rss      tw      fb
Keres

Gyöngyöspata - Kállai Ernő: a történtek nem választhatók el az elmúlt húsz év társadalmi eseményeitől

MTI 2011. április 19., kedd 13:13

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint a gyöngyöspatai történések nem választhatók el az elmúlt húsz év társadalmi, gazdasági eseményeitől, sok településen előfordul, hogy magára hagyják a halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő embereket.

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló jelentésében - amelynek szövegét kedden juttatták el az MTI-hez - úgy fogalmazott: évek óta sem a helyi, sem az országos politikának nincs megfelelő válasza a gazdasági válság következtében felerősödött társadalmi problémákra, a növekvő munkanélküliségre, a súlyosbodó társadalmi egyenlőtlenségre.

Ezek a megállapítások éppúgy érvényesek Gyöngyöspatára, mint sok más településre Magyarországon - közölte. A hevesi településen történekről Kállai Ernő azt írta, a jogi szabályozás hézagait kihasználva olyan felvonulásokat tartottak, polgárőri járőrözést végeztek, amelyek félelmet keltettek a helyi cigány közösség körében. A szervezők ezzel elérték céljukat, hiszen eredményesen fokozták a többségi elégedetlenséget a rendőrséggel szemben, növelték a cigányokkal szembeni előítéleteket, valamint kiprovokálták a fokozott rendőri jelenlétet és felkeltették a média érdeklődését.

Kállai Ernő hangsúlyozta, hogy több jogalkotási és jogalkalmazási hiányosságot, bizonytalanságot tárt fel, orvoslásukért 33 ajánlással, kezdeményezéssel és javaslattal fordult az érintett szervekhez, így a Belügyminisztériumhoz, a rendőrséghez és a legfőbb ügyészhez is.

Az ombudsman szerint Gyöngyöspatán nem rendeződött a helyzet, a fennmaradó feszültségek, félelmek kezelésére, a "szétszakadt" település békéjének, nyugalmának visszaállítására szakszerű, külső segítségre van szükség. Ezért felkérte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát,gondoskodjon arról, hogy egy gyakorlati szakemberekből álló "akciócsoport" segítsen a helyi konfliktusok, traumák kezelésében.

A 2800 lakosú Gyöngyöspatán több mint két héten át "járőröztek" a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, ezt a gyakori bűncselekményekkel indokolták. A Jobbik március 6-án demonstrációt tartott a településen, amelyet Vona Gábor, a párt elnöke magyarpárti tüntetésnek nevezett.