rss      tw      fb
Keres

A Bertelsmann a Warner Music megvásárlására készül

MTI 2011. március 30., szerda 13:53

Többmilliárd dollárért megvenné a Bertelsmann a Warner Music hanglemezkiadót - írta szerdai számában a Handelsblatt a tárgyalásokat ismerő információs forrásokra hivatkozva.

Európa legnagyobb médiacsoportja a Kohlberg, Kravis and Roberts (KKR) befektetési csoporttal közösen 2,5-3 milliárd dollárt fizetne a kiadóért. A lap értesülését a Bertelsmannál spekulációnak minősítették és nem kommentálták.

Idén januárban reppent fel, hogy eladó a Warner Music, a potenciális vásárlók felkutatásával a Goldman Sachs társaságot bízták meg. A Handelsblatt értesülése szerint már zajlik a könyvvizsgálat az amerikai vállalatnál, s a következő napokban a Goldman Sachs bevonásával New Yorkban lesznek tárgyalások a Warner Music képviselőivel.

Az amerikai hanglemezkiadó tavaly 3 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, és ezzel a világ harmadik legnagyobb zenei kiadója volt.

A Bertelsmann a KKR társasággal közösen már régóta érdeklődik egy zenei kiadó megvásárlása iránt, legutóbb kedden, a csoport tavalyi éves eredményeinek ismertetésekor jelezte az igazgatóság elnöke, hogy erősíteni akarnak a lemezkiadásban.