félévi gyors felpörgésének köszönhetően, részben az elhallgatott ’csendes kiigazítással’ (amelynek terjedelme egyébként elérte a Bokros-csomag költségvetési megszorításainak méretét). Az Orbán-kormány gazdaságpolitikai bravúrja az volt, hogy amit megígért, azt nem adta oda, amit viszont odaadott, azt - az alátervezett inflációval - visszavette. Ügyes, politikailag irányított makroökonómiai alkalmazkodás volt - ennyi, és nem több.”

„Az Orbán-kormány ahelyett, hogy előrébb vitte volna a piacgazdasági intézményrendszer és koordináció fejlődését, pártállami gyakorlatra emlékeztető döntéseket hozott (döntési jogkörök centralizációja, érdekképviseletek lenullázása, privatizáció befagyasztása, visszaállamosítás, a szükséges áremelések hatósági korlátozása, ellenőrizetlen, politikai alapokon tételeződő állami pénzosztogatás, az államnak mint jövedelem-újraosztó centrumnak a reinkarnálása, az állami jövedelmektől való függőség felerősítése, visszalépés az autópálya-díjszabásban, a nyugdíjrendszerben, politikai támadások a külföldi és belföldi tőke ellen, a mezőgazdasági nagyüzemekkel szemben, politikai kirohanások a magas kamatokkal és a megengedhetetlen profitrátákkal szemben). A szükséges, de elmaradt és a szükségtelen, de megtett lépések együtt rongálták a növekedés alapjait, és a rendezésre váró tételek hatalmas halmazát hozták létre. Az ebből keletkezett adóssághalmaz extra megterhelést jelent a négy szűk esztendőben.”

„A négy szűk esztendő 2001-ggyel kezdődött, amikor leállt a világgazdaság motorja, az USA gazdasága. A globalizált világban az USA recessziója szinte azonnal kihatott az Európa Unióra és partnereire, így ránk is. 2001 első negyedében még viszonylag kedvezően alakultak a folyamatok, az év második felében azonban zuhant az export, az ipari termelés recesszióba ment át, megtört a foglalkoztatás emelkedő trendje, és csökkentek a feldolgozóipari beruházások. A gazdaság ege beborult, de a kabinet nem volt hajlandó tudomást venni róla. Választásokra készült, és az ebből adódó közvetlen politikai érdek előbbre való volt minden hosszabb távú gazdasági érdeknél.

2001 második felében a kabinet akkor nyitotta meg a jövedelemkiáramlás csapjait, amikor a jövedelemtermelés alapjai megroppantak. Az expanzív jövedelem- és költségvetési politikának ellentmondó antiinflációs politikát akkor erősítette meg árfolyamoldalról, amikor a felértékelődő forint ellenérdekeltséget teremtett annál az exportnál, amivel szemben egyébként is visszaesett a külső kereslet, ösztönzést adott a spekulációnak és az importnak akkor, amikor a külső egyensúly egyébként is romlott. Kétségtelen, hogy a négy szűk esztendőnek - amelynek jelenleg úgy a közepét tapossuk - az alapproblémája a külgazdasági feltételek romlása, de az is kétségtelen, hogy a kedvezőtlen külső folyamatok belső felerősítéséhez a kormányzati gazdaságpolitikák is hozzájárultak. Az utóbbi tekintetében a bajok nem a Medgyessy-kabinet színre lépésével kezdődtek, hanem legalább egy évvel korábban, csak a rossz külső feltételekkel párosuló helytelen gazdaságpolitikai döntések hatása időben később, a választások után csapódott le, s jelent meg a statisztikai adatokban is.”

„A 2001-2002. évi gazdaságpolitikai (rosszabbra) fordulat csomópontjai a következők voltak:

1) Keretjátékul - mégpedig tökéletes keretjátékul - a kétéves költségvetés szolgált, amelyet 2000-ben Orbán Viktor talált ki, hogy megkímélje kormányát a választások előtti kényelmetlen költségvetési vitától, és elvegye az ellenzék szereplési lehetőségét. Ám a kétéves költségvetés ennél több jó szolgálatot is nyújtott. Nevezetesen azt, hogy - mivel minden mutató, ami a tervezet alapvetésében szerepelt, teljesen másként alakult - az államháztartás senki számára nem volt átlátható. Így bármit meg lehetett tenni. (Ráadásul rendelkezésre állt a kormány házibankja, a Magyar Fejlesztési Bank is, amely minden olyan ügyben ’fantáziát látott’, amit a miniszterelnök kijelölt számára.)
2001 őszén a kormány még beígérte ugyan, hogy 2002 tavaszán a parlamentben áttekinti a kétéves költségvetés 2002-re esedékes folyamatait, ám erre nem került sor. Az első költségvetési elszámolást a leköszönő pénzügyminiszter mutatta be, akinek a leltára szerint a 2002. évi államháztartásban - önkormányzatok nélkül - a tervezett 505,5 milliárd forintos hiánynál 172,5 milliárd forinttal nagyobb lesz a deficit - függetlenül attól, hogy az új kormány mit tesz - a már meghozott döntések alapján. (2)

2) Miután az Orbán-kormány 2000-ben rendkívül szűkmarkúan bánt a költségvetési szektorban dolgozók béremelésével (3) - a reálkeresetek stagnáltak az évközi rendkívüli egészségügyi és szociális bérfejlesztés ellenére is -, 2001-ben kinyitotta a bércsapokat. Kezdte a januári példátlan mértékű (57 százalékos), megállapodást nélkülöző minimálbér-emeléssel. A bérarányokba való durva beavatkozás feszítő hatása a következő évben vált igazán érzékelhetővé. 2002-ben ’csak’ 25 százalékos volt ugyan az emelés, ám ekkorra már kimerültek a minimálbér-emeléssel szembeni vállalkozói védekezés eszközei, és a bérskála - alulról - fenn nem tartható mértékben összeszorult, leértékelve a képzettséget, a tudást. Az így keletkezett bérfeszültség vitathatatlan érvanyaggal szolgál a további béremelési követelésekhez.
A 2000-ben esedékes béremelés egy részét (25 milliárd forint) a Fidesz-kormány - mintegy egyéves halogatás után - 2001 áprilisában adta meg, ami nyilvánvalóan utalt arra, hogy a megszorítások után - az így begyűjtött pénzekből is - a választások előtti időre koncentrálódik a kabinet szociális udvarlása. A bércsapok szeptembertől nagyobb mértékben nyíltak meg. Ekkor került sor 110 ezer köztisztviselő átlagkeresetének 49 százalékos emelésére (és további 21 százalékos emelést helyeztek kilátásba 2002-re). Októberben döntött a kormány 80 ezer rendvédelemben dolgozó köztisztviselő keresetének 21 százalékos emeléséről, novemberben a szerződéses és hivatásos katonák 70 százalékos bérfejlesztéséről, decemberben a közalkalmazottak addig 8,75 százalékos béremelésének 12 százalékra való kiegészítéséről, a traumatológiákon dolgozó orvosok és ápolók pótlékának 120-150 százalékos emeléséről, a felsőoktatás béralapjának 2 milliárd forintos kiegészítéséről. A decemberi soproni kormányülésen határoztak arról, hogy a kistelepüléseken egyházi szolgálatokat végzők 20-30 ezer forintos állami juttatásban részesüljenek.
A bruttó keresetek mindezek hatására - az államháztartásból finanszírozottak körében - 2001-ben 19,5 százalékkal nőttek, több mint kétszer olyan gyorsan, mint amit a költségvetési törvény tartalmazott. A bérkiáramlás lavinája magával húzta a nyugdíjemeléseket is. Eredetileg a 2001. évi költségvetésben 6,5 százalékos nyugdíjemelést terveztek, ezzel szemben a nyugdíjak ebben az évben 16,3 százalékkal nőttek. A reálkeresetek 6,4 százalékos növekményével szemben 2001-ben a GDP csak 3,7 százalékos többletet mutatott, ám ezt - a 2002. évihez még szerény ütemarányromlást - Matolcsy György olyan magyar sikerreceptnek tartotta, amit a németek is kezdtek tőlünk eltanulni.
Az említett költségvetési bérdöntések fedezetét részben a 2000-ben és 2001-ben alátervezett inflációból adódott költségvetési többletbevétel adta, részben azonban - 2002-re áthúzódva - fedezetlenül maradt. (2002-re mindöszsze 7,75 százalékos bérfejlesztés szerepelt a költségvetésben, ebből májusig már 17 százalékos lett.) A pénzügyminiszter a magyar modell jó működését jelölte meg a nagyobb bérkiáramlás alapjául, és a jegybankelnök is üdvözölte 2001 decemberében a fiskális élénkítést, aminek a felpörgetett jövedelemkiáramlás csak egy részét jelentette.

3) A költségvetési politika felborulását, keresletteremtő szerepének megerősödését lehetővé tette az alátervezett inflációból szerzett többletbevétel - a 2001. évi mellett a 2000-ről 2001-re szabálytalanul bespájzolt 94,5 milliárd forint is -, továbbá az, hogy 2002-re nem volt érvényes költségvetése az országnak, így sok mindent meg lehetett tenni. Az elfogadott költségvetésen kívüli döntések is 2001 őszén szaporodtak fel. Egyrészt kormányzati hatáskörben döntöttek 300 milliárd forint többletbevétel felhasználásáról, majd később a megemelt kormányzati tartalék (48 milliárd forint) felhasználásáról, aminek mintegy a fele fogyasztási jellegű kifizetés volt. Másrészt a kabinet bevételcsökkentő és kiadásnövelő intézkedéseket foganatosított 2002-re szólóan (nyugdíjemelési többlet, lakásépítés, -vásárlás támogatása, diákhitel kamattámogatásának emelése, családi gazdaságok támogatása, adókedvezmények stb.). S nem utolsósorban 2001 novemberében meghirdették a 200 milliárd forintos csomagot jelentő Széchenyi Pluszt, a korlátok nélküli Magyar Fejlesztési Bank finanszírozásában.
A Fidesz kiváló gazdasági szakértője-elemzője (Rogán Antal) 2002 januárjában megnyugodva jelentette ki, hogy a kormánynak sikerült elkerülnie a „baloldali csapdát", azaz túlelosztással megbontani a költségvetés egyensúlyát.

4) A jegybank politikája támogatta a fiskális élénkítést, noha ez ellentmondott meghirdetett antiinflációs politikájának. Megtehette, mert az infláció letörésében 2001 második felében szerencséje volt, hisz az árdrágulás a recesszió nyomán csökkent. A jegybank elnöke egyetértett a növekedés fenntartása érdekében megindított belső keresletélénkítő politikával, és kamatcsökkentéseivel maga is támogatta a növekedést, a kormány elsődleges gazdaságpolitikai célját. Az ezzel való azonosulást eminens feladatának tekintette.

2002 elejére minden együtt állt, aminek egy választási évben együtt kell állnia a választások megnyeréséhez: felpumpált jövedelmek, fellazított államháztartás s a mindezt támogató jegybanki politika. A bespájzolás, a felfűtött osztogatás sikert ígérőnek látszott. Nem így történt. (4)

A parlamenti választások első fordulója után új helyzet állt elő. A vesztésre álló miniszterelnök új taktikát hirdetett, amelynek gazdasági következményei meghatározták az egész 2002-es esztendőt, sőt 2003-at és 2004-et is. Egyfelől iszonyatos rágalomhadjáratot indítottak az MSZP és az SZDSZ ellen, amelynek középpontjában a stabilizációs múlt minősítése volt, erre hivatkozva előre és hátra átpolitizáltak minden fontos gazdasági kérdést (gázárak, bérek, nyugdíjak stb.). Másfelől nagyobb fordulatra kapcsolták saját osztogatási politikájukat; a két választás között döntöttek például a nyugdíjak 4,5 százalékos emeléséről, a lakásvásárlás és -építés további támogatásáról, felerősítették az addig szolidan csordogáló Széchenyi Terv-kifizetéseket stb. Ám a második fordulótól az új kormány felállásáig sem viselkedtek a nemzetközi normák szerinti „béna kacsa" módján.

Amellett, hogy felgyorsult az állami vagyonosztogatás (5), az utolsó pillanatokban még kineveztek 27 főtisztviselőt és 43 főtisztet - a klientúra vagyonosodását növelendő. Döntöttek a diákhitel felső határának 25 ezer forintra emeléséről, a Széchenyi Terv keretének 50 milliárd forinttal való megtoldásáról. Felgyorsították a pályázatok elbírálását és kifizetését a Gazdasági Minisztériumban, a Környezetvédelmi Minisztériumban. A kormány a 2002-re rendelkezésre álló 100,2 milliárd forintos garanciakeretből május végéig 123,4 milliárd forintra vállalt kötelezettséget, s ennek majdnem egyharmadára a választások után (6).”

„Az Orbán-kormány költségvetői szerepben április végéig kimerítette a kormány 2002. első félévre rendelkezésére álló tartalékának (15 milliárd forint) 99,3 százalékát (7). Ráadásul olyan kiadásokra, amelyek ellentétesek az államháztartási törvénnyel, s amelyeket az Állami Számvevőszék már 2001 őszén is kifogásolt.

Az új kormány lemerített kasszákat és jövőt terhelő több százmilliárd forintos kötelezettségvállalást talált mindenütt, az állami vagyonnál pedig szintén több százmilliárd forintra tehető forráshiányt, veszteségrendezési igényt. Leltár azonban - a szükséges közigazgatási aktuson kívül - nem készült olyan, amely bemutatta volna az országnak egyfelől az öröklött helyzetet, másfelől hogy az adósságok törlesztésének milyen esélyei vannak a növekedési pálya kínálta jövedelemtermelés oldaláról. Ha ugyanis ezt a Medgyessy-kormány őszintén feltárja, akkor világossá válik, hogy a választási küzdelemben folytatott populista harcot be kell fejezni, a populista fegyvereket le kell szerelni.”

(Összeállította: m. zs.)

(1) Több mint furcsa ezt attól a személytől hallani, aki eminensen felel azért, hogy regnálása alatt a leginkább ellazsálták az ország EU-felkészítését, súlyos csapások érték az agrárgazdaságot és általában is (a klientúrát kivéve) a magyar vállalkozásokat.
(2) Szó nem volt tehát arról a 320 milliárd forintos bevételi többletről, amit a Fidesz augusztusban talált ki, s amit még állítólag ők termeltek ki, de a szocialisták saját népszerűségük fokozására elköltettek. Varga Mihály csak úgy jelenthetett 172,5 milliárd forintos többletdeficitet - ha a 320 milliárd forintos többletbevétel létezett -, hogy azt a Fidesz vezette kormány már felhasználta. Ha viszont nem élte föl, akkor az év egészében nem 678 milliárd forintos hiányt kellett volna prognosztizálnia, hanem az eredeti tervnél 320 milliárddal kevesebbet, azaz 185,5 milliárdot. Ám ennek nyilvánvalóan ellentmondott, hogy a Medgyessy-kormány megalakulásakor, május végén már 409 milliárd forintra duzzadt a hiány, ami elérte az egész évre előirányzott 80 százalékát. (Varga Mihály április elején - az első forduló után - még stabil helyzetben lévő költségvetésről nyilatkozott, amelyben kb. 250 milliárd forintos többletbevétel lesz, de a többletkiadás is ennyire tehető.)
(3) A legmagasabb növekedést és termelékenység-emelkedést jelző évben!
(4) A rendszerváltást követő kormányok közül kabinetnek még nem volt ennyi forrása a választások előtt, mint 2002-ben. Becslésem szerint 500-600 milliárd forintot (kp-t és vagyont) állítottak a győzelem megszerzésének szolgálatába.
(5) Az állami földek eladása, a BÁV átjátszása a Vegyépszerhez közel álló céghez, két repülőtér ingyenes átadása Debrecennek, több tucat egyházi ingatlan tulajdonjogának áttestálása a nagy egyházakra, a kicsiknek 50 millió forintos pluszkiutalás, a Postabank többségi tulajdonának ingyenes odaadása a Magyar Posta részére stb.
(6) Ismertebb tételei: MTV-nek és Magyar Rádiónak működésfenntartásra (14 md), sportcsarnokok, uszodák, sportpályák, egyéb sportlétesítmények építésére, rekonstrukciójára (14,4 md), nyugdíjasok szövetkezeti üzletrészének kifizetésére (10 md).
(7) Ismertebb tételei: családi gazdaságok támogatása (4 md), Magyar Állami Operaház (2 md), magyarigazolvány bevezetése (2,9 md), státustörvénnyel kapcsolatos oktatási kiadások (1,2 md), Nemzeti Színház (1,7 md), Bozsik-program (500 millió).

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!