A „hunok” jelentik
- Részletek
- Lévai Júlia
- 2010. április 09. péntek, 06:08
A március 6-diki kipás-kendős szolidaritási tüntetést végül, az előrejelzések ellenére, nem kísérték palesztin kendős ellentüntetők. Előzőleg a HunHír.hu tett közzé egy felhívást – „Aki ráér, kedden palesztin kendőben sétáljon a kipás menet után” –, de érdekes módon erre csak egyetlen, magányos palesztin tudatú „hun”, és a videokamerával felszerelkezett Tomcat hallgatott. A többi „hun” egyszer csak, varázsütésre váratlanul otthon maradt.
Mi történhetett?
A honlapról semmi olyasmi nem derül ki, hogy törzsközönsége vagy írógárdája a hétfőről keddre virradó éjjel a megátalkodottságból katartikus úton megtért volna a megértésbe és toleranciába. Nem; a HunHír írásaiból és fórumbejegyzéseiből továbbra is ugyanazok a klisék és rögeszmék köszönnek vissza, ugyanazzal az indulatoktól vezérelt logikával, mint addig. Ezt a logikát azonban érdemes felfejteni, mert szép, tiszta, tankönyvszerű képletben jelenik meg a szemünk előtt.
Már a magányos kiránduló keddi bejegyzésének elején is rögtön ott áll a jól ismert azonosítás: Minden zsidó buzi. Emellett vagy Auschwitzban vagy Izraelben a helye: Gyerekek! A buzi vonulás nem az Andrássy-n szokott lenni? Utbaigazitó táblát viszont nem láttam... (Olyan ausvicc-israel feliratu)”– kérdezte a lap fórumán a figura.
Itt érdemes rövid kitérőt tennünk, a rendőrség megítélésével kapcsolatban. Ez ügyben ugyanis feltűnően nagy lett az összhang a lapon. Az említett bejegyzés írója például így folytatta: „Különben meg azt mondta a sün, hogy választhatok: Vagy elrakom a palesztin kendőt, és megyek a dolgomra, vagy előállít, mert megzavarok egy rendezvényt...”. Alapvetően Tomcat is elégedettségét fejezte ki a rendőrséggel kapcsolatban: „Minket egyébként cseszegettek a rendőrök, számon akarták kérni a PRESS feliratú mellényt, csak felhívtuk a figyelmüket, hogy ilyen másokon sincs. A további ’érvelést’ majd láthatjátok a videón. Alapvetően egyébként korrektek voltak a sünök”– írta. (A szóban forgó, hangulatosan fényszegény videót egyébként nem itt, hanem a Népszabadság lapján látni). Az eseményről tudósító írásban pedig ez áll: „Egy, azaz egy szál palesztin kendős fiatalember ácsorgott csupán a menet végén, de rendőri igazoltatás, atrocitás őt sem érte. Tudósítónknak feltűnt, hogy az ilyenkor megszokotthoz képest jóval kevesebb rendőr biztosította a rendezvényt”.
Összegezve tehát megállapíthatjuk, hogy eltekintve a lesünözéstől, a rendőrséget szemmel láthatóan a békés, baráti kapcsolatokat ápoló emberek gyülekezeteként tartják számon ezen a portálon – ők biztosan nem ellenségek. Kitérő vége itt. A továbbiakban ők is, mi is nyugodtan koncentrálhatunk a legfőbb ellenségre, a zsidóságra. S hogy minél egyszerűbb legyen a dolog, az eseményről tudósító, kiküldött munkatárs nem cicózott különösebben azzal, hogy tárgyszerű kifejezéseket keressen a demonstráció résztvevőinek jellemzéséhez. Ehelyett elővette a minden egyéb fölött álló, jól ismert azonosítást: aki nem olyan, mint ő, és nem is kelti benne az ismerősség érzetét, sőt, inkább titokzatosnak és megismerhetetlennek látszik, az zsidó. Ráadásul a városnak ezen a részén nem a legfényesebb a közvilágítás, s a menet valóban félhomályban botorkált az utcákon. Így a tudósító szemében még a húsz centinél nem nagyobb átmérőjű kipa is egy mindent elfedő, misztikus burokká terebélyesedett: „Jelenleg a zsinagóga bejárata előtti részt elfoglalják a kendőbe és a kipába burkolt zsidók” – írta 20:40-kor kelt bejegyzésében.
Mindehhez persze az is kell, hogy a tudósítás lejegyzője úgy tegyen, mintha nem ismerné azt a lehetőséget, hogy valaki szolidaritásból tesz fel valamit a fejére. Mivel azonban számára a zsidók iránti szolidaritás nem érték, egy kipa láttán ezt mint lehetőséget is törli, a saját agyából is. S ettől kezdve nemcsak úgy tesz, mintha nem ismerné, de tényleg nem is ismeri ezt a lehetőséget – ha másokról van szó. Ha saját magáról, akkor persze igen, hiszen különben hogy tehetné föl a palesztin kendőt?!
A 21:03-kor kelt tudósítás jelzi, hogy a tudósító fejében a menet növekedésével és haladásával egyenes arányban nőtt a zsidókról alkotott, lehetséges klisék száma. Most a „minden zsidó külföldi és idegen nyelvű” séma került elő: „Időközben több száz fősre nőtt a tömeg, amely tudósítónk jelentése szerint főleg idegen nyelvű zsidókból áll”.
Ehhez azonnal csatlakozott egy fórumozó is, ekképp: "Főleg idegen nyelvű zsidók…Hm-hm! Eljöttek a repülők! Már itt vannak a kettősállampolgárok! Hihetetlen. A kurva anyjukba menjenek szavazni, oda! Nah, mindegy! Remélem az utolsó menet ez nekik! :P Tudjátok mi hiányzott a menetből? Másfél kiló fityma”.
A tudósító egyúttal azt a képet is előhozza, mely szerint a zsidók általában, a körülményektől függetlenül is szándékoltan vonzódnak a sötéthez, hogy ezzel is elkerüljék a lelepleződést (hiszen úgymond „van mit titkolniuk”). Ilyenkor pedig kevésbé emberekre, mint inkább hernyókra emlékeztetnek: „A zsidó tüntetők vigyázva arra, hogy lehetőleg fotózáshoz szükséges világítást nyújtó lámpákat kikerüljék, araszolva járja be a régi gettó területét”.
Ez a mondat egyébként, a maga nyelvi minőségében zavarba ejtő lehet, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi is jelentheti itt az idegen nyelvet. A tudósító szövegeit láthatóan erősen meghatározzák a képzavarok és az egyeztetési képtelenségek; az olyan elemek, mint a „kipába burkolt zsidó”, a „beszédek… nincs”, „a zsidó tüntetők… araszolva járja be” vagy „a rendezvény visszatér”. Számukra tehát szemmel láthatóan a magyar nyelv az, melynek bástyái bevehetetlenek, vagyis ez bizonyul itt idegen nyelvnek. De milyen nyelven beszélhetnek akkor az olyan, felvonuló „zsidók”, mint például a metodista lelkész, Iványi Gábor, vagy a Magyarországon megalakult Szabad Emberek Magyarországért, illetve a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom ki tudja, milyen származású és vallású képviselői? Melyik lehet ehhez képest az ő „idegen nyelvük”? Számomra eddig ez a legnagyobb intellektuális kihívás, ebben az ügyben…
Mint látjuk, a „hunok”-nak elég egy kis félhomály az utcán, plusz néhány, számukra ellenszenves szimbólum az emberek fején, máris lavinaszerűen elindul bennük az összes, paranoid gondolati mechanizmus, nagyjából így: „A zsidók, és mindazok, akik szolidárisak velük – vagyis lélekben azonosulnak –, a lelki azonosulásuk folytán szintén zsidónak minősülnek. Tényszerűen is idegenek, hiszen kontúr nélküliek, most meg pláne azokká váltak, a kendőiktől és kipáiktól. Sötétben nem óvatoskodva mennek, hanem hernyóként araszolnak. Mindig sötétben akarnak maradni, hogy leplezzék titkos tevékenységeiket. Ismeretlen nyelven beszélnek, tehát izraeli állampolgárok. Azért vannak itt, hogy kitúrják a magyarokat a saját hazájukból, ellenünk szavazni jöttek ide. Ezt igazolja az az időben közeli esemény is, amit a két, izraeli repülő berepülése jelentett. A mi önvédelmünk lényege, hogy el akarjuk kergetni az ilyeneket. Identitásunkat a (férfi) nemi szerveink közti különbözőségek adják: az övék undorító, a miénk meg nem. Női identitás a politikában nem számít, ezért itt ezt most hagyjuk”.
Nagyjából ez zajlik le általában is a náci portálokon, ez termelődik minden egyes alkalommal újra, valahányszor az a két-három szó, mint a „zsidó”, a „cigány”, alkalomadtán a „kommunista”, a látóterükbe kerül. Ezúttal annyiban szerencséjük volt a tüntetőknek, hogy a gondolatlavina beindulását jelző szavak nem váltak tettekké is: a „hunok” megelégedtek azzal, hogy csak a szövegeikben, a tüntetésről adott jelentéseikben érvényesítették torz mechanizmusaikat.
Jól tudjuk, hogy ezek létrejötte mögött sokféle tényező áll, de ugyanígy sokféle tényező áll az érvényesülésének lehetőségei mögött is, és ott ma az egyik nagyon fontos tényező az európai demokratikus konszenzusok léte. Ezek jelenleg határokat szabnak.
Ebből a látszólag jelentéktelen példából – az ellentüntetés meghirdetéséből, majd elmaradásából – ismét az látható, hogy a szélsőjobb mozgalmak illetve az ezeket mozgató személyek pillanatnyilag betartanak és betartatnak bizonyos határokat. S amikor úgy látják célszerűnek, igazodnak, és mellőzik indulataik aktivizálását. Szinte mindegy, hogy ebben a konkrét esetben pontosan mi zajlott le a portál belső levelezőrendszerében, s hogy „odaszóltak-e a pártközpontokból”, vagy már az öncenzúra lépett működésbe, s azért maradt pusztán beszéd a mozgósítás. Fontosabb, hogy most még működik egyfajta játék, amely a liberális demokrácia törvényeinek végletes kihasználása és betartása közötti csikicsukiban érhető tetten. Ez egyszerre bíztató és kétségbeejtő: bíztató, mert mégiscsak a demokrácia erejét bizonyítja. És kétségbeejtő, mert ha valamibe, ebbe az ocsmány játékba szoktak, ha nem is belehalni, de belerokkanni a demokráciák.
