rss      tw      fb
Keres

Merénylet egy pakisztáni iszlamista vezető ellen, halottak

MTI 2011. március 31., csütörtök 12:46

Út szélén elhelyezett pokolgép robbant fel az egyik tekintélyes iszlamista vezetőt szállító konvoj mellett csütörtökön Pakisztán északnyugati részén. A támadásban legkevesebb kilenc ember vesztette életét, húszan pedig megsebesültek - közölte a rendőrség.

Fazlur Rehman, a Dzsamiat Ulema-e-Iszlám (JUI) párt vezetője a történtek után egy helyi televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy nem esett baja, bár az autó, amelyben ült, megrongálódott.

Az iszlamista politikai tömörülés egyik képviselője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a pártvezér épp egy nyilvános gyűlésre tartott, amikor Csarszaddában - az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetségben álló pakisztáni tálibok fellegvárának számító törzsi területek közelében - működésbe lépett egy robbanószerkezet. "A támadások célpontja Rehman volt" - jelentette ki a brit hírügynökséget tájékoztató képviselő.

Két nap alatt ez már a második támadás a keményvonalas politikus, illetve követői ellen. Szerdán egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Rehman üdvözlésére összegyűlt tömegben, röviddel azután, hogy az iszlamista párt vezetője autójával elhaladt az őt éltetők tábora mellett. A merényletnek tíz halálos áldozata volt.

Rehman nyíltan támadja a pakisztáni vezetés Washingtonnal való együttműködését az iszlamista harcosok elleni küzdelemben. Pártja 2010 decemberéig a koalíciós kormány tagja volt, majd átállt az ellenzékhez, miután Juszuf Raza Gilani miniszterelnök elbocsátott két, korrupciós ügybe keveredett minisztert, köztük a JUI egyik tagját.