rss      tw      fb
Keres


         Andor Mihály

A négy éve elmúlt kerek öt év


         Fleck Zoltán

Levél galamusos barátainknak


         Lánczos Vera

Gyorsfénykép
 


         Lévai Júlia

Lehetne-e...


         Hanák András

A Galamus szurdok
 


         Krémer Frenc

A nemzeti elnyomás szomorúsága


         Lendvai L. Ferenc

A tiszta erkölcs, melly ha megvész…

Helyreállítható-e az igazságszolgáltatás iránti bizalom?

Gönczöl Katalin fontos cikke a helyreállító igazságszolgáltatás esélyeiről (Helyreállító igazságszolgáltatás - helyreállítható bizalom, ÉS, 2007/39.) alkalmat szolgáltat arra, hogy az igazságszolgáltatás állapotával való szembenézés munkájából néhány morzsát megismertessünk az olvasókkal.

 

A szorgalmazott szemléletváltás, mint azt Gönczöl Katalin hangsúlyozza, azzal kezdődne, hogy a jogalkalmazó lemond a tévedhetetlenség ideológiájáról. Rengeteg került felszínre a csalhatatlanság illúziója által okozott anomáliákból az elmúlt évek során, még többről az olvasók nem tudnak. Ez a tarthatatlan és a korszerű igazságszolgáltatás kialakulását akadályozó dogma ma a rendszer szerves része, ebből származik a hibákkal való szembenézés és a tapasztalatok feldolgozásának hiánya, az ellenőrizetlen és felelőtlen igazgatás és az átláthatóság elleni védekezés. A ma hatályos bírósági igazgatási modell kialakításakor a kodifikációs munka egy jeles résztvevője, ma is megyei elnök és az OIT tagja, arra a kérdésre, hogy milyen ellenőrzési eszközöket lehetne beépíteni a megyei igazgatási vezető alkalmatlansága esetére, a következőket válaszolta: Aki eljut vezetői pozícióba, szinte kizárt, hogy alkalmatlan lenne. És valóban ennek megfelelően alakították ki az ellenőrzési mechanizmusokat. Tíz év megyei elnöki beszámolóit áttekintve világosan látszik, hogy nyoma sincs semmilyen felelősségnek, számonkérésnek. Egy felelőtlen igazgatási struktúra képtelen lemondani a tévedhetetlenség illúziójáról. Nem várhatjuk el, hogy akár csak rátekintsen működése hiányosságaira, társadalmi következményeire, elemi érdeke a takarás. Ezért nem állítható minden további nélkül, hogy a szemléleti változásokat igénylő helyreállító igazságszolgáltatás a jelenlegi intézményi keretben megvalósítható. A szervezetnek ilyenformán nemcsak az önreflexiója hiányzik, hanem képtelen beindítani a tanulási és korrekciós folyamatokat. Amikor a hagyományos büntető eljárás garanciáit félti egy új típusú büntető igazságszolgáltatás elemeinek beépítésétől, akkor pusztán a saját kényelmét, megszokott rutinjait félti, a legkevésbé sem az állampolgári jogokat. Ennek számtalan példáját hozta felszíne a büntető eljárási jog reformjának végtelen története és jelenleg a büntetési rendszer kodifikációs kísérletének harca. Az újtól való szorongás aktív és hatékony lobbivá alakult, a törvényhozási folyamat minden szakaszában és a hatálybaléptetés után is. Legutóbb a differenciáltabb büntetési rendszer tervezetének a tényleges életfogytiglan átalakításával kapcsolatos megszellőztetett része körüli sajtópolémia jelezte, hogy kifogyhatatlan a korlátoltság a politikai reakciókban is. A kényelemszerető jogalkalmazói védekezés ilyen politikai támogatásokkal képes paralizálni a jogrendszer lényeges elemeit. Ma a törvényhozó szinte semmit nem képes tenni a jogalkalmazói ellenkezésekkel szemben, a jogértelmezés tág határait a szervezetrendszer csúcsainak kényelmi szempontjai töltik meg tartalommal. Lényegében ezért kell a Polgári törvénykönyvnek az emberi méltóság védelmére vonatkozó klasszikus szabályait ma lebutítani, hogy a gyűlöletbeszéd civil jogi szankcionálását ki lehessen kényszeríteni a jogalkalmazóból. A Legfelsőbb Bíróság kollégiumai heves ellenállást fejtenek ki minden olyan törvényhozói szándékkal szemben, amely valamilyen többletmunka vagy szemléleti váltás veszélyével fenyeget. Sőt néhány éve az OIT néhány erős tagja javasolta, hogy a legfelsőbb bírói igazgatás tagjai részt vehessenek a parlamenti bizottságok ülésein, és aktívan befolyásolhassák a jogalkotás folyamatát, ne kelljen utólag szabotálni a jogszabályok végrehajtását. Annak idején a jogalkotó biztosan nem számolt azzal, hogy a bírói hatalmi ág teljes leválasztása a végrehajtó hatalomtól azzal jár, hogy néhány év múlva az ellensúlyok hiányából a törvényhozói hatalmat megkérdőjelező expanzió származik. Akkor talán még a Legfelsőbb Bíróság egyik hatalmi eszköze, a jogegységi döntés alkotmányba foglalása is ártalmatlannak tűnt, mígnem az Alkotmánybíróságnak kellett utólag kiküzdenie a kontroll lehetőségét e tisztán jogalkotói intézmény felett. Ennek fényében illuzórikusnak tűnik elvárni, hogy az állam büntető hatalma új szempontokkal egészüljön ki, a közösségi normák megerősítésének funkciója a büntetési rendszer részévé váljon. Reményt csak az adhat, hogy létezik a bírói kar nyitott, tanulásra kész, érdeklődő része, amelyiknek éppen olyan tehertétel az alkalmatlan igazgatási struktúra, mint a jogkereső állampolgárnak. Abból azonban, hogy legtöbbször gond nélkül bizalmat szavaznak a regnáló megyei elnököknek, és őket küldik a legfelső igazgatási szintre is, az következik, hogy még mindig kisebbségben vannak. Ha mégis a dinamikusabb, kritikus, szakmai programmal rendelkezőnek szavaznának bizalmat, szavazatuk ellenében a központ választottja lesz a nyerő. Fásultság és a hiábavalóság érzete egészíti ki a többség kényelemszeretetét. Az éppen küszöbön álló megyei elnökválasztások mögött már megszületett a megállapodás: mindenkit újraválasztanak, legtöbb helyen alternatíva sincs.

Azt írja Gönczöl Katalin, hogy jelenleg a sértett kiszolgáltatott helyzetben van, nincs tere jogos szempontjainak, az állam megtorló érdeke elsöpri. Ebben a helyzetben hazánkban szinte mindenki kiszolgáltatott, ha kapcsolatba kerül az igazságszolgáltatással, a vádlott, a polgári per résztvevői, néha a képviselők és sokszor maga a jogalkalmazó is. A vádlottat és képviselőjét az eljárási jogosultságaik korlátozottsága és az ítélet kiszámíthatatlansága mellett az ügyek elhúzódása zavarhatja. Igaz, gyakran ez utóbbi kifejezetten előnyére van néhányuknak, ez azonban a sértettet és a normáit helyreállítani vágyó társadalmat valószínűleg nem vigasztalja. Egy rosszul működő rendszer számos csoport érdekét képes szolgálni, hasznot lehet húzni a perek elhúzódásából is, de az igazságszolgáltatás társadalmi rendeltetése, tényleges funkciója csorbul. A parazita jellegű csoport- és egyéni érdekek azonban hatékony koalícióra léphetnek a rendszer fenntartóival.

Mielőtt a bíróságok problémás teljesítményét a lehetséges számos illusztráció közül ezúttal csak egy konkrét, a büntető jogszolgáltatás területéről vett példával érzékeltetném, a címben jelzett probléma két érzékeny pontjára hívom fel a figyelmet. A büntetőügyek elhúzódása, a panaszügyintézés és a nyilvánosság manipulálása egyaránt része annak a tünetegyüttesnek, amely a hatályos szervezeti viszonyok között illuzórikussá teszi a helyreállító igazságszolgáltatás által kívánt szemléletváltást.

A bíróságok és az állampolgárok viszonyának különös területe az ügyfelek panaszainak kezelése. Néhány héttel ezelőtt az új ombudsman és a főbíró találkozója alkalmából a sajtó is tudósított a két intézmény közötti megállapodásról, néhány eltévedt panasz sorsáról. Miközben a megfelelő címzetteknek küldött, nagyságrendekkel több panasz intézése nem biztosítja az állampolgárok megfelelő tájékoztatását és sérelmeik orvoslásának esélyét. 2005 márciusában a legmagasabb bírói igazgatási testület, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is foglalkozott a panaszügyintézéssel. Az 56/2005 számú OIT-határozat szerint nincs probléma, korábban is gondosan intézték a panaszokat. A határozat "felhívja a bírósági vezetők figyelmét, hogy igazgatási munkájuk során a jövőben is fordítsanak különös gondot a panaszok tartalmi és érdemi intézésére, a panaszosok állampolgári jogainak fokozottabb érvényesülésére, s a bíróságok társadalmi és szakmai tekintélyének erősítésére". Ez a stílus, a minden határozottságot nélkülöző megfogalmazás szinte általános a testület és a megyei igazgatás között, holott ez elvileg egy ellenőrzési tartalommal is rendelkező alárendeltségi viszony. Az ellenőrzésnek és felelősségnek egyéb ügyekben sincs sok nyoma. Miközben a több ezer panasz sorsa teljesen bizonytalan: vagy készül valamilyen formális válasz, vagy teljesen válasz nélkül maradnak az ilyen tartalmú beadványok. A panaszügyintézés napirendi pontjára az OIT-tag minisztert felkészítő szakmai vélemény szerint a sematikus, formális válaszok helyett közérthető, lényegre törő válaszok szükségesek. Ehhez szemléletváltásra lenne szükség, és nagyobb hangsúllyal kellene a bírák értékelése során a panaszokkal érintett eljárásokat áttekinteni, jelentősebb jogszabálysértés esetén élni kellene a felelősségre vonás eszközeivel. Ez a vélemény, ha elhangzik egyáltalán az OIT ülésén, semmilyen támogatást nem kap.

Az igazságszolgáltatási vezetők viszonya a nyilvánossághoz az elmúlt évtizedben súlyos torzulásokat mutat, tükrözi az igazgatás egészségtelen viszonyait. Egészében a takarás, manipuláció és az információk visszatartásával elérhető legnagyobb önfényezés jellemzi. Ehhez adott esetben könnyű megszerezni a politikusi felelőtlenség támogatását, a jobb, ha nem tudunk semmiről kényelméből kiinduló és a baráti viszonyokat fenntartó ideológiákat. Tragikus, hogy a részeredményeket felmutató próbálkozások is, mint például a civil szervezetekkel való kapcsolatok építése, ennek a stratégiának eshetnek áldozatul. Relativizálja a jogvédőkkel való kapcsolatok ápolását, hogy a szervezet egésze képtelen a megfelelő tanulási folyamatokat beindítani a látványos botrányokkal járó diszkriminatív eljárások kapcsán. Az ezzel kapcsolatos tudást birtokló megfelelő szakemberek beengedése a Bíróképző Akadémiára nyilvánvalóan helyes irányt jelent, de önmagában a kiválasztás, a belső igazgatási kiszolgáltatottság és szervezeti szocializáció, a szervezeti kultúra változatlansága miatt vajmi kevés eredménnyel járhat. Addig van esélye az ezzel foglalkozóknak, ameddig a legfelső vezetés úgy gondolja, hogy ez jól kommunikálható. De legalább ennyi valóban történt, ezt érdemes elismerni, ha esetleges is. Az alkotmányos jogállam elvárásait esetlenül szimuláló legfelső vezetés alkotmánybírósági beadványai, civilekkel való látványos találkozói, hatékonyan működő sajtókapcsolatai annál intenzívebbek, minél nagyobb a takarni való belső működési rendellenesség, és minél közelebb van az újraválasztás időpontja.

Rengeteg példával lehetne illusztrálni az intézményesedett manipulációt, amely a korlátozott nyilvánosság és az átláthatatlanság jótékony homályába burkolja a tényleges viszonyokat. Ez a bíróságok teljesítményének alapvető mutatóival kezdődik, és a bíróságok társadalmi bizalmi indexéig terjed. Tavaly még sokat lehetett hallani egy bizonyos közvélemény-kutatásról, amelyet természetesen közpénzből finanszíroztak, de csak egy-egy óvatosan kiválasztott kérdés került felszínre, az eredmények nagyrészt a vezetés szempontjai szerint "kommunikálhatatlannak" bizonyultak. Ezért az információs monopólium teljességét megteremtve egy nem nyilvános határozatot is kellett hozni a közvélemény-kutatási eredmények hasznosításáról. Ez a határozat a nyilvánossághoz való viszony hatalmi technikáját fedi fel: megtiltja, hogy az OIT elnökén kívül bárki más "kommunikálja" az eredményeket. A szabályzatok szerint nyilatkozattételre jogosult szűk kör is csak arról beszélhet, amit már az elnök nyilvánosságra hozott, minden egyéb kommunikáció csak az elnökkel való egyeztetés után lehetséges. A kutatási eredményekre épített kommunikációs stratégiának ez lett a legfontosabb eleme.

Hogy nem csak a jogász szakmák képviselőinek véleményeiből van mit elfedni, ízelítőül néhány adat a teljesítménnyel kapcsolatosan. Az OIT 2002. áprilisi ülésén a legfőbb ügyész helyettese beszámolt a testületnek a Komárom-Esztergom megyében folytatott vizsgálatukról, amelyben megállapították, hogy öt év alatt nyolcszáz ügyben a bírósági szakaszban évült el a büntetőügy, ez 1470 vádlottat érintett. Az ezt követő kutakodás után kiderült, hogy nem csak ebben a megyében és nem csak abban az öt évben. Országosan száz vádlottra kettő olyan jut, aki a bíróság nem tevése miatt szabadul, de a fővárosban százból öt, Komárom-Esztergom megyében bizonyos években nyolc, de Tolnában is előfordult, hogy meghaladta a négyet. A félreértések elkerülése végett: ez esetben nem lehet senki másra hárítani a felelősséget, sem a vád, sem a tanúk, sem a vádlottak nem tehetnek az ilyen mulasztásról. A hivatal szerint ezért szükséges lenne az OIT álláspontjának kialakítása a bírói mulasztásra visszavezethető elévülések megszüntetése tárgyában. A fővárosi bíróságról a szokásos válasz érkezik: nagy az ügyérkezés, leterheltek a bírák, folyamatosan magas az ügyszám, de különösebb vezetői intézkedésre nincs szükség. Az ítélkezés időszerűségét számon kérő halovány próbálkozásokkal szemben és a forrásokért való küzdelemben használt érvek egyre tarthatatlanabbak, ha a tényleges helyzet mutatóit is ismerjük. Miután érdekes módon a peres ügyek érkezésének csökkenésével párhuzamosan a befejezések is csökkenni kezdtek, 2003-tól a hátralék is növekedésnek indult. Miközben az engedélyezett bírói helyek jelentősen növekedtek. A sikeres lobbizás következtében a fővárosban az engedélyezett létszám tekintetében a többi megyéhez képest kedvezőbb a helyzet, mint a peres érkezések tekintetében. Mégis a megyei első fokon folyamatban maradt perek több mint fele fővárosi. Az ügyek tartalmi elemzése alapján viszont nem állítható, hogy az itteni ügyek bonyolultabbak lennének. Ellenben itt volt a legnagyobb különbség az engedélyezett és a betöltött állások között. A hivatal becslése szerint mintegy húszezerrel lehetett volna csökkenteni a hátralékot a státusok betöltésével. Ez egyértelmű vezetői felelősség, de adott szervezeti keretek között nincs esély a felvetésére sem.

Ezek a problémák egy megfelelően átlátható rendszerben nyilvánosan is megtárgyalhatók. Ezek a problémák egy megfelelő vezetői felelősségi rendszert működtető adminisztráció számára kezelhetőek, vagy létre sem jönnek.

A büntető igazságszolgáltatás társadalmi rendeltetését is súlyosan akadályozza az ügyek elhúzódása. (Minden ügyszak vonatkozásában igaz ez, de most a helyreállító igazságszolgáltatás esélye az ok a megszólalásra.) Szinte minden modern jogalkalmazói rendszer szembenéz a peres eljárások hosszúságának gondjával. Ezt a jogállamokban a bíróság felelős (!) vezetői általában nyíltan, a költségeket és az alternatívákat felszínre hozva, a teljesítményadatokat őszintén közölve teszik. Egy 2005. márciusi adat szerint büntető ügyszakban helyi bíróságok előtt a két éven túli ügyek aránya tizenegy százalék körüli, de Komárom-Esztergom megyében például húsz százalék feletti. Az OIT megalakulása óta mindig ugyanaz történik ebben a kérdésben: szépen kérik az elnököket, hogy kísérjék figyelemmel ezt a jelenséget, ebben kimerül igazgatási tevékenységük ellenőrzése. Viszont a rosszul teljesítő megyék általában sikeresen lobbiznak többletforrásokért. 2006-ban helyi bíróságokon 50 668 büntetőügy maradt folyamatban, ebből 5604 két éven túl. Hogy az egészről is legyen valamilyen képünk: tavaly összesen 384 753 peres ügy érkezett, 183 636 maradt folyamatban. Több mint tíz évvel ezelőtt azzal érveltek egy új igazgatási struktúra mellett, hogy tarthatatlan a kétszázezer körüli hátralék. Akkor 335 ezer volt a peres érkezés, és hatszázzal kevesebb bíró volt a rendszerben.

Ezek súlyos strukturális természetű problémák jelenlétére utalnak, amit fokoz néhány vezető szerepzavara. Jelenleg még úgy gondolják, a határozott kritikák támadást jelentenek, és a tagadás és bezárkózás védelmet nyújthat. Megfelelő eszköz az Élet és Irodalom leszedése a bírósági belső szemlézésről, mert akkor nem jut hozzá a bírói kar a vezetőit érintő kritikákhoz.

 

Megjelenés helye: Élet és Irodalom, 2007. november 9.

Másik Magyarország

Tóth Andrea
Ketyeg a szociális bomba

„Arról nem szól a fáma, hogy a kormányzat szerinti egységes elv mit jelent a szegények és a legszegényebbek számára, de az ismert előjelek nem sok jóval biztatnak.”

További cikkek a rovatból:
   - A másik Szentendre
   - „És kezdjünk újra tűrni és tanulni”
   - Bezzeg Abaújszántón „tarolt” a Fidesz

Izsák Jenő karikatúrái

Offtopic

A Hubble valaha készült legnagyobb képe: az Androméda

"A videó alapján némi fogalmunk lehet arról, mit jelent az, hogy az Androméda ezermilliárd csillagnak ad otthont."