Deutschlandradio: Magyarország – csőd és profit között


2011. január 1. óta Magyarország tölti be hat hónapra az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Az ország feljövőben látja magát, és – német támogatással – Kelet- és Délkelet-Európa legdinamikusabb gazdasági színterévé akar válni. Az új kormány kurzusa azonban vitatott, és a magyarok még keveset éreznek belőle, hacsak éppen nem azokhoz a képzett erőkhöz tartoznak, akikre különösen nagy a kereslet a virágzó autóiparban – mondja hangképes műsorösszeállításának írott változatában Andreas Meier-Feist.

A külföldi vállalatok dühösek a különadók miatt, a polgárok pedig súlyos megszorításokat látnak közeledni, ha most beépítik az alkotmányba az adósságféket. A magyarok tulajdonképpen legalább félig-meddig elégedettek lehetnének: a tízmilliós ország növekedési üteme ugyan elmarad az EU átlagától, a munkanélküliség azonban viszonylag alacsony. Jelenleg 7-9 százalék között van, és ezzel jelentősen alatta marad a térség csatlakozott országainak, ahol a munkanélküliségi arány helyenként eléri a 14 százalékot.

Magyarország nemzeti konzervatív kormánya Orbán Viktor kormányfő vezetésével adócsökkentések útján akarja felgyorsítani a gazdaságot. Kényelmes parlamenti többségének köszönhetően ellenállás, terhes kompromisszumok nélkül és gyorsított eljárásban valósíthatja meg ambiciózus terveit.

A magyarok körében mégis elégedetlenség érezhető. Sokan attól tartanak, hogy a kormány gazdaságbarát kurzusa azoknak a kisembereknek a számlájára megy, akik nyugdíjasként, kiskeresetűként vagy állami alkalmazottként a közpénzektől függenek. Sok ilyen ember van Magyarországon. Sokan vannak, akik korábban  a szocialistákat választották, de átálltak a konzervatív Orbánhoz, és mégis csalódottak. Különösen az új adópolitika ingerel sok magyart.

Ez tényleg tűzoltó akció volt, csípőből lövés: 16 százalékos adókulcs! Ez túl kevés! Akkor az állam bevételei milliárdokkal csökkennek. Honnan legyen adó, amelyre szükség van ahhoz, hogy mindent fizetni tudjanak?

A magyar kormány az alacsony adókkal a feketemunkát akarja visszaszorítani és a fogyasztást akarja növelni, nagyobb gazdasági növekedést remélve ettől, amelynek viszont a tervek szerint hosszú távon nagyobb adóbevételekhez kell vezetni. Sok magyar azonban aggódik az államilag finanszírozott szociális rendszer, a nyugdíjak és a szintén államilag finanszírozott és milliárdokat elnyelő egészségügyi rendszer miatt, amelyet – sok Orbán-szkeptikus ettől tart – feláldozhatnak egy új takarékossági politikának, hogy finanszírozni tudják az adóajándékokat. Gyakran kerül sor tiltakozó akciókra emiatt, különösen a közalkalmazottak részéről, akiknek a fizetések csökkentésére és elbocsátásokra kell felkészülni.

A budapesti taxisok, akik mindig érzik az idő pulzusát, mégsem hiszik, hogy Orbán veszélyben lenne.

Elég nagy a nyugalom. Mert Orbán miniszterelnök ellenfelei nem mennek olyan hangosan az utcára, mint ahogyan azt az ő szimpatizánsai tették a választások előtt. De azért minden héten van néhány kisebb tüntetés. A választásokon pedig a rendszerváltás óta mindig csak arról van szó, hogy mit nem akarnak az emberek, és sajnos nem arról, hogy mit akarnak”.

A jelek szerint azonban legalább egyvalaki tudja, mit akar, és hogyan tudja keresztülvinni az akaratát, szükség esetén a szokásos, hosszadalmas parlamenti meghallgatások, és lehetőség szerint az ellenzék – a szocialisták és a jobboldali radikális Jobbik párt – nélkül.

Január óta ő az EU tanácselnöke. Az EU ugyan bírálja vitatott médiatörvényét, amelyről ellenfelei azt mondják, hogy a közvéleményt akarja vele saját javára befolyásolni – s amely még a sajtó elleni szankciókat is előirányoz –, de Orbán öntudatos marad.

Sok mindent elértek, az ország a gazdasági válság és egy három évvel ezelőtti majdnem-csőd ellenére megint jól áll az EU-ban a törvény és rend, valamint a gazdasági liberalizálás keverékével:

Keresztülvittük a bűnözés elleni eddigi legszigorúbb törvényt. Feldolgoztuk a dél-magyarországi vörösiszap-katasztrófát, és új szabadságjogokat biztosítottunk a magyaroknak, még a pálinkájukat is maguk főzhetik…”

A legsúlyosabb megszorítások és pénzügyi reformok azonban még csak ezután várnak a magyarokra. Orbán Viktor bejelentette, hogy infrastruktúra-projektekkel fogja felgyorsítani az építőipart és az autóipart, és hogy a következő tíz évben egymillió új munkahelyet teremt. A GDP-nek a tervek szerint évi 4-6 százalékkal kell növekednie. Az alkotmányba beépítenek egy adósságféket, hogy korlátok közé szorítsák az államadósságot, amely az utóbbi években elszaladt.

Ennek eléréséhez a szociális kiadásokon akarnak spórolni: a szociális támogatást szigorúbb feltételekhez kötik. Hozzányúlnak a betegállomány esetén fizetendő táppénzhez is.

Orbán Viktor: „Keresztülvittük az elmúlt húsz év legnagyobb adócsökkentését. És mi voltunk azok, akik Európában elsőként a gazdasági válságban a terhek egyenlő elosztása érdekében bevezettük a bankadót, és a nagy konszernek számára a különadót”.

A különadók azonban szálka a gazdaság, és különösen a külföldi beruházók szemében. A nagy külföldi befektetők még tartózkodnak a válságadó bírálatától, és remélik, hogy hosszú távon kedvező eredménnyel jár, ha az államháztartás újra kiegyensúlyozott lesz. A bankokra és nagy konszernekre kirótt különadó a tervek szerint három évig szivattyúz majd pénzt az államkasszába.

Kockázatos vállalkozás. Az Orbán-kormány ugyanis a másik oldalon drámai mértékben csökkentette a személyi jövedelemadókat és a társasági adókat, hogy felgyorsítsa a fogyasztást – ám ez a bevételek csökkenéséhez vezethet, ha egyidejűleg nem növekszik a gazdaság. Orbán számítása egyelőre beválni látszik.

A gazdasági helyzet valóban javul Magyarországon. A remélt gazdasági növekedés azonban aligha befolyásolható tartósan a saját teljesítménnyel, mert elsősorban Németországtól függ: Magyarországon a GDP 80 százalékát az export termeli meg, és a legfontosabb gazdasági partner Németország.

A konszerneket és bankokat sújtó különadókat nem „önként” vezette be, hanem kénytelen volt ezt tenni – indokolja Orbán a vitatott intézkedést. Részben az EU Bizottságát teszi felelőssé a vállalatokra rótt különterhek miatt. Azt mondja, hivatalba lépése után Brüsszelbe utazott, hogy a különadók alternatívájaként kialkudja a jóval magasabb államadósság engedélyezését. Az EU Bizottsága azonban ezt elutasította.

Ezért elgondolkodtak azon, hogyan lehet a tömeg számára csökkenteni az adókat, és mégis szanálni az államháztartást. A megoldás: azokhoz kell fordulni, akiknek van. Így születtek a bankok és a nagyvállalatok különadói. Ezzel azonban magyar kormány szembemegy Németországgal, legfontosabb gazdasági partnerével, és a nemzetközi pénzügyi szektorral, amely óvott a „világ legmagasabb bankadójától”. Az Európai Központi Bank aggályokat hangoztatott. És az ipar is aggódik – mondja Dirk Wölfer a Német-Magyar Kereskedelmi Kamarától. „Néhány vállalat azt tervezi, hogy csökkenti befektetéseit”.

A magyar kormány nem hagyja magát megzavarni. Az államháztartás lyukait a különadókból akarja betömni, akkor is, ha ez csökkenti Magyarország mint termelőhely vonzerejét.

Az előző, szocialista kormány csak a tömegeket sújtó megszorításokra gondolt. Mi rosszat teszünk? Nem a polgárokat, hanem a bankokat és a konszerneket kérjük a kasszához. És nem fogunk csalódást okozni a polgároknak” – mondja Semjén Zsolt az Orbánt támogató kereszténydemokratáktól.

Adócsökkentések az egyik oldalon a fogyasztás felgyorsítására, a külföldi konszerneket sújtó különadók a másikon a lyukak betömésére: kockázatos pénzügypolitika.

Magyarország a pénzügyi válság idején a fizetésképtelenség határára került. A magyar gazdaság ugyan most növekedőben van, de a régi terhek terhelik az államot és a gazdaságot egyaránt. „Kiegyensúlyozott aránynak” kell biztosítani, hogy a végén mindkét oldalon vastag plusz mutatkozzon – reméli Orbán.

Úgy tűnik, Orbán számítása legalább a valóban nagy vállalatok számára beválik, amelyek nem hagyják magukat megijeszteni a különadóktól – amennyiben az egyáltalán érinti őket, mert Magyarország termelési helyként számos előnnyel rendelkezik, s ezek sokkal fontosabbak.

Az Audi Magyarországon az egyik legfontosabb külföldi befektető. Egy Audi motorgyárban Győrben több mint 5800 ember dolgozik. Az Audi terjeszkedik: a tervek szerint 2012-től Győrben 12 500 jármű gördül le a futószalagról, a német cég 900 millió eurót fektet be, Győrben 1800 új munkahely keletkezik. Győr az ingolstadti konszern „teljes értékű törzsgyárává lesz” – örvendezik Rupert Stadler, az Audi főnöke.

Az átmeneti válságadótól az Audinak nincs mit félnie. Magyarország mélyen belenyúl a szubvenciós fazékba, hogy a gyártelepítéseket a lehető legvonzóbbá tegye, még ha Orbán gyakran szidja is a „külföldi konszerneket”. A valóság más. Az állam által a befektetőknek biztosított jó keretfeltételektől várják később a nagyobb adóbevételt és vásárlóerőt. „Ezen mindkét fél nyer” – remélik az Audi-menedzserek, akik szerint „nem az alacsony munkabérek, hanem a képzett szakmunkások és mérnökök a döntő tényezők”.

Az Audi Győrben mindenféle beszállítót megtalál. A Bosch és a Continental évek óta jelen van Magyarországon. „Emellett jó az összeköttetés a többi kelet-európai növekedő piachoz”.

A számítás beválni látszik: szükség van a szakképzett munkaerőre. Egyes helyeken már nincs elég, messziről kell jönnie. Az Audi együttműködik a helyi főiskolákkal, hogy a végzősöket a lehető legkorábban a vállalathoz kösse. A Mercedes 800 millióm eurót ruház be Magyarországon, az Opel félmilliárdért épít motorgyárat Dél-Magyarországon.

„Itt jól képzett munkaerő van, és az EU által támogatott övezetben vagyunk, ami többlettámogatást nyit meg számunkra” – mondta Reinhard Hoben, az Opel ügyvezetője.

A magyar kormány német támogatással a térség „legjövedelmezőbb gyártási helyévé” akarja tenni az országot. Ez sikerülhet, ha tovább virágzik az autóipar, és elkerül egy újabb válságot.

Ebből azonban nem minden magyar profitál már ma. Havi 700 eurós átlagos jövedelem mellett nem elég a pénz nagy ugrásokra. Az emberek azonban vágynak arra, hogy végre megengedhessenek maguknak valamit. Sok magyar folyamatosan emelkedő jövedelemre számított, és eladósodott, hogy az áhított életszínvonalat már ma elérje. Sokan magáncsőd előtt állnak, mert devizahiteleket vettek fel. A jövedelmek ugyan valóban nőttek, de ezzel egyidejűleg a forint vesztett az értékéből az euróval és a svájci frankkal szemben, és ez megdrágította a hiteleket.

Az állam ugyan meg tudta akadályozni, hogy a bankok 100 százalékban behajtsák a követeléseiket és a kamatokat csillagászati magasságba emeljék. Az adósokat szolgáló tanácsadóknak azonban így is nagy konjunktúrájuk van ma Budapesten.

„Sokan már a villanyszámláikat sem tudták kifizetni a 200-400 eurós havi kamatterhek mellett. A lakosság 10–15 százaléka számára a remélt életszínvonal-emelkedés még sokáig álom marad – ha nem vált már ma is rémálommá”.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!