rss      tw      fb
Keres

Szlovén ellenzéki párt tiltakozik a "partizános euró" miatt

MTI 2011. március 31., csütörtök 21:24

Rosszallásának adott hangot az ellenzéki jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) csütörtökön amiatt, hogy a szlovén jegybank nemrégiben egy második világháborús partizánparancsnok képmásával díszített kéteurós érmét adott ki.

Az SDS közleményben fejezte ki rosszallását a döntés miatt, amellyel szerinte a szociáldemokrata vezetésű ljubljanai kormány a kommunista vezető emlékét dicsőíti.

A párt emlékeztetett arra, hogy a szlovén központi bank március 21-én Franc Rozman - mozgalmi nevén Stane vagy Stane parancsnok - képmásával, illetve ötágú csillaggal díszített euróérmét adott ki, amely az egész Európai Unióban törvényes fizetőeszköz lesz.

A Franc Rozman képmásával díszített euró kiadása - hangoztatta az SDS - politikai és ideológiai vitákat keltett, a szlovén lakosság és az ellenzéki pártok nagy része ugyanis ellentmondást lát az európai értékeket képviselő euró és a kommunista forradalmat ünneplő új érme között.

Az SDS megjegyezte, hogy Franc Rozman felelős 60 civilnek a világháború idején végrehajtott kivégzéséért.

Az ellenzéki párt annál inkább is furcsállja az új érme kiadását, mert júniusban lesz húsz éve annak, hogy Szlovénia elszakadt a titói Jugoszláviától. Az SDS szégyenletesnek nevezte, hogy egy ilyen fontos történelmi eseményről - mint írta - nem fognak megemlékezni, míg az új szlovén euróérmét használó európaiakat zavarba ejti majd annak vitatott szimbolikája.