rss      tw      fb
Keres

Élet az internet előtt és után

Tegnap fedeztem fel egy fantasztikus énekkar előadását az interneten, Eric Whitacre Virtuális Kórusát. Igen, a 185 tagú vegyes kórus virtuális. A tagok tizenkét különböző országban saját lakásaikban, fülhallgatóval a fejükön énekelnek, míg Erik Whitacre a monitoron keresztül vezényli a Lux Aurumque című művet, ami nem egyéb mint egy Edward Esch-vers latin fordítása.

Képzeljük el. Tizenkét országban egyidőben, de egymástól fizikailag távol 185 ember tud együtt énekelni egy olyan ember vezényletével, akit csak a monitoron látnak. Hát nem fantasztikus? Hát nem felemelő? Igazi inspiráció. Legalábbis szerintem, aki beleszeretett az internetbe tizenöt évvel ezelőtt, és már el sem tudja képzelni az életet nélküle. Az internet megváltoztatta az életemet, hiszen nélküle nem lennék képes a magyar politikai életet percről percre figyelni és kommentálni.

De nemcsak az én életemet változtatta meg a számítógép és az internet; mindenkiét. Az üzletek pontosan tudják, mit adtak el és mit kell újra rendelni. A tanárok, az orvosok e-mailen tartják a kapcsolatot a diákjaikkal, illetve a pácienseikkel. Egymástól több ezer kilométerre élő tudósok együtt tudnak működni egymással, ami valószínűleg nagyban elősegíti a tudományos fejlődést. Nincs is értelme tovább idézni mindazt, amit a számítógép és az internet megváltoztatott. Mindent. Mégpedig gyökeresen. De egyelőre maradjunk az információnál.

Próbálok visszaemlékezni, mit tudtunk mi itt Magyarországról az internet megjelenése előtt. Én például többet tudtam, mint az itt élő magyarok 99 százaléka, egyszerűen azért, mert történészként figyelemmel kellett kísérnem a magyarországi történészek munkásságát. De hogyan jutottam az információkhoz és mikor? Napilapra nem volt érdemes előfizetni, mert az hat héttel később érkezett ide, ha egyáltalán megérkezett. Tehát egy ideig jött ugyan a Népszabadság, de hamarosan rájöttem, hogy teljesen értelmetlen megrendelni. Hat héttel később a hír már nem hír. Használhatatlan. Így maradt a családi levelezés, amiben azért mégsem lehetett őszintén megvitatni a politikai eseményeket. A folyóiratokat vagy havi kiadványokat olvasni hat héttel később nem volt annyira irritáló, de az biztos, hogy az ember teljesen lemaradt az irodalmi vagy történelmi vitákról. Mindez akkor lett igazán bosszantó, amikor felgyorsultak Magyarországon a politikai események, amelyekről mi édeskeveset tudtunk.

Próbálom elképzelni egy történész életét a számítógép, illetve laptop nélkül. Az ember beült a könyvtárba, ahova természetesen nem vihette magával az írógépét. Tehát kézzel írva cédulázott bőszen. Mire hazaért, a kézzel írott cédulák fele teljesen olvashatatlanná vált, és így jobb volt újra legépelni őket. Ezek az átírások egyre több hibát okoztak, így mielőtt publikált valamit az ember, jól tette, ha újra visszament az eredetihez, összehasonlítás céljából. Mármint ha sikerült újra hozzájutni az eredeti munkákhoz. Ugyanis gyakran könyvtárközi kölcsönzést kellett használni.

Aztán jött maga az írás. Bámult az ember jó ideig az írógépre, mire sikerült előállnia egy-két mondattal, de jött a harmadik mondat, ami már nem sikerült túl jól. Kezdhette elöről az egészet. Nekem általában két gépelt oldalt sikerült összehozni egy nap alatt, de másnap reggelre már nem voltam megelégedve a szöveggel. Újra kellett írni. Ez azt jelentette, hogy mindkét oldalt újra kellett gépelni javításokkal egyetemben. Mindezt csak azért írom le, hogy emlékeztessem az olvasókat, miképpen is mentek a dolgok a számítógép megjelenése előtt.

Igen, felgyorsult az élet, ami miatt sokan panaszkodnak is. Túl sok az információ, túl zsúfolt az életünk. Lehet, de ugyanakkor sok minden elintézése egyszerűbbé vált. Például egy-két oldal megírása még a legnehezebb körülmények között sem tart egy teljes napig, hiszen nem kell ötvenszer újragépelni minden oldalt. Hibákat majdnem lehetetlenség elkövetni másolás útján, hiszen ha az eredeti helyes volt, a másolat is helyes lesz.

De térjünk vissza az információhoz. Én először 1994 tavaszán kerültem fel az internetre, amely akkoriban még gyerekcipőben járt. Első szolgáltatóm az AOL volt. Nem vagyok biztos már a számokban, de úgy emlékszem, hogy havi tíz órát tölthettem az interneten, havi tíz dollárért. Az összeköttetés hihetetlenül lassú volt. Még az volt a szerencsénk, hogy nem volt összehasonlítási alapunk. Információ kevés volt az interneten, így mindössze a politikai vitalistákon való részvétel volt lehetséges. De az is csak úgy működött, hogy naponta egyszer jött az anyag, és naponta csak egyszer lehetett hozzászólni a témákhoz. Akkor is csak bizonyos terjedelemben. Az 1994-es választásokról mi, külföldiek csak úgy tudtunk információt szerezni, hogy egy Magyarországról levelező listatag tette fel az eredményeket a listára.

Újságoknak akkoriban nem volt online változata. Fel lehetett iratkozni egy heti egyszeri hírösszefoglalóra, amivel csak az volt a baj, hogy egyoldalú volt, nem is kicsit. De hát nem volt más. Ez volt a helyzet egészen 1998-ig, de akkor már ez is eltűnt. Így aztán, ha valaki mégis egy kicsit többet akart megtudni a hazai médiáról, akkor még mindig elő kellett fizetnie néhány hetilapra. Akkor már egy hét alatt ideértek repülőpostán. Meglehetősen drága dolog volt.

Közben múltak az évek és minden gyorsabb lett: a számítógépek, az internetes összeköttetés és az információáramlás. Először jöttek az újságok, aztán a rádiók, később a televíziók. Éppen most kaptam egy levelet egy angol történésztől, aki ugyan sok időt tölt Magyarországon, de pillanatnyilag éppen Angliában van, hiszen ott tanít egyetemen. Csodálkozva írta, hogy milyen jól tudja követni az eseményeket távolról is, köszönhetően az internetnek. Manapság majdnem minden szervezetnek van honlapja: ezen keresztül nagyon sok mindent megtudhatunk a szervezet vezetőiről, munkásságukról és elképzeléseikről a világról.

Eddig csak a magyarországi elérhetőségi lehetőségekről beszéltem, de különösen azok számára, akik tudnak angolul, az internet adta lehetőségek végtelenek. Ha nem jut eszembe egy Shakespeare-idézet, elég csak az internethez fordulnom. Ha meg akarom tudni, hogy egy régi tanítványom mit is csinál mostanában, a válasz valószínűleg másodperceken belül előttem van. Ha nem tudom, hogy miképpen kell kést élesítenem azzal az elektromos élesítővel, amit ajándékba kaptam, semmi baj. Videón láthatom, hogy mit kell csinálnom. Mindenre van válasz. Ha valami újat akarok vásárolni, mint például most egy grillt, elég a Google-on keresztül megnézni a lehetőségeket, és a kommentekből az is ki fog tűnni, melyiket érdemes megvenni és melyiket nem.

Megváltozott mindannyiunk élete, illetve azoké, akik hajlandók egy kis időt és energiát fektetni abba, hogy ki is tudják használni az internet adta lehetőségeket. Sajnos Magyarországon az idősebb emberek erre, kevés kivétellel, nem hajlandók. És csodálkoznak, hogy lehet az, hogy én tudok erről vagy arról, ők meg nem. Egyszerű. Én használom az internetet, ők meg nem.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!