Nyolc közgazdász nyilatkozata: Ne szálljunk le az európai vonatról!



Az Európai Unió országainak túlnyomó többsége a hét végén várhatóan megállapodást fog aláírni a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolásáról. Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter napokban tett nyilatkozatai szerint ehhez az egyezményhez Magyarország nem fog csatlakozni, mert a kormány nem kíván lemondani „az adópolitika függetlenségéről”. Ez a nyilatkozat félrevezető. A készülő megállapodás egyedül a társasági nyereségadó alapjának egységes kiszámítását irányozza elő, és nem zárja ki az alacsonyabb és magasabb adókulcsok versenyét. Arról nincs szó, hogy a jövőben brüsszeli döntés határozná meg az összes adófajta mértékét. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt is nyilatkozta, hogy ebben az évtizedben Magyarország nem akarja bevezetni az eurót. A két nyilatkozat összefügg.

Kétségtelen, logikusnak hangzik, hogy Magyarország alacsonyabban állapítsa meg a társasági nyereségadó kulcsát, mint nyugat-európai versenytársaink, de a hazánkban működő vállalatok számára még fontosabb, hogy az adóalap kiszámításánál ne érje őket „nemzeti meglepetés”. Az azonos adóalap mellett, természetesen, lehet eltérő az adókulcs, mert így látszik, hogy melyik ország mennyit kíván az adófizetői pénzéből a tőkevonzás érdekében költeni. Ha Magyarország önként kiválik az európai élmezőnyből, és különutas megoldásokkal próbálkozik, azzal többet vesztünk a réven, mint amit nyerünk a vámon. Ha nálunk a vállalatok ugyanolyan szabályok szerint fognak adózni, mint Európa legtöbb országában, attól egyetlen hazánkban működő magyar vagy külföldi cég sem fog kivonulni Magyarországról. Mint az elmúlt hónapok fejleményei is bizonyították, a vállalatok vezetőit leginkább a normálistól eltérő, sajátosan magyar adószabályok aggasztják (pl. különadók). Igaz az is, hogy az önálló nemzeti valuta, amely önálló monetáris politikát is jelent, rövid távon – mondjuk a következő választásokig – nagyobb szabadságot enged a kormánynak a gazdasági egyensúlyt sértő kísérletekre, amelynek következményei átmenetileg magasabb inflációval, a forint leértékelődésével is áthidalhatók. Hosszabb távon azonban az eurózónából való kimaradás ára sokkal nagyobb.

Az elmúlt két-három évben nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió országai két csoportra szakadnak. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik vállalják a fegyelmezett államháztartási politikát, és versenyképességüket gazdaságuk folyamatos korszerűsítésével, termékeik minőségével, gazdasági és politikai viszonyaik kiszámíthatóságával érik el. Ők azok, akik felülhettek az euró kínálta tartós gazdasági biztonság vonatára, illetve rajta maradhatnak. A másik csoportba azok kerülnek, akik folyamatosan küzdenek a fegyelmezetlen, kalandor kormányzás következményeivel, amelyek nem tudják teljesíteni az eurózóna szabályait, amelyeket megbízhatatlan partnernek tart a környezet. Most alakul ki a kétsebességes Európa. A külső körben maradni, mellékvágányon bolyongani könnyebb, viszont ezekbe az országokba nem sietnek a befektetők, kimaradnak a technikai és üzleti kapcsolatok nemzetközi hálózataiból, óhatatlanul visszaszorulnak a világgazdaságban. A belső körhöz felzárkózni fegyelmet követel és áldozatokkal jár ugyan, de masszív tőkebeáramlást ígér, szoros nemzetközi gazdasági kapcsolatokat, biztonságot és tartós felemelkedést hoz.

Felelős magyar közgazdászokként felhívjuk az Orbán-kormányt, hogy vizsgálja felül álláspontját, és a hét végén megrendezésre kerülő európai uniós csúcstalálkozón fogadja el a többségi álláspontot. Ezt kívánja a józan ész, ez Magyarország érdeke. Egy már elvesztegetett évtized után ne szálljunk le önként a felemelkedés vonatáról, amely a mielőbbi magyar euróhoz visz el bennünket.


Budapest, 2011. március 24.


Bauer Tamás, Békesi László, Csillag István, Mihályi Péter, Muraközy Balázs, Petschnig Mária Zita, Soós Károly Attila, Várhegyi Éva


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!