Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. március 30.

• Nyomtatás

Részletek

2011. április 01. péntek, 03:05

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései a 2010. március 30-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy kimaradt az önkormányzás joga az új alkotmány tervezetéből. Mi következik ebből, milyen ország?

Ugyancsak az alkotmányozásnál maradva, az Európa Tanács szakértői testülete, az úgynevezett Velencei Bizottság is kritizálta az alaptörvény tervezetét és magát a túlságosan sietős és átláthatatlan procedúrát. Szaladunk bele a következő nemzetközi botrányba? Egyébként a jobboldali Magyar Nemzet mai vezető cikke így kezdődik: összehangolt támadást indított uniós szinten hazánk ellen az ellenzéki MSZP.

Mi a véleményük, még mindig az alkotmánynál maradva, arról, hogy Orbán Viktor szerint az alkotmánynak az emberek jó életéről kell szólnia, és nem a hatalomról. Beleírják, hogy jól élünk, vagy hogy a Fidesz szerint hogy kellene jól élnünk, és ezzel kész?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy továbbra is a kormány által meghúzott kétmillió forintos határ fölött keres Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő és Budai Gyula elszámoltatási biztos. Mert a jövedelem csökkentéséről szóló törvényjavaslattal úgy látszik, nem sietnek. Nem olyan fontos?

Mit gondolnak aztán arról, hogy az oktatási államtitkár szerint akár egymillió forint is lehet az egyetemi tandíj. Pardon, a költségtérítés.

És végül beszéljük meg, hogy Schmitt Pál ismét nyelvet újított. Ezúttal az innováció helyett az újítmányozást ajánlotta a figyelmünkbe. Közben az államfő egy másik vendégkönyvi bejegyzéséről derült, ki, hogy abban is volt egy kisebb nyelvtani hiba. Nem kéne abbahagyni az elnöki nyelvvédelmet?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Folyik az alkotmányozás, és láthatóan kezd már a külföld is foglalkozni velünk. Újságok is írnak arról, hogy mi van ebben az alkotmánytervezetben, de tegnap az Európa Tanács szakértői testülete, az úgynevezett Velencei Bizottság is közzétette észrevételeit az új alkotmánnyal kapcsolatban. Legalábbis válaszolt három kérdésre, amelyet a magyar kormány képviselője tett fel neki. És ebből bizonyos meglehetős erőteljes kritika is kibontakozik. De az alapvető kérdésem az, hogy egyáltalán a világ, Európa, az Unió vagy az Európa Tanács mennyire szólhat bele abba, hogy egy szuverén ország milyen alkotmányt fogad el?

Nagy Boldizsár: - Erre két lehetséges válasz van. A szuverenitás hagyományos hívei azt gondolják, hogy az alkotmány klasszikusan szuverén gesztus, és ahhoz, hogy az országnak legyen szuverenitása, magának kell alkotni alkotmányt. A szuverenitás nem ilyen rigid, nem ilyen merev hívei – és azt gondolom, hogy mi vagyunk többen most már – azt gondolják, hogy az országok a világba vetetten élnek. Az európai országok közül 27 az Európai Unióba vetetten él, továbbá az Európai Tanács tagjai az Európa Tanács alkotmányában is kimondták már a 40-es évek végén, hogy van egy közös európai örökség, amelynek és amelyben foglalt értékeknek alávetik magukat. Tehát a szuverenitásnak nem ilyen elvakult hívei azt gondolják, hogy bár az alkotmányozás klasszikusan szuverén gesztus, az államoknak egymásra, sőt a világra is figyelemmel kell lenniük. Különösen manapság, amikor a világot egy sor olyan világméretű globális probléma fenyegeti, amely országhatárokon nem feltartóztatható, de egy ország által meg sem mondható a változástól a madárinfluenzáig.

- Ez a józan emberi gondolkodás és nyilvánvalóan reális gondolkodás is, mert ezek a feltételek vesznek minket körbe. De ha szűk jogi szempontból nézzük, akkor vajon az Európai Uniónak, az Európa Tanácsnak, a tanács úgynevezett Velencei Bizottságának, az Európai Bíróságoknak van-e bármilyen beleszólnivalójuk vagy lehetőségük arra, hogy befolyásolják a magyar alkotmányt?

- Uram. Egy ország nem ma született bárány. Tehát a Magyar Köztársaság, ahogy most még hívják, a nemzetközi kapcsolatokban létezik. Egy sor szerződés kötelezi. Ezeknek a szerződéseknek az érvénye nem változik meg az új alkotmánnyal. Tehát nemcsak arról van szó, hogy nem írhatunk bármit bele az alkotmányba, hanem arról is, hogy Magyarországot ez idő szerint háromezer szerződés kötelezi, amelyeknek a státusza egyáltalán nem fog megváltozni, akármi van is az alkotmányban. Ugyanígy Magyarországot körülbelül nyolcvanezer oldalnyi joganyag kötelezte már 2004-ben, amikor csatlakozott az Európai Unióhoz, és ezek száma azóta még szaporodott. Ezek a kötelezettségei sem enyésznek el, bármilyen hitvallást teszünk az alkotmány elejére. Azt nem vallhatjuk, hogy mi már többé nem vagyunk kötelezettek azok által, amelyeket a korábbi kormányok vállaltak, hiszen az állam folytonos. Kimondhatja a magyar alkotmány, hogy nem lát folytonosságot a 49-es alkotmányban, de azt nem mondhatja ki, hogy amely nemzetközi kötelezettségeket vállaltunk, azokat most már semmisnek tekintjük. Ezt Lenin megpróbálta 17-ben, több évbe telt, amíg Oroszország rájött, hogy a cári Oroszországgal is azonosságot kell vállalnia, vissza kell fizetnie az adósságait és így tovább. Magyarul aki az Európai Unió tagja, aki az Európa Tanács tagja, amely államok az ENSZ Biztonsági Tanácsa által korlátozottak, mert tagok, azok nem írhatnak bármit az alkotmányukba.

- A jelek szerint azonban ezt ők is tudják, ugye? Különben nem fordultak volna a kormány tagjai vagy az ország jelenlegi vezetői kérdésekkel a Velencei Bizottsághoz.

- Hozzánk is kérdésekkel fordultak.

- Kik azok a hozzánk? Ja, minden magyar.

- A nép egyszerű gyermekei.

- Igen. Lehet, hogy majd jön vissza 900-1000 válasz az Európa Tanácstól is, de egyelőre egy jött a Velencei Bizottságtól. Szóval annyiban nyilvánvalóan tisztában vannak ezzel, amit Ön vázolt az imént, hogy meg kell őket kérdezni. Tegnap Brüsszelben is tartottak egy meghallgatást, és valószínűleg még lesznek különböző ilyen események.

- Ez azért egy elég abszurd gyakorlat. Navracsics Tibor februárban elküld három kérdést, de nem tudja mellékelni az alkotmányt. Tehát az alkotmányt nem kapja meg az a bizottság, amelynek véleményeznie kell az alkotmányra vonatkozó három kérdést. Megkapják, gondolom, azt a szövegtervezetet, pontosabban azt sem kapják meg, mert aki ezt a véleményt elővette, megnézte a tizennégy oldalas szöveget, az látja, hogy iszonyú hosszan küzd a bizottság azzal, hogy ő nem az alkotmányról alkot véleményt, még csak nem is az alkotmány bizonyos rendelkezéséről alkot véleményt, ő három absztrakt kérdésről alkot véleményt.

- De ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy nyilvánvalóan a kormány is tisztában van azzal, hogy nem alkothat új alkotmányt, teljesen függetlenül az Európai Unió, az európai szervezetek véleményétől és állásfoglalásától, meg a jelenlegi szerződéses keretektől.

- Én azért láttam közelről, pontosan olyannak tűnik ez a Velencei Bizottságnak feltett három kérdés, mint a nekünk küldött tizenhárom. Hogy az alkotmány helyett, annak pótlékaképpen kiragadunk néhány kérdést, amelyekről megoszolhatnak a nézetek, azokat feltesszük, és úgy csinálunk, mintha az alkotmányt letettük volna a Velencei Bizottság vizsgálata, vagy mondjuk a népszavazásban megfogalmazódó ítélet alá. De ezt nem tettük, hanem bizonyos töredékeket kiragadtunk, a konkrétan egyik esetben sem a létező alkotmánytervezet-szövegből, és absztrakt kérdéseket tettünk fel, amelyekre absztrakt válaszokat vártunk. Ez nem az alkotmány felülvizsgálata.

- Ez természetesen nem, csak a kormány nyilvánvalóan formailag meg akar felelni bizonyos követelményeknek, ezért kérdezte a Velencei Bizottságot, ezért ment Brüsszelbe meghallgatást kínálva és lehet, hogy még egyéb fórumot is teremteni.

- Ha megnézi ezt a három kérdést, amit felvet a kormány, az egyik ugye az európai alapvető jogok chartájának a helyzete, amelyet mi az iskolában tanítunk az első óráink egyikén, hogy az bizony az uniót kérdezi. Tehát azt kérdezi, hogy ez bennünket mennyire kötelez. Ez nem egy különösen szofisztikált kérdés. Nem azt mondom, hogy felesleges, de nem különösebben szofisztikált. A másik két kérdés az Alkotmánybíróság eljárásának részletére vonatkozott. Az alkotmány lényegéről ezenkívül semmit sem hall. Az alapjogok chartája nem tartozik az alkotmány lényegéhez. Ez egy nagyon töredékes kérdés. Én még húszat fel tudok tenni a Biztonsági Tanács határozataival kezdve, hogy azoknak mi a helye a magyar jogrendben. Érti? Tehát vannak ilyen nemzetközi képződmények, amelyeknek a helye nem nagyon világos, körülbelül húszat tudok felsorolni a világbanki szerződésektől a Biztonsági Tanács határozatáig. Abból kiragadott egyetlenegyet, és azt megkérdezte. Amire egyébként van doktrinális válasz.

- Igen. Nem gondolom, hogy Ön azt hiszi vagy bárki is, hogy én itt most teljes mellszélességgel a kormány eljárását akarom védeni. Csak azt akartam jelezni, hogy nyilván ők is tudják, hogy nem teljesen függetlenek a világtól, az Uniótól, Európától. De konkrétan vajon mennyire függnek tőle? Ha tehát április 18-án valóban elfogadják ezt az új alkotmányt és tegyük fel, hogy úgy, ahogy e pillanatban olvasható, akkor az Európai Uniónak vagy milyen szervezetnek milyen beleszólási lehetősége lesz abba, hogy kérem szépen ez az alkotmány itt és itt ütközik ilyen európai alapelvekkel, vagy ilyen európai szerződésekkel? És ha lesznek kifogásolnivalóik, akkor azoknak hogyan szerezhetnek érvényt?

- Előrebocsátom azt, hogy én a március 14-ei alkotmánytervezetet aprólékosan nem elemeztem. De amennyit látok belőle, és aminek a visszfényét hallom és látom, azok szerint az alkotmány alapjogi szempontból nem lesz rettenetes. Tehát nem az a kérdés, hogy most az Európai Unió által létrehozott maastrichti szerződés szerint meg lehet-e bennünket támadni azzal, hogy az alapvető emberi jogokat sárba tiporjuk, mert nem fogjuk, az alkotmány ezt biztosan nem fogja tenni. Mindössze egy hosszú alapjogi katalógust tartalmaz. Tehát én attól nem félek, hogy a nemzetközi közösségnek fel kell horkannia, mert ez az alkotmány kivezet bennünket a parlamentáris demokráciák világából. Erről nem lesz szó. Egy kicsit újrarendezi a hatalmi ágakat, de azért a hatalom megosztásának az elvén áll, lesz törvényhozó, lesz végrehajtó, lesz bírói hatalom. A függetlenséget illetően vannak pöttyök, de ilyen pöttyök, azért legyünk őszinték, egy sor országban vannak, amelyeket a nemzetközi közösség ugyancsak békén hagy.

- De tegyük hozzá, hogy a pöttyök nálunk szaporodnak, ahelyett, hogy kifehérítenék őket.

- Pontosan ide akarok lyukadni. Tehát mi, akik azért kritikus és egyben szerető szemmel vizsgáljuk az alkotmány születését, hiszen érintettjei és címzettjei, és alkalmasint alattvalói leszünk, szorongással nézzük, hogy szabadságaink vagy polgártársaink szabadságai közül némelyeket elvesznek. Tehát például a kisebbségek joga romlik az alkotmányban. Vagy bizonytalanabb a szöveg, de ezek jogesztétikai kérdések. De én egyelőre nem látom azt, hogy ez bármiféle frontális támadást indítana bármilyen, az Európában valóban közösen vallott elvek ellen. Ettől e percben nem félek, mondom ezt úgy, hogy egyrészt egyikünk sem látta a végleges szöveget, másrészt úgy, hogy én nem tanulmányoztam aprólékosan. De az állami berendezkedés belső egyensúlyainak, egyensúlyának az orcája, képe azért tényleg az adott államra tartozik, és Máltában ez másképp néz ki, mint Finnországban. Tehát mi jobban szorongunk, mint a nemzetközi közönség, mert mi azt látjuk, hogy nekünk, legalábbis azoknak, akik a hatalmi ágak szétválasztásának, az állam és az egyház szétválasztásának vagyunk a hívei, azoknak a szemében itt romló képletek rajzolódnak ki. Ezzel szemben olyan államban, amelyek kedvelik az állam és az egyház közelhúzását egymáshoz, nem irtóznak attól, hogy az egyháznak állami szerepet adjanak, azok elégedettek lesznek.

- Azt akarja mondani, hogy ezek szerint Európából nem várhatunk olyan kritikát, amelynek alapján Magyarország az új alkotmány esetleges módosítására kényszerülne.

- Nézze, lehet, hogy az én nézeteim nem teljesen helytállók Én azt gondolom, hogy a demokrácia lényege nem a jogszabály. Nagyon fontos a jogszabály, de a lényege az, hogy…

-… Hogy hogyan élnek a jogszabályokkal.

- Az, amit a jogszabály után és előtt teszünk. Hogy magunkra hogy tekintünk, hogy a másikra hogy tekintünk. Hogy becsüljük-e magunkat, becsüljük-e a másikat és képesek vagyunk-e a jog kényszere nélkül cselekedni. Tehát, amikor a hatalom megosztására csak azért kerül sor, mert arra kényszerít az alkotmány, akkor szerintem baj van. Egy józan demokratikus férfiú vagy hölgy pontosan tudja, hogy a hatalmat akkor is érdemes megosztani a másikkal, ha erre jogszabály nem kényszerít.

- Sőt, ha kétharmada van, akkor is érdemes.

- Persze. Tehát én azt gondolom, hogy a demokrácia akkor és attól működik jól, és azért működik nehézkesen mondjuk Oroszországban, mert van egy nagy hagyomány, amely számtalan olyan szabályt tartalmaz, amelyet nem írunk bele az alkotmányba és nem írunk be a törvénykönyveinkbe sem, mert nincs rá szükség. Nem írjuk be, hogy köszönni kell. De mégis köszönünk. És akkor nyugodtan el lehet hagyni a köszönést, és felzúdulhat Európa, hogy modortalanok, alkalmatlanok, hogy nem olyanok, mint mi vagyunk.

- De maximum ez az, amire számítani lehet.

- Igazából a demokrácia gyakorlása, az egy kultúra megfogalmazása.

- De maximum ez az amire számítani lehet? Hogy nem vagyunk európai modorúak és erről fog majd egy-két újságcikk értekezni? Vagy egy-két politikus?

- Talán ennél egy hajszállal többre. Látni kell majd a végleges szöveget. Ugyan a nemzet egészéért viselt felelősség már súrlódás forrása lenne. A Velencei Bizottságot, nem véletlenül, ezelőtt legutóbb akkor foglalkoztatta a magyar állam, amikor a státusztörvényt akarta elfogadni, és ennek nyomán meg is változtatta a státusztörvényt. Tehát most a határon kívül élőkre, akikbe egyébként, megjegyzem, beleszámítanak az Amerikában és Venezuelában élők is, nemcsak a szomszédos országokban élők, így fogalmaz az altörvény.

- Csak ott mondjuk semmiféle kínos vagy kényes következménye nincs ennek.

- De most azt mondja az alaptörvény tervezete, hogy felelősséget viselünk ezekért az emberekért. Amikor egy ország felelősséget visel más országokban élő százezrekért vagy milliókért, akkor azok a más országok, ahol ezek a személyek élnek, feltehetik a kérdést, hogy mi ez, hogy felelősséget viselünk. Tehát a mostani alkotmány felelősséget érez a nemzet tagjaiért. De most a tervezetben az van, hogy felelősséget visel. Ez egy kicsit más. Tehát én azon sem csodálkoznék, ha például ez kevésbé tetszene akár a környező országoknak, akár azoknak az országoknak, ahol sok magyar él. Mondjuk az Egyesült Államoknak. Érti? Vagy Svájcnak. Vagy a skandináv államoknak. Tehát mondjuk visszakérdeznek, hogy mit is jelent ez? Hogy viselik a felelősséget? Mi van, ha nem viseli a felelősséget. Hogy lehet kikényszeríteni, miben fog állni ez. Na most megint, mint a demokráciának, ennek is van teljesen barátságos olvasata. Csak azt akarjuk mondani, hogy mi magyarok a világban szerteszórva egy etnikai kulturális közösség tagjaként felelősséget érzünk egymásért. Ez tök normális. Teljesen természetes. De amikor egy alkotmányos szintű szabályként jelenik meg, és jogként akarja kikényszeríteni önnönmagát, és ezáltal jogként akar más államokat annak a tudomásulvételére bírni, hogy ez az állam különleges jogokat formál az ő polgáraik fölött, akkor abból adódhatnak feszültségek. Nem kell, hogy adódjanak, mert elnézően vagy nagyvonalúan félrenézhetnek ezek az államok, és azt mondhatják, hogy és akkor mi van. Csak érti, milyen az, ha egy állam alkotmányára ránéznek és azt mondják, na jól van, hagyjuk, mindegy.

- Igen. Ha nem akarnak félrenézni, akkor viszont lesz egy alapjuk arra, hogy beleszóljanak.

- Persze. Nézze meg most a kettős állampolgárság könnyített megszerzésére vonatkozó törvényt Szlovákiában. Hogy egy jelentős szlovák párt elnöke nem meri megmondani, hogy kérte vagy nem. Vagy hogy megkapta-e. Mert ha megkapta volna, akkor a szlovák törvények értelmében neki el kellene veszteni annak az államnak az állampolgárságát, amelyben született, amelyben él, amelyben politikai szerepet játszik. Kizárja magát a szlovák politikai közösségből. Miközben a magyar politikai közösségnek még nem lenne tagja, mert választói joga nem lenne Magyarországon.

- Igen.

- Tehát két politikai közösség között, hogy úgy mondjam, a földre huppanna. Ez előfordulhat, hogy más államok is kissé türelmüket vesztik, amikor ezt a törekvést megerősödve látják. Tehát, hogy a kérdés elejére visszatérjek, lehet, hogy jogilag nem sok mindenbe lehet belekötni, de ha ezt a trendet hosszabbítják, és azt nézik, hogy honnan hová tart Magyarország, akkor azt fogják látni, hogy egy ilyen etnicizálódó, konfliktuskereső, önnön fensőbbségét fennen hirdető, a többieket kioktatni kívánó országgá válik, és akkor már, ha más okból nem, nemzeti dacból szembeszegülnek vele. Mert akkor egy szimbolikus politizálás kezdődik. Ha mi nagyon fenn hordjuk az orrunkat, ha mi kioktatjuk Brüsszelt, Moszkvát, Londont és New Yorkot vagy Washingtont, akkor esetleg nekik is eszükbe jut, hogy emlékeztessenek bennünket a helyünkre.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Lemondtak egy koncertet és ezzel egy húszéves hagyomány szűnik meg, vagy legalábbis ebben az évben nem folytatódik, azzal, hogy a Hősök terén rendezett ingyenes koncertjüket ezúttal kénytelenek nem megtartani a támogatásaik csökkentése miatt. Nagyjából már minden hallgatónk hozzászokott ahhoz, hogy mostanában amerre a kulturális kormányzat meg a főváros jár, ott éppen egy kicsit letarolja a korábbi összegeket és visszavesz belőle vagy nem adja, nem folyósítja tovább. De azzal még nemigen találkoztunk, hogy az érintettek mit csinálnak. Talán most először, vagy legalábbis nekem elsőnek tűnik, a Fesztivál Zenekar azt mondja, ha nincs pénz, akkor nem tartok koncertet. De elég ez ahhoz, hogy spóroljanak? Majdnem kétszáz millió forintot vonnak el Önöktől.

Körner Tamás: - Ennek az egy koncertnek az elhagyása egyértelműen nem elég hozzá, mert az, amit tőlünk elvontak, majdnem kétszáz millió forint. Ez a mi közpénz-támogatásunknak csaknem húsz százaléka. Ez óriási összeg, ezt úgy, hogy egy koncertet az ember elhagy vagy kevesebb villanyt fogyaszt, vagy megpróbálja a fűtést lejjebb kapcsolni, ilyen prózai takarékos kiadási intézkedésekkel nem lehet megtakarítani. Tehát sajnos, ha ez az elvonás valóban megvalósul, mert mi a mai napig nem adtuk fel a reményt, hogy ez még visszafordítható és mind a kulturális kormányzatnak, mind a Fővárosi Önkormányzatnak az álláspontja revideálható, de ha ez így marad, akkor sajnos ez a sor elkerülhetetlenül folytatódni fog. Mert további hazai és külföldi koncerteket kell majd lemondanunk.

- Akkor avasson be abba bennünket, mint igazgató, hogy min törik a fejüket. Vagy min töri az igazgató a fejét? Hogyan lehet spórolni, vasárnap zárva tartunk? Ezzel meg lehet élni?

- Nem, éppen azt mondom, hogy így nem lehet megélni. A Fesztiválzenekar eddig is a legtakarékosabb kulturális intézmények egyike volt. Úgyhogy ami lehetséges takarékos kiadási megoldás volt, azt mi már mind megvalósítottuk. Mondok egy érzékletes példát, hogy érzékeljék a hallgatók is, milyen körülmények között dolgozik a Fesztiválzenekar, és egy pillanatig nem panaszként mondom, mert azt hiszem, másoknak is így kellene, csak hogy mi a magunk területén próbáltuk eddig is a takarékosságot szem előtt tartani. Ugye ennek a zenekarnak az éves költségvetése több mint kétmilliárd forint. Na most a mi teljes gazdasági részlegünk két emberből áll. Tehát ez egy hihetetlenül hatékony apparátus, ahol minden annak van alárendelve, hogy minden fillérnek utána nézünk, hogy egyetlenegy forintot se költsünk el fölöslegesen. Tehát ezek a lehetőségek már kimerültek.

- Na de akkor mi van? Hiszen ha valóban nem kapják meg a pénzt, akkor azt nem fogják tudni elkölteni.

- Ha ez így marad, akkor az lehet, hogy nem ezt az egy koncertet kell lemondanunk, amit már lemondtunk, hanem további hangversenyeket kell lemondanunk az őszi budapesti koncertszezonban és további, többnyire már szerződéssel lefedett nemzetközi kötelezettségektől kell visszalépnünk. Tehát azt mondjuk, hogy nem megyünk el New Yorkba, ahova meghívtak minket, visszautasítjuk a felkérést Londonba vagy Bécsbe, vagy lemondjuk az Európai Uniós koncerteket itt vagy ott, ahova meghívtak minket, és amire nagyon büszkék vagyunk. Tehát ezek iszonyú fájdalmas lépések lennének. Nálunk több vészforgatókönyv van. Próbáljuk az utolsó pillanatig ezeket halogatni, hogy tényleg már csak akkor mondjuk le valamit, ha már nincsen más lehetőség. A Hősök terei koncertet én úgy hívom, hogy búcsú, jóllehet most már nem a budapesti búcsú keretében van.

- Már el is felejtettük, hogy az orosz csapatok kimentek ugye?

- Igen. Korábban a budapesti búcsú része volt ez a Hősök terei koncert. Mi tudtuk, hogy a fővárosi politikai változások következtében valószínűleg ez ilyen formában nem fog folytatódni, és mi eleve azt terveztünk, hogy ezt teljesen saját erőből valósítjuk meg. Hiszen ezt imádja a budapesti közönség, ide tízezrek jönnek el. Ez nagyon fontos része a budapestiek kulturális életének, megvan a maga rituáléja, imádják a zenészek, imádja a közönség. Tehát mi azt mondtuk, hogy ezt saját erőből megcsináljuk, de három hónappal előbb kell leszerződtetnünk a zenekart minden egyes produkcióra. És mivel ez június végén lett volna, ugye most március végén járt le ez a három hónap, tehát ezért kellett most bejelentenünk, ez volt az utolsó pillanat, eddig vártunk, hogy ezt már biztos nem tudjuk megcsinálni. Ha nem kapjuk meg a pénzt, akkor ezek a bejelentések óhatatlanul folytatódni fognak.

- Egyik hétről a másikra jönnek majd, ugye?

- Így van.

- Ilyen rátartással, hogy legalább három hónap. De ez egy öngerjesztő tragikus folyamat lenne, hiszen azzal, hogy lemondanak egy koncertet, lehet, hogy megspórolják a zenészek bérét, meg lehet, hogy az utazás költségét is, bár valószínűleg a külföldi utazások árát vagy a jegyeket például a meghívó fizeti. De valószínűleg bevételeket is elveszítenek ezzel, gondolom én.

- Persze, tökéletesen jól látja. Tehát amit érdemben meg lehet takarítani, az egy esetleges projektnek a vesztesége. Mert a külföldi turnék többnyire úgy történnek, vegyünk például egy New York-i fellépést, ugye most augusztusban New York híres nyári fesztiválján, a Mozart-fesztiválon a Don Giovannit játsszuk el kétszer. Ez az a Don Giovanni produkció, amit a budapesti közönség is a Művészetek Palotájában tavaly látott velünk. Ez egy óriási nemzetközi siker. Meghívták Spanyolországba, most New Yorkba is. De mivel összesen két koncertre megyünk ki, helyesebben két előadásra New Yorkba, a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Tehát egy projektnek van egy előre számított, nem váratlanul jelentkező vesztesége. Ha nincsen pénzünk, akkor azt fogjuk csinálni, hogy lemondjuk ezt a projektet és akkor ezt az x millió forint veszteséget megtakarítottuk. Tehát ennyivel több marad a zsebünkben.

- Legfeljebb majd a washingtoni magyar nagykövetség kulturális attaséja megírja, hogy sajnálatos módon a Fesztiválzenekar nem szerepelt New Yorkban, tehát ezt majd tessék a további veszteségekhez könyvelni tisztelt kulturális kormányzat.

- És azt is látni kell, hogy egy-egy ilyen lemondásnak nem csak az a konzekvenciája, hogy amire a zenekar számított, aminek megfelelően az életét tervezte, a próbarendet számította, ez megváltozik és ez sok embernek nehézséget jelent. De ha New Yorkban lemondjuk a Fesztiválzenekar koncertjeit, akkor az biztos, hogy a következő öt, tíz, tizenöt évben a Budapesti Fesztiválzenekar és egyáltalán a magyar zenekarok meghívása valószínűleg ott nem fog szóba kerülni, mert érthető módon nekik ez óriási fejfájást okozott. Az eladott jegyeket vissza kell váltani, a meghirdetett koncertet le kell mondani, a fesztivál műsorát meg kell változtatni. A helyükben én is dühöngenék.

- Magyarán ha valami rontja az országimázst, akkor ez biztosan rontaná.

- Ez így van. Ez a legrosszabb, ami történhet.

- Akkor visszatérve az alapkérdéshez. Hogy lehet összespórolni kétszáz millió kieső forintot?

- Nem lehet összespórolni, úgy lehet megtakarítani kétszáz millió forintot, hogy lemondunk hazai hangversenyeket és lemondunk külföldi turnékat. Ezzel egyedül.

- És aztán ennek az árát majd az ország és annak hírneve valamint természetesen Önök fizetik meg.

- Igen és a legnagyobb vesztes nem is annyira a zenekar, hanem a közönség. Ha mi most ősszel öt koncertet Budapesten lemondunk, akkor az a közönség, aki várja a Fesztiválzenekar hangversenyeit – mert mi borzasztó büszkék vagyunk arra, ez kicsit, hogy úgy mondjam, köztudott dolog, hogy a mi hangversenyünkre gyakorlatilag nem lehet jegyet kapni, mindig minden koncert teltházas –, tehát nyolcezer ember fog dühöngeni, hogy a Fesztiválzenekart nem tudta hallani. Tehát a legjobban velük szúrunk ki, az ő életüket tesszük kevésbé gazdaggá vagy kevésbé színessé. Ők az igazi vesztesek, nem a zenekar. Ezt azért a politikusoknak is látni kell, hogy nem a Fesztiválzenekar az igazi kárvallottja egy ilyen döntésnek, hanem részben a hazai közönség, részben azok a külföldiek, akik várják a magyar kultúra egyik zászlóshajójának számító Fesztiválzenekart.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Gondolom tudja, csiripelni fogunk. Nem csak, de a Twitter ugye csiripelés néven került a magyar köztudatba. És Ön elkezdett ezen írogatni, csiripelni.

Deutsch Tamás: - Így van.

- És azért csiripel, mert ez nagyon rövid bejegyzéseket tesz lehetővé. Azt hiszem, száznegyven karakter vagy mennyi lehet a maximum?

- Így van, egész pontosan. Rövidebb, mint annak idején a régi rádiótelefonokban, ahol ugye csak százhatvan karaktert engedett meg egy sms. Tehát ez még a rövid szöveges üzenetnél is rövidebb.

- Igen. Szóval mondjuk úgy, hogy epigrammákat ír.

- Nagyon kedves.

- De miért arról, hogy menjen – és most finomra fordítom – a búsba Gyurcsány Ferenc?

- Nekem az tetszett meg a Twitterben, a twittelésben, hogy ez egy olyan műfaj, ami akkor érdekes, akkor vonzó, akkor tarthat számot mások érdeklődésére, ha személyes. Ha olyan módon közli valaki a maga gondolatait, véleményét, érzéseit, mintha egy baráti beszélgetésben venne részt a lakása nappalijában ülve, néhány közelálló emberrel. Tulajdonképpen anélkül, hogy most bonyolult kommunikációelméleti fejtegetésekbe bocsátkoznék, valójában ez a kettősség adja meg a jó twittereknek, a jó twitteléseknek az izgalmát. Vagy persze arra számít, esetleg tudja is valaki, különösen ha sok követője van, hogy az, amit mond, amit ír, egy szélesebb nyilvánossághoz jut el. Mégis a forma egy teljesen személyes emberi közlés. Az az igazság, hogy ez a fajta szóhasználat – ha tetszik, ez a stíluselem – trágár kifejezések, szitkozódások használata. Persze tudom jól, hogy minden szülő úgy tanítja a gyerekét, hogy semmiképpen se káromkodj fiam, csúnyát mondtál, ezt nekem nem kell elmondani, de ne legyünk szemforgatóak, ne legyünk ájtatosak, ez valamilyen mértékben része a beszélt nyelvnek. És nem egyszer fordul elő, félre ne értse, most nem szeretném Önt nyilvános önvallomásra kényszeríteni, de valószínűleg Önnel is előfordult, hogy nem is indulatból, hanem egyszerűen csak egy cifrább kifejezés hagyta el az ajkát, mert úgy tudta legjobban kifejezni azt, amit mondani akart. Nyilvánvalóan ezt nem teszi, amikor műsort vezet. Mert ez nem ennek a stílusnak a terepe. Én magam sem szólaltam meg és nem is fogok soha életemben megszólalni így tévében, rádióban, parlamenti vagy európai parlamenti felszólalásban. A twittelés vagy adott esetben ha valaki blogot nyit, vagy valaki mások blogjain kommentál, megengedi ezt a stílust. Azért választottam ezt.

- Na, ez a kérdés. Mert ha Ön azt mondja, hogy egy ilyen nyilatkozatban, mint amilyet most ad a rádiónak, nem engedheti meg magának ezt a szóhasználatot, miért gondolja, hogy a csiripelésben, a twittelésben igenis megteheti. Hiszen ugyanúgy közéleti szereplőként használja azt a másfajta médiumot, ugyanúgy a nyilvánossághoz akar eljutni, lehet, hogy itt százszor vagy ezerszer annyi emberhez jut el, mint ott, de mégiscsak politikusként akarja a véleményét kifejteni vagy száznegyven karakterben vagy tizennégy percben, ez ebből a szempontból másodlagos. Miért gondolja, hogy ott szabad trágárnak lenni?

- Eszem ágában sincsen védekezni. Nem gondolom úgy, hogy valamit rosszat csináltam volna. Nem gondolom, hogy magyarázkodnom kéne. Végiggondoltam, ma is ezt tartom, sőt – ezzel nem a Klubrádió komoly hallgatottságát szeretném újabb követők toborzására felhasználni – a jövőben is, ha úgy érzem, hogy abban a pillanatban, amikor közlendőm van, akkor száznegyven karakterben, ha adott esetben a mondanivalómat teljes stíluselemekkel jobban megjelenítő kifejezés az odavaló, akkor ezt fogom használni. Mert az a véleményem, hogy ez így emberi. Ez így természetes. Ez egy természetes hétköznapi emberi közlésnek a terepe. És remélem, nem tűnik senki számára ellentmondásnak, most már képzelje el, másfél-két órája néztem meg utoljára a twitteres profilomat, már ezret meghaladta a követőim száma. Bárki közülük vagy egy újabb követő az meg tudja nézni. Talán a százas nagyságrendet is megközelítő számú kifejtéseimből négyben-ötben van ilyen kifejezés. Miért ne lenne? 
Tehát én a kérdésre kérdéssel tudok válaszolni. Miért ne?

- El tudom képzelni, hogy több ezren akarják Önnel együtt elküldeni a búsba Gyurcsány Ferencet.

- Engem is elküldtek már sokszor a búsba.

- Kicsoda? Tabajdi Csaba?

- Ezzel az égadta világon semmi probléma nincs.

- De nem mindegy, hogy ki küldi el, az Ön követői, mert azok lehet, hogy a példát megfogadják Deutsch Tamástól, és akkor ők is felbátorodnak, vagy pedig Ön küldi el.

- De ez egy stílusvita. Azt tudom mondani, de nem sértegetés gyanánt mondom, hogy politikai értékválasztását tekintve egy liberális felfogású rádió – most a politikai alatt én nem a pártpolitikát értem, hanem a közéleti értékválasztását tekintve – a Klubrádió. Elég furcsán érezheti magát bárki, hogy egy liberális rádió egyébként a liberalizmus vélt vagy valós értékeit a nyilvános közszereplői újságírói munkásságában is képviselő tagja, jelesül Ön, most rajtam a szabad, adott esetben stílusválasztásomban is szabad, nyilvánosság előtti megszólalást kéri számon.

- Én nem azt kérem Önön számon, hogy hogy merte elküldeni Gyurcsányt tartalmilag a búsba. Hanem csakis a stílust kérem számon.

- Igen, de nem értünk egyet.

- Hogy megteheti-e egy közszereplő, egy közismert közszereplő, akit sokan szívesen követnek is a twitteren be vagy bárhol, hogy a kocsmába vigye a követőit?

- Ön szerint azért, mert valaki közszereplő, az emberi gyarlóságnak tekintendő, ha néha szitkozódó, trágár vagy adott esetben az argó kategóriájába tartozó kifejezést használ?

- Ha hirtelen indulatból, akkor megbocsátható még ez is.

- Tehát ha valaki közszereplő, akkor soha az életében már ilyen kifejezést nem használ?

- Nem. Biztos, hogy használ.

- Nem egy szemforgató hazug magatartás az? Hiszen a szerkesztett, mesterkélt kommunikációs csapatok által csinált twitterezésnek az ég egy adta világon nincsen semmi értelme. Annak van értelme, ha ugyanolyan természetességgel nyilatkozik meg közszereplő és nem közszereplő, újságíró és sportoló, történelemtanár és vasúti kalapácsoló, amikor twittel.
A magam természetességével nyilatkoztam a Twitteren. Vállalom. Ráadásul azt tudom Önnek mondani, hogy én eleve nem vagyok egy káromkodós ember. Tehát barátaim, ismerőseim tudják, hogy indulatomban sem szoktam sűrűn káromkodni. Tehát nem is indulatról van szó. Én például Spiró György Csirkefej című drámájában nagyon szeretem a trágárságot, mert nagyon fontos, a mondanivalót sokkal érthetőbb, sokkal világosabb, sokkal karakteresebb stílusban adja elő.

- Képviselő úr, nem a trágárságról önmagáról van szó, az művészet. Az valóban a szereplők jellemét, viselkedését, gondolatvilágát és magát a mondanivalót erősítő stílus.

- Vállaltam magamat. Azt írtam, ami akkor az eszembe jutott. Ami a szívemen, az a számon.

- Szóval akkor Deutsch Tamás ilyen.

- Ilyen is. Sokfélék vagyunk. Épp azt mondtam, hogy azért nem szoktam úgy argó kifejezéseket használni, mint a vízfolyás, ilyen egyáltalán nincsen.

- Mit szólnának fordított esetben, ha Tabajdi Csaba szocialista európai képviselő twittelgetne, és közben ezt írná szóról szóra Orbán Viktorra?

- Van, aki ezt mondaná, van aki azt mondaná.

- Milyen óriási botrány lenne belőle.

- Az az érdekes dolog, hogy annak idején, ha már Gyurcsány Ferencről esett szó, mert én róla twitteltem, amikor az azóta elhíresült őszödi beszédében miniszterelnökként az MSZP frakcióülésén beszélt, politikusként, politikai pozíciójában…

-… De nem a nagy nyilvánosságnak szánta. Tegyük hozzá.

- Ja, az MSZP frakció az nem volt nagy nyilvánosság.

- Nem, az nem. Az egy zárt közeg volt.

- Szóval akkor úgy káromkodott, mint a vízfolyás.

- Bocsánatot is kellett kérnie miatta. Utólag meg is tette.

- Akkor én, kérem szépen, azt tudom Önnek mondani, hogy aki úgy gondolja, hogy ez a stílus egy képviselőtől, egy közszereplőtől még a twittelésében is sok, ahol ilyen személyesen kíván megszólalni… Ha tetszik, tulajdonképpen magánleveleket küld, hiszen a technika ma már megengedi, hogy a magánlevelezés egy ilyen, egyébként széles körben hozzáférhető formában történjen. Ennyit változott a világ. És ez a magánlevelezésem, ez nem halálom után majd kései utódaim vagy esetleg levéltárosok összegyűjtésében fog megjelenni, és akkor kerül a nyilvánosság elé, hanem egyből a rövid kis magánlevélkék megszületésük pillanatában a nyilvánosság elé kerülnek.

- Akkor bocsánatot kér?

- Én egyetértek, elfogadom az Ön gondolatát. Zavarhatja ez, de hát sokfélék vagyunk, én mások stílusát, gondolatait is, amivel nem értek egyet és zavar, azt is toleránsan viselem. Tőlük is ennyi toleranciát szeretnék csak kérni.

- Igen. Csak egy zárójeles kérdés, hogy Ön egy kérdésre azt válaszolta, hogy minden vonatkozásban megtisztelőnek tartja, hogy Charlie Sheenhez, ugye a híres színészhez hasonlítják.

- Nem, nem azt mondtam.

- Nem?

- Azt mondtam, hogy szinte minden vonatkozásban. A Femina című magazin kedves hölgy újságírója csinált tegnap velem egy telefoninterjút.

- Na, melyik vonatkozásban nem érzi megtisztelőnek?

- Továbbra is a dodonai választ fogom megismételni. Hogy a szinte mire vonatkozik, azt mindenki maga döntse el.

- Ugye Charlie Sheenről sok mindent lehet tudni. Azon kívül, hogy drogos, hogy alkoholista, hogy féktelen nőcsábász, még azt is hozzátehetnénk, hogy színésznek sem túl jó.

- Kiváló színész.

- Ezt mondjuk vitatnám, mert igaz, óriási siker ez a Two and a Half Men, nem tudom magyarul hogy van. [Két pasi meg egy kicsi]

- Korábban is voltak sikerei. Szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó ember, aki jelen pillanatban nem annyira a teljesítményével tűnik fel.

- Igen. Mondjuk szörnyetegként vált igazán világhírűvé e pillanatban.

- Azért ez szerintem egy költői túlzás.

- Ugye ki is vágták a sorozatból mint fékezhetetlen drogost, nőcsábászt és alkoholistát.

- Kérdezze meg a Feminát, hogy miért hasonlított hozzá, miért tette fel ezt a kérdést? Ráadásul ő is csak valakinek a twittelése kapcsán kezdett egy közszereplőt egy másik közszereplővel összehasonlítani.

- De nem lehet, hogy azért tartja őt kvázi példaképnek szinte…

-… Nem tartom példaképnek, azt mondtam, hogy szinte minden szempontból megtisztelő az összehasonlítás.

- Nem azért, mert Ön is olyan nagy ismertséget szeretne szerezni mint ő?  Nem erről szól az egész?

- Nem, egyáltalán.

- Elküldjük a búsba Gyurcsányt, és akkor beszél róla a fél világ.

- Nem gondolom, hogy az én ismertségem ennek köszönhető. Elég régóta vagyok eléggé ismert ember. Az Ön kérdése jogos lenne, ha engem még tegnapelőtt vagy két-három nappal ezelőtt nem ismertek volna.

- Akkor azért, hogy el ne felejtsék Önt? Erre megy ki?

- Nem is gondoltam, hogy engem elfelejtettek volna. Egy ismert közszereplő vagyok, egy ismert politikus. Az voltam, az vagyok, nem tudom, hogy meddig leszek az. A jövőbelátó képesség még nem a sajátom, úgyhogy én soha semmit nem csináltam azért, hogy ismert legyek. Volt olyan, amit megcsináltam, és ettől ismert lettem. Például 1989-ben nem azért mentem ki Prágába, hogy ismert legyek, de ami ott velem történt, az egyik pillanatról a másikra ismertté tett. Tehát, ha tetszik, nekem az ölembe hullott az ismertség, azóta élek ezzel együtt. Nem is érzem terhesnek.

- Akkor, ha megengedi, egy merész fordulattal egy dolgot kérdeznék az alkotmány tervezetével kapcsolatban. A nemzeti hitvallásban az olvasható, hogy „hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot”. Az egyik kérdésem az, hogy ezt hogy kell érteni, hogy naggyá teszik, a másik pedig, hogy de ha naggyá teszik, akkor miért bízzák vagy hagyják ezt a gyerekekre és unokákra? Miért nem Önök teszik naggyá?

- Azt gondolom, hogy minden felnőtt nemzedék természetes vágya, hogy az őket követő nemzedék, saját gyermekei, unokái nemzedéke – még azok is így gondolkodnak erről, akik adott esetben nem édesapák és nem édesanyák, mert nem lehettek azok – naggyá, magyarul erőssé, büszkévé, gazdaggá tudja tenni az országot. Szerintem ez teljesen természetes, az emberek lelkében nagyon régóta meglévő és valószínűleg az idők végezetéig is megmaradó érzést, gondolatot fogalmazza meg az alkotmány vagy az új alaptörvény.

- De ez nem a mai felnőtt nemzedékekre vár? Hanem a gyerekekre és unokákra?

- Ez a mindenkori felnőtt nemzedékek vágya, reménye. Gondolom, Ön is így gondolkodott a gyermekéről, hogy tudja folytatni azt, amit Ön megkezdett, sőt még ahhoz hozzá tudjon tenni. Én is így gondolkodom a gyermekeimről, nem vagyok még nagyszülő, de a leendő unokáimról is így gondolkodom. És feltehetőleg a fiaim meg a lányom is majd így fognak gondolkodni a saját gyermekeikről meg a saját unokáikról.

- De Ön is szeretné naggyá tenni azért, nem hagyja csak a gyerekekre?

- Persze. A jelenben élők is szeretnék naggyá tenni, de azt reméljük, hogy az ő tevékenységükhöz még hozzá tudnak tenni a gyermekek és az unokák.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!