rss      tw      fb
Keres

Az embertelenség lépcsőfokai


G. W. Allport a múlt század közepén ötpontos skálán írta le, hogyan juthatnak el az előítéletek a szavaktól a megcélzott csoportok kiirtásáig. (1) Ő maga is hangsúlyozta, hogy a skála egyik fokáról a másikra nem könnyű átlépni. Ugyanezt a nehézséget mutatták a különböző súlyosságú korrupcióformák kapcsán a rendőrök között végzett kutatások. (2) Olyan ez, mint egy lépcső, amelynek igen magasak, illetve mélyek is lehetnek a fokai. Minél tisztességesebb egy társadalom, minél inkább képes védekezni az embertelenség ellen, annál mélyebbek ezek a lépcsőfokok, annál nehezebb az egyikről a másikra lépni, no pláne lejutni a legutolsóhoz. Induljunk ki abból a sokak számára bizonyára elfogadhatatlan állításból, hogy az előítéletek és az embertelenség – e kettő igen szoros kapcsolatban van egymással, mondhatni édestestvérek – egyáltalán nem tartoznak hozzá az emberi természethez, annál inkább egy-egy ország kultúrájához. Az, hogy kik indulnak el ezen a mélybe vezető lépcsősoron, és mennyien vannak ők, az attól függ, hogy az adott ország kultúrája általában véve mennyire toleráns, mennyire fogadja örömmel a változásokat és különbözőségeket.  Aztán függ attól is, hogy a szellemi és az anyagi hatalom birtokosai a saját tevékenységük során mennyire veszik komolyan az igen különböző társadalmi sajátosságokkal rendelkező emberek egyenlőségét, mennyire állják útját a még csak szavakban megjelenő embertelenségnek.

A probléma az, hogy az embertelenség a mi országunkban egyre inkább a kultúra részévé válik. Már-már azt mondhatjuk, hogy aki nem hajlandó elindulni a szociális vakság felé vezető lépcsőkön le a mélybe, az nem is igazán „magyar”, legalábbis biztos, hogy nem mélyen az. Nem előítéletekről beszélek, hanem a különböző hatalmak által megfogalmazott és gyakorolt fenyegetésről. A leggyakrabban előforduló példákból úgy tűnik, mintha csak, vagy főleg, a romák ellen irányulna, mintha ők lennének a kizárólagos kimondott vagy ki nem mondott célpontjai e fenyegetésnek, pedig dehogy! A legtöbbet persze eddig is ők szenvedtek, és ezután is így lesz, főleg, ha teljesen kiépül majd az új rendszer. Mégis mindenkinek, még annak is, akiben van előítélet, meg kell értenie, hogy a hatalom célja az, hogy a fenyegetések rendszerét mindenkire kiterjessze. Az előítélet lépcsőfokai helyett ezért inkább az embertelenséghez egyre közelebb vivő, a fenyegetést különféle módokon materializáló lépcsősorról kell beszélnünk.


Első lépcsőfok: kódolt, látens fenyegetés

Egy kulturált, szabad polgár számára már az első lépés megtétele is elképzelhetetlen. Mégpedig azért, mert fel kellene adnia a közös és egyenlő szabadságba vetett hitét, mert társadalmi jellemzők alapján jogi különbségeket kellene elfogadnia. Vagyis, csak az képes megtenni az embertelenséghez vezető első lépést, aki az egyenlőtlenségben és a saját felsőbbrendűségében hisz. „A magyar társadalom szolidaritása csak azoknak jár, akik tiszteletben tartják a törvényeket, nehézségeikre az orvosságot nem a bűn, hanem a munka világában keresik.” (3) Ez a mondat például még csak nagyon homályosan utal azokra, akiket ki akar rekeszteni a társadalomból. A kirekesztés igénye azonban egyértelműen kiolvasható belőle, hisz mi mást lehetne érteni azon, hogy valakinek nem jár a szolidaritás. Védelmet is csak a törvényeket tisztelők kapnak majd. (4) Ezt a tételt alkalmazta a kormány Gyöngyöspatánál: nem nyújtott védelmet a vétkesnek hitt romáknak az ellenük támadókkal szemben.

Mivel a kormány a törvényeket egyre inkább antidemokratikussá formálja, az idézettekben rejlő fenyegetés nem csak a romáknak szól, hanem velük együtt minden demokratának.

Második lépcsőfok: korlátolt, egy-egy személyre irányított nyílt fenyegetés

A második lépcsőfokról már egyáltalán nem látszik az értelem világossága, ide már csak az jut el, akinek eléggé beszűkült a gondolkodása ahhoz, hogy a maga kicsinyes, de talán nem is feltétlenül kicsiny sérelmeiből önálló világot építsen. Ezek az önálló virtuális világok általában és konkrétan is tele vannak ellenségekkel. Az elme ködképeiből aztán ki-kiemelkedik egy-egy konkrét személy, aki az ebbe a mélységbe eljutók szerint megérdemli a kínokat vagy akár a halált is, és akit ők maguk gondolatban és szóban annyiszor ölnek vagy kínoznak meg, ahányszor csak tudnak. Ez elégíti ki őket. Valahol az embertelenségnek ezen a szintjén lehet Wittner Mária, legalábbis erre utal, amit és ahogyan Horn Gyuláról és Toller Lászlóról mondott. Bárki lehet célpont, aki eléggé kiszolgáltatott ahhoz, hogy ne tudjon védekezni. Amennyiben még tudna, akkor a fenyegetés célja – ahogy Gyurcsány Ferenc esetében is történt – éppen az, hogy megfosszák ettől a képességétől.

Harmadik lépcsőfok: általános, szociális és véleménycsoportokra irányított nyílt fenyegetés

Az egyes lépcsőfokok között nem egyenlő a távolság, minél mélyebbre ereszkedik valaki, annál embertelenebbé lesz, ezért ebbe a mélységbe már csak kevesen jutnak el. Akik mégis, azoknak viszont szükségük van arra, hogy önmagukat még embernek hihessék. Ezt az illúziót azáltal keltik magukban, hogy csakis a saját csoportjukat tekintik emberinek. Igen régi, ősi, a törzsi társadalmak korában használt gyakorlat ez, amikor még nem volt általános szavunk az emberre, pláne nem az emberiségre, ekkor a törzshöz tartozók az ember szóval nevezték meg magukat. Ezt a primitív gyakorlatot követik a gárdákba és egyéb seregekbe tömörültek, amikor kisajátítják a „magyar” nevet maguknak. A nem „magyarokkal” szemben ekkor már bármi megengedhető annak érdekében, hogy rákényszerítsék őket a „magyarok”, az ő értelmezésükben, az emberek uralmának elfogadására. Ennek verbális megfogalmazását bárki tanulmányozhatja a Jobbik választási programjának IV/4. pontjában, azaz a cigánypolitikai programban, (5) vagy a „közbiztonsági telepekre” tett javaslatukban. Praxisát pedig az egyre durvuló, egyre inkább agresszívvé váló gárdaterrorban, például mindabban, ami Gyöngyöspatán történt.

Ha a gárdáknak sikerül megtörniük a jogállam és a romák ellenállását, akkor a „közbiztonsági telepekre” éppúgy bekerülnek majd a nézeteik miatt nem „magyarok”, ahogyan a koncentrációs táborokba is ­– Schuldgefangene megjelöléssel – a nácizmus ellenségei.


Gustave Doré: Inferno (1861 – Dante-illusztráció) – Wikimedia

Negyedik lépcsőfok: egyes szociális és véleménycsoportokhoz tartozók megsemmisítése

Ha semmi sincs, ami rákényszerítsen, akkor ide már csak néhányan jutnak el, csak néhányan képesek önszántukból annyira embertelennek lenni, hogy ártatlanokat, gyerekeket, nőket, bárkit azért kínozzanak vagy gyilkoljanak meg, mert például romák. A sorozatgyilkosságokat elkövetők voltak ennyire abszolút embertelenek.

Romáknak, demokratáknak közös a sorsunk, ezért mindannyiunknak az a dolga, hogy megnehezítsük az elindulást ezen a lépcsőn, és megakadályozzuk, hogy átszakadjanak a gátak, amelyek mindenkit megvédenek az embertelenségtől. Ebben az országban nem jöhet létre és nem maradhat fenn még egyszer olyan politikai hatalom, amelyik elindul lefelé az embertelenség lépcsőin.



Krémer Ferenc                   

(1) 1. szóbeli előítélet, 2. elkerülés, 3. diszkrimináció, 4. testi erőszak, 5. kiirtás. G. W. Allport: Az előítélet, Első rész, Első fejezet, Az előítélettől a cselekvésig alfejezet.
(2) Krémer Ferenc: A romlás mértéke – összehasonlító vizsgálat a korrupció témakörében, Belügyi Szemle, 2000. 2. sz. 22-23. p.
(3) Nemzeti együttműködés programja, 2010, 45. p.
(4) I. m.: 50. p.
(5) Radikális változás, 2010. 40. p.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!