rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. március 22.



Bolgár György kérdései a 2010. március 22-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy egyre egyértelműbben kihagyják az uniós egyeztetésekből a soros elnök Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort. Szombaton nem hívták meg arra a párizsi csúcsértekezletre, ahol a líbiai beavatkozásról tárgyaltak. Tegnap pedig kiderült, hogy a lefújt gödöllői csúcstalálkozó helyett ugyanabban az időben Varsóban tartanak csúcsot, méghozzá Obama amerikai elnök részvételével. Mivel érdemeltük ezt ki és mi lesz ennek a következménye?

Ezzel összefüggésben beszéljük meg, hogy Orbán Viktor mai bejelentése szerint Magyarország nem csatlakozik az uniós versenyképességi paktumhoz, amelyet Németország és Franciaország javaslatára kötnek.

Másik témánk, hogy vajon megússza-e egy bocsánatkéréssel Lázár János a Fidesz frakcióvezetője, akinek egy három évvel ezelőtti hódmezővásárhelyi beszédéből tettek közzé botrányosan hangzó részleteket. Például azt, hogy akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Véletlen elszólás vagy tipikus fideszes politikai gondolkodás?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Orbán Viktor és Pintér Sándor belügyminiszter közös levélben fordult a rendőrökhöz, és arra kérte őket, ne ingassa meg a hivatástudatukat az, hogy a parlament nemrégiben elfogadta a semmisségi törvényt. Amely a kizárólag rendőri vallomásokon alapuló 2006. őszi ítéleteket érvényteleníti. Ezek szerint a törvény képes volna arra, hogy megingassa a rendőri elkötelezettséget és hivatástudatot?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Schmitt Pál élete nyitott könyv. Legalábbis az államfői hivatal szerint. Mindez arra reakció, hogy tegnap Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba törvényjavaslatot terjesztett elő a parlamentben arról, hogy tisztázzák Schmitt Pál múltjának bizonytalan vagy sötét foltjait. A parlament egyébként nem fogja tárgyalni ezt a törvényjavaslatot, közölte ma a miniszterelnök. Közben a tv2 egyik vetélkedőjébe is bekerült az elnök legutóbbi helyesírási hibája. Itt tartunk?

És végül beszéljük meg, hogy az állásából is kirúgtak két köztisztviselőt, amiért az úgynevezett földrajzi név bizottságban nem voltak hajlandók a kormány javaslatát támogatni a Ferihegyi repülőtér átnevezéséről. Hallottak már ilyet?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!