Valamennyi rendőrnek…



Nem sűrűn fordul elő, hogy a miniszterelnök és a belügyminiszter közösen írjon levelet a rendőröknek. Talán a rendszerváltás óta még egyszer sem történt meg. Ez azt jelenti, hogy vagy nagyon komoly, súlyos gondok, vagy éppen ellenkezőleg, talán valami nagyszerű fejlemény áll a háttérben. Sajnos semmi nagyszerű, örömködésre okot adó nem történt, gond azonban annál több van. Itt van például az a társadalmi feszültség, amelyet a szélsőjobb gerjeszt (amely már annyira szélsőséges, hogy szinte leesik a térképről). Már nemcsak a falvakban, hanem Budapesten is. Nagyon is indokolt lenne, hogy a vezető politikusok együttesen foglaljanak állást az egyre önhittebb hungarista csőcselékkel szemben. Ha például közösen elmondanák, hogy „tévedtünk, amikor nem adtunk utasítást egy betiltott szervezet klónjának Gyöngyöspatáról való eltávolítására, amikor nem védtük meg a falu lakóit az agresszió és az erőszak ellen”. Vagy, ha közösen hívnák fel a rendőrök figyelmét a demokrácia alapját képező (törvény előtti) egyenlőségre, és arra, hogy a társadalmi békét akkor óvhatják a leghatásosabban, ha sine ira et studio mindenkinek segítenek együtt, békességben élni. Ekkor – nem azért, mert én mondom, hanem azért, mert ennek az országnak bizonyosan erre van szüksége – bölcsességről és együttérzésről tettek volna tanúságot. Jó lett volna így tenni, mert sajnos harag és részrehajlás bizony van a rendőrökben manapság.

Az a tizennyolc soros levél azonban, amelyet minden rendőr megkapott (március 14-i dátummal), másról, a semmisségi törvényről szól. Az első két bekezdésben kiáll a törvény mellett, ezen nem is lepődhetünk meg, hisz különben minek fogadták el. Úgy tűnik azonban, hogy a kormány így utólag már érzékeli a veszélyt, amit ezzel a törvénnyel okozott.* Ám a rendelkezésére álló fogalomkészlet nem teszi lehetővé számára, hogy felfogja ennek nagyságát és sajátosságait. Mivel a kilencvenes évek elejének szókincséből válogathat csak, ezért az „elbizonytalanodástól” fél. Rögtön meg is nyugtatja a rendőröket, hogy a kormánynak nem ez volt a célja: „Sem a kormánynak, sem a Fidesz-, sem pedig a KDNP-frakciónak nem célja, hogy a feladataikat rendkívüli áldozatvállalással, magas erkölcsi és szakmai színvonalon, jogszerűen teljesítő rendőröket elbizonytalanítsa.” Szegény fogalmazók, izzadhattak rendesen, amíg kiötlötték ezt a mondatot! Nem az ő hibájuk, hogy nem sikerült jobbra, nem sikerülhetett, mert egymást kizáró követelményeket kellett volna teljesíteniük. Valamennyi rendőrhöz (ez a levél címe!) kellett volna pozitív üzenetet eljuttatniuk úgy, hogy közben nem tagadják a megalázó semmisségi törvény jogosságát. Ennek pedig az lett a következménye, hogy míg a semmisségi törvény konkrétan semmisíti meg a 2006-ban a demokráciát védő rendőrök becsületét, teszi hiteltelenné mindannyiukat, addig ez a levél senkihez sem szól. Nem mondja, mert nem mondhatja, hogy „a kormány szerint Ön XY rendőr magas erkölcsi színvonalon végzi a munkáját”, hisz nem lehet tudni, hátha éppen az ő vallomása alapján kimondott ítéletet fogják megsemmisíteni. Mit jelent ezek után az aláírók személyes támogatása? Feltételezem, hogy sok rendőrben igen ambivalens érzések keletkeztek a levél olvasásakor. Talán eszükbe jutottak a kormányprogramban és a nyilatkozatokban megfogalmazottak az új rendőrségről és a nagyobb támogatásról. Aztán eszükbe jut a nemzeti provokációs hivatal, amelyik bármikor ellenőrizheti és provokálhatja őket. Aztán talán az is, hogy a tiszthelyettesek továbbra sem keresnek többet, aztán az új adórendszer, amellyel nagy részük rosszabbul járt, vagy a cafeteria-költségek megnyirbálása. Mindez eszükbe jut, és nem értik, miért teszik ezt már megint velük.

Már megint a hivatástudatra hivatkozik a hatalom: „a törvény életbe lépése ne vonja el a figyelmét a munkájától, szakmai elkötelezettségében és hivatástudatában ne ingassa meg” – kérik a levél írói a rendőröket. Talán ők is sejtik, hogy egyre jobban inog a rendőrök kormányba vetett bizalma. A korábbi kormányokban sem bíztak nagyon. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy a rendőrök valamilyen módon leválnak a kormányzatról. Például úgy, ahogy eddig is tették: kilépnek a rendőrségtől. Ez a békésebb és jobb út, de van egy másik út is: átpártolnak, sajnos egyre többen, a szélsőjobbhoz. A kormánynak sikerült olyan csapdahelyzetbe lavíroznia magát, amelyből talán már ki sem tud jönni.

(Krémer Ferenc)


* Erről a törvény benyújtását követően már írtam.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!