Hegedűs István
- Részletek
- G-7
- 2011. április 25. hétfő, 05:32
Európa tágul
Megint elszalasztódott az esély, hogy a magyar és egyben európai polgárok közelebb érezhessék magukat az Európai Unióhoz, belelássanak a szokatlan politikai döntéshozatali rendszer működésébe, illetve elhiggyék, nekünk is osztanak lapot a tagállamok közötti nagy- és szakpolitikai egyeztetések során. Milyen felemelő érzés lett volna látni, ahogy hét évvel a csatlakozás után politikusaink, diplomatáink, szakértőink kezdeményező, netalán vezető szerepet játszanak az összeurópai politikai színpadon! A féléves magyar soros elnökség negyedik hónapjának végén egyáltalán nem tekinthető elhamarkodottnak az elvesztegetett lehetőségről szóló rosszkedvű következtetés: a nagy európai ügyek nem kerültek be az itthoni közbeszédbe, a kontinens átfogó politikai dilemmáinak megvitatására a szélesebb nyilvánosság előtt nem volt mód, a nagyszabású rendezvények emelkedettebb pillanatainak közös átélése pedig ezúttal elmaradt. Sőt: a kormányzat vezető ereje és a párt szavazóbázisa, ahogy minden egyes harcias kinyilatkoztatás jelzi, sértődötten, megalázottan és euroszkeptikusabban zárja majd le a hat hónapot, mint ahogy eredetileg megnyitotta.
Vagy mégsem ilyen egyszerű a képlet? Az év eleje óta azok a politika iránt érdeklődő magyarok is tudhatják, akik nem vettek részt az eddigi európai választásokon – vagy azóta elfelejtették –, hogy az Európai Parlamentben nem nemzeti színekben, hanem alapvetően ideológiai pártfrakciók tagjaként ülnek és politizálnak a képviselők, például amikor megszavazzák vagy ellenzik a magyar médiatörvényt elítélő határozatot. És ugyan a hála nem politikai kategória, most mégis azt kell írnom, hogy hála a kormánypárti sajtó elképesztő stílusú támadásainak, Daniel Cohn-Bendit, a zöldek politikai csoportjának vezetője ma már közismert közéleti figura Magyarországon, akivel szemben a jobboldal egészen intim gyűlölködő viszonyt alakított ki. Márpedig az érzelmi elutasítás/elfogadás választásának lehetősége a nemzetek feletti európai politikai színtéren is alapvető jelentőségű: az európai politikai arénában folytatott látványos küzdelmek az európai pártcsaládok megizmosodását segítik. Elkerülhetetlennek látszik ugyanis, hogy az intézményi innovációk és a jogszabályi keretek reformja mellett a közvéleményt megmozgató pártpolitikai konfliktusok révén fejlődjék tovább és táguljon az európai politikai tér, amivel párhuzamosan megerősödhet a tagállamokon belüli (zárt) politikai vitákon túllépő, vagy azokat is magába olvasztó, de mindenképpen autonóm módon működő európai nyilvánosság.
Ezeket a folyamatokat kívánja felgyorsítani Andrew Duff liberális európai parlamenti képviselő javaslata, amelyet a múlt héten az alkotmányügyi bizottság többsége támogatásáról biztosított. Ha a plénum is elfogadja az indítványt, ezentúl minden európai választópolgárnak két szavazata lenne, az egyikkel az adott tagállamon belüli versenyben indulók között választanánk, mint eddig, míg a másikkal a nekünk tetsző európai politikai pártra és jelöltjeire voksolnánk egy páneurópai pártlistán. A 751 hagyományosan megválasztott képviselő mellé így még 25 politikust küldenénk az egyre nagyobb hatalmú intézménybe. Fontos, de kis lépés lenne ez az egységesülő Európa történetében. Az igazi nagy dobásnak persze az számítana, ha minden egyes tagállamban csakis ugyanazon transzeurópai pártok és jelöltjeik közül választhatnának az európai polgárok – a nemzeti politikai erők pedig vetélkedjenek az országos megmérettetéseken.
A pártszimpátia határokon átívelő szerepét már most sem szabad alábecsülni az európai politikában. A nagyobb csúcstalálkozók előtt a közös pártszövetséghez tartozó tagállami vezetők külön is egyeztetnek, az Európai Bizottság megválasztásakor mindig odafigyelnek a párthovatartozás megfelelő arányaira és a kollektív döntéshozatal ellenére később is számon tartják, melyik pártcsaládból érkeztek az egyes biztosok, az Európai Bizottság elnöke pedig az európai parlamenti választásokon győztes párthoz tartozik. Nem kell azért túlzásba vagy pánikba esni: egyelőre nincs titkos pártos összeesküvés az Európai Unióban. A kormányközi szinten továbbra is a tagállami (vélt) érdekek és szempontok ütköznek egymással, míg egészében véve az európai intézmények egymás közötti politikai egyensúlyán múlik talán leginkább a döntések kimenetele.
Május 20–21-én a Magyar Politikatudományi Társaság budapesti vándorgyűlésén az európai politikai szerkezet megújulása lesz a kiemelt témakör. Ha nem is a másfajta izgalmakhoz szokott nagyközönség előtt, de legalább egymás között megvitathatjuk, lesz-e jövője a nemzetek Európája helyét elfoglaló pártok Európájának.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
