rss      tw      fb
Keres

Borbás Mária és Körmendy Zsuzsanna kapta a Szellemi Honvédelem sajtódíjat

MTI 2011. március 18., péntek 13:13

Borbás Mária, a Hír TV munkatársa és Körmendy Zsuzsanna, a Magyar Nemzet publicistája kapta meg pénteken a Szellemi Honvédelem elnevezésű sajtódíjat, amelyet Pethő Sándor, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője emlékére hozták létre.

Az ünnepélyes budapesti díjátadón Csontos János újságíró publicista Körmendy Zsuzsannáról szólva azt mondta, ő egy jelenség. Munkásságáról szólva felidézte, hogy a Magyar Nemzet publicistája szerint a napi szavatosságú újságírást is az irodalmi igényesség felől kell megközelíteni. Elmondta, hogy Körmendy Zsuzsanna dolgozott az Írószövetségben, a Magvető Kiadónál, 2007 óta a Magyar Nemzet főmunkatársa, 2010 óta pedig az újság publicisztika rovatának szerkesztője.

Körmendy Zsuzsanna úgy fogalmazott: hálás az elismerésért, mert minden elismerés fontos visszajelzés, "útjelző tábla az utunkon". Beszélt azon nézetéről, hogy a kudarcok is gazdagíthatják az embert, mivel hozzásegíthetik a tisztánlátáshoz.

Borókai Gábor újságíró, főszerkesztő a másik díjazottról, Borbás Máriáról elmondta: 1995-től 2002-ig bemondó volt a Magyar Televíziónál, majd 2002-ban csatlakozott a Hír TV-hez. Borbás Mária végtelenül természetes és kíváncsi a képernyőn, "süt belőle a szándék, hogy jót akar tenni" - mondta.

Borbás Mária megtisztelőnek nevezte, hogy díjat kapott a munkájáért.

A 2004-ben alapított díjat nyolcadszor adták át. A díj kuratóriumának elnöke Tőkéczki László történész, tagjai: Makovecz Imre építész, Tiffán Ede borász, Borókai Gábor újságíró, főszerkesztő, valamint Csontos János újságíró publicista.

A tájékoztató szerint a díj azokért a mai médiában tevékenykedő újságírókért, írókért, művészekért, a sajtó "munkásaiért" jött létre, akik a nemzeti és polgári oldalon állnak, és "egyre nehezedő körülmények között tesznek hitet magyarságukról, történelmi hagyományaink megbecsüléséről, nemzeti értékeink mentén".

A Szellemi Honvédelem sajtódíjat először 2004. március 19-én az elektronikus média kategóriában Chrudinák Alajosnak, az írott sajtóból pedig Csontos Jánosnak adták át.