A reform látszata
- Részletek
- FLECK ZOLTÁN
- 2009. november 10. kedd, 13:28
- HVG
Sokan nem látják át teljesen azokat a veszélyeket, amelyek az alkotmányos intézmények működésének akadozásából következnek. Miért lenne baj, hogy a parlament másodszor sem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hiszen bizonyára lesz, aki helyettesíti? Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) is teszi a dolgát elnök nélkül, ettől nem omlik össze a bírósági rendszer.
Valóban, nem önmagában ettől. Hosszú mellébeszélés és takargatás után mára kezd világossá válni, hogy súlyos szervezeti anomáliák terhelik a bíróságok működését. Ezen csak olyan törvényi változtatások segítenének, amelyek lényeges pontokon radikálisan átrendezik a belső hatalmi viszonyokat. Az ilyen felforgató hatású törvénymódosítást mindenesetre masszív ellenállás várja, pedig a teljes változatlanság, a jelenlegi helyzet megőrzése melletti nyílt kiállás immár vállalhatatlan. Ez a forrása a kiterjedt reformfrazeológiának, amely sokszor pusztán arra szolgál, hogy a változások társadalmi igényeit leszerelve segítse a pozíciók átmentését.
A bírósági szervezet meghatározó vezetői számára ma az a tét, miként lehet az elkerülhetetlen változtatásokat úgy megoldani, hogy maradjanak a szervezeti hatalom eddigi leosztásai. Mindenki tisztában van például azzal, hogy az OIT bíró tagjai között törvényileg kell korlátozni a bírósági vezetők számát, mert a központi irányítást és ellenőrzést megbénítja, ha az ellenőrzők azonosak az ellenőrzöttekkel. A látszatváltoztatás tipikus példája tehát azt javasolni, hogy legfeljebb hat bírósági vezető lehessen az OIT-ben, hiszen ma is éppen ennyien vannak – és ennyien képezik akadályát a hatékony igazgatásnak. Ez legalább akkora jelentőségű előrelépés lenne, mint az volt, hogy az OIT a Somogy megyei bíróság elnökét választotta meg szóvivőjévé. A jelenlegi OIT-tagok aligha lesznek képesek túllépni a saját árnyékukon, különösen, hogy a legnagyobb parlamenti frakció közéjük küldött politikus tagját is maguk mellett tudhatják.
A jelenlegi bírósági rendszer nagy igazságszolgáltatási változtatás eredményeként állt elő 1997-ben, de mögötte súlyos hatalomőrzés is rejlett: soha senkinek sem engedték megkérdőjelezni a megyei bírósági elnökök lényegében ellenőrizetlen hatalmát. Ez a rendszerváltozás előttről származó örökség szüli a jelenlegi torzulások nagy részét, és ez a kikezdhetetlen hatalom szerez magának szövetségeseket részben a bírói karban, részben a politikai osztályban. Miközben a bírói hatalom és a kormányzat viszonyát 12 évvel ezelőtt teljesen átírták, érthető okokból kivéve a bíróságokkal kapcsolatos igazgatási eszközöket a kormányzat kezéből, egyáltalán nem ügyeltek a belső hatalmi korlátokra és ellenőrzési formákra. Mert azt a törvényt ténylegesen egy megyei elnökökből álló kodifikációs bizottság készítette.
Újabb reformlátszattal az OIT ma már maga törekszik megőrizni ezt a történelmi vívmányt. A testületet sokan megkerülhetetlennek tekintik a bíróságokra vonatkozó kétharmados törvények módosítása során. Működőképes bírósági igazgatás létrehozásához ugyanakkor határozott önkorlátozásra lenne szükség olyan hatalmi tényezők részéről, amelyek a tapasztalatok szerint még önmérsékletre sem képesek. Határozott és átfogó változtatásoknak elkötelezett, a parlamenti választás legitimációjával bíró vezető nélkül viszont azok az erők vannak többségben, amelyek a hatalmi pozícióikat védik.
A törvénymódosítással csökkenteni kellene a bírósági vezetők felelőtlenségét, szigorítani a vezetővé válás feltételeit és az összeférhetetlenségi szabályokat, korlátozni a középszintű vezetők nepotikus lehetőségeit, átláthatóvá tenni az igazgatást. A Legfelsőbb Bíróság parlament által választott elnökének, aki a jelenlegi szabályok szerint a bírósági igazgatási csúcsszerv, az OIT elnöke is, nincs sok önálló hatásköre, de a törvénymódosítási folyamatban szimbolikus és politikai szerepe lehet. A látszatreformokkal szemben határozottan kiállhat a tényleges változtatások mellett, a törvénymódosítás előkészítésekor a jogalkotó valódi partnerévé alakíthatja a bírói hatalmat, ha kell, konfliktusokat is vállalva a belső ellenerőkkel. A főbíróválasztás során számos érv felmerült, melyek csak arra voltak alkalmasak, hogy a fenti összefüggést tudatosan eltakarják. A fennálló helyzet megőrzésének – mivel az az átláthatatlanságon alapul, tehát teret ad személyes érdekek érvényesítésére – könnyebb támogatókat találni, mint a kritikus tömegű reformokhoz. A tét nagyobb, mint sokan gondolják.
Megjelenés helye: HVG, 2009. március 18.
