A Geréb-ítéletről és Cserni Jánosról



„Őszintén sajnálom, hogy azt a Galamust támogattam anyagilag (nem is kevéssel), amelynek alapító tagja Cserni bíró, aki Geréb Ágnest elítélte. Amíg Cserni marad, én nem olvasom a Galamust. És nem leszek egyedül!”

Ezt írta Kozák Gyula, a Galamusnak címezve.

Őszintén sajnálom, hogy vannak olyanok a Galamus olvasói közt, akik úgy gondolják, hogy egy nyilvános értelmezésre, véleményközlésre (vagy bármire) létrejött csoport ellenőrzést kell hogy gyakoroljon, sőt kell is gyakorolnia, tagjainak szakmai munkája és szakmai meggyőződése fölött. Különösen, ha úgy gondolják, hogy egy bíró munkájára a politikának tilos, egy internetes újságnak viszont kötelessége nyomást gyakorolni, sőt a tagság feltételéül szabni a közvélemény vagy a közvélemény egy része által elvárt ítéletet.

A Galamus nem totalitárius alapon szerveződő csoport. Sokféle szakmához tartozunk, és nemhogy egymástól független szakmai munkánkban tiszteljük a másik függetlenségét és szabadságát, de még közös tevékenységünkben, a véleményalkotásban is.

A Galamus abban az értelemben sem totalitárius, hogy elfogadná a kollektív megbélyegzés gyakorlatát. Ilyen logikát mi nem ismerünk: „Amíg Cseni marad, én nem olvasom a Galamust.” Ez ugyanis semmiben sem különbözik, mondjuk, a rákosista deportálások osztályideológiájától, de a mai rasszisták gyakorlatától sem, akik a cigánybűnözés kategóriájában mosnak össze bűnöst és ártatlant, és egész falvakat félemlítenek meg. Ha Cserni tévesen ítélt volna, a Galamus akkor sem volna megbélyegezhető.

Kérem tehát Kozák Gyulát, adja meg a számlaszámát, hogy visszautalhassuk a pénzét, és kérem, a jövőben tényleg ne olvassa a Galamust. Nem neki való.

Ami pedig az elvi kérdéseken túl Cserni János ítéletét illeti: én nem olvastam a több száz oldalnyi peranyagot, nem ültem ott a tárgyalásokon, nem rágtam át magam a rengeteg szakértői véleményen, tehát nem tudok megalapozott és a saját mérlegelésemen alapuló véleményt mondani róla. Amit viszont biztosan tudok, a józan eszem és a bírói munka általános ismerete alapján: az első fokú ítélet nem az otthonszülés szabadságáról szól, nem az otthonszülés szabályozatlanságáról szól, hanem arról, hogy meghalt két kisgyerek. Méghozzá annak az embernek felróhatóan, akinek az lett volna a dolga, hogy életre segítse és életben tartsa őket. Az ítélet tehát olyan csecsemő-halálesetekről szól, amelyek más körülmények közt nagy valószínűséggel nem következtek volna be.

Nemcsak a büntetőjog, hanem az elemi erkölcsi érzék alapján is abszurdum azt állítani, hogy két csecsemő haláláért nem kell felelősséget vállalnia annak az embernek, aki a szülés levezetését vállalta. Akkor is, ha Geréb Ágnesnek hívják, és akkor is, ha egy mozgalom szimbolikus alakja. És talán az otthonszülésért indított mozgalomnak sem kellene nagyvonalúan elsiklania az értelmetlen és elkerülhető gyerekhalál fölött. Az ő szabad választásukhoz nem vezethet ilyen út.

Ha meg valaki azt tartja igazságtalannak, hogy ma Magyarországon csak Geréb Ágnest állítják bíróság elé (nem mellesleg nem először), az ne a bíróságon, hanem például az orvosi szervezeteken, a kórházakon, az ügyészeken kérje számon az egyoldalúságot (a kormányon meg azt, hogy megszüntette a kizárólag az állampolgárok védelmére és képviseletére létrehozott Egészségbiztosítási Felügyeletet; honlapja még elérhető, bár már erősen romlik; érdemes tanulmányozni a szüléshez kapcsolódó eseteket). A pert nem a bíró indítja. A bíró csak dönt, miután szakmai lelkiismeretének és alaposságának megfelelően megismerte az elé tárt tényeket. És ha valamiben biztos vagyok, az Cserni János szakmai felkészültsége, alapossága és józan ítélőképessége.

(Mihancsik Zsófia)


Az ítéletről az MTI beszámolója itt olvasható.
A Fővárosi Bíróság közleménye.
Az Index írása az ítéletről.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!