rss      tw      fb
Keres

Gyöngyöspatán kedd este verekedés robbant ki; a BM délutáni közleménye


Kedd este összeverekedtek a Gyöngyöspatára visszaszivárgó Véderő szimpatizánsai a helyi romákkal, írja az Index. A lap úgy tudja, hogy a szélsőjobboldali egyenruhások egész nap provokálták a faluban élő cigányokat, majd meg is ütöttek valakit. 

Az Országos Mentőszolgálat munkatársa az Indexnek azt mondta, négy embert, három könnyű és egy súlyos sérültet szállítottak a faluból a hatvani traumatológiára.

Ladó János, a Roma Polgárjogi Alapítvány helyszínen tartózkodó munkatársa szerint kedden egyre több egyenruhás Véderő-tag szivárgott vissza. Ők, valamint a velük szimpatizáló gyöngyöspataiak egész nap provokálták azokat a romákat, akik nem a cigánysoron, hanem a falu központjában élnek. Napközben állítólag egy pisztolyt is mutogatva fenyegették őket.

Estére a provokáció erősödött, és mindkét oldalon nagyobb tömeg gyűlt össze. A cigányok kihívták a rendőröket, először egy járőr érkezett, majd egyre több rendőr.

Amíg a tömeg a falu belső részén gyűlt, valakik az onnan mintegy tíz percnyi sétatávolságra levő cigánysoron kővel bedobták az egyik ház ablakát, majd bántalmaztak egy 14 éves helyi roma fiút. Ezután a cigánysoron tört ki komolyabb verekedés, Ladó szerint többen komolyabb sérülést is szenvedtek, ő maga három sérültet látott. A rendőrség erősítést kért.

Ladó szerint a faluban nagyon feszült a helyzet. A kedd esti összecsapás után pánikhangulat érezhető. A gyöngyöspatai romák az Indexnek azt mondták, most végleg elpattan valami a faluban, ahol ők nem szeretnének tovább maradni.

Egy helyi roma aktivista az Indexnek azt mondta, nem tud nyilatkozni, mert éppen a családját akarja kimenekíteni a faluból. Szerinte az elmúlt napokban sem volt nyugalom: a faluban többen is elszállásolták a Véderő táborából hazaküldött szélsőségeseket, ők ott „bujkáltak” az elmúlt napokban is.

Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka, aki telket vett Gyöngyöspatán, majd a kiképzőtábort szervezte, este 11 után azt mondta: most van úton Patára, ahol tudomása szerint 100-120 roma támadt karókkal békésen sétáló négy, civil ruhát viselő férfire. Eszes szerint az egyik véderős volt, de volt köztük helyi lakos is, tudomása szerint mindegyiküket kórházba kellett szállítani.

***

Soltész Bálint, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint két csoport verekedett össze, és több sérült is van. A helyszínre riasztották a mentőket.

A szóvivő közölte, az elsődleges információk szerint négyen-öten sérültek meg – írja az MTI.

***

A Hírszerző ír arról, hogy a Százezren Gyöngyöspatáért Facebook-csoporton látható üzenetek szerint a Véderő és a hozzá csatlakozott más szélsőjobboldali szervezetek tagjai megszállták a patai cigánysort és ablakokat törtek be – a Véderő vezetője szerint a romák „betámadták” a Betyásereg és a Véderő Gyöngyöspatán tartózkodó tagjait.

A Százezren Gyöngyöspatáért Facebook-csoport oldalán olvasható tudósítások szerint Gyöngyöspatát lezárták a rendőrök, a település körül teljes a kordon.

A Százezren Gyöngyöspatáért Facebook-csoport oldalán olvasható leírás szerint „a véderősök és társaik az Arany János utcánál elkezdtek balhézni, oda kiment a rendőrség, es addig a többi véderős/tsaik bementek a cigánysorra a Bajcsy utca felől. Állítólag fellöktek egy nőt, megdobálták kővel a házakat, es KIROBBANT A VEREKEDES, miközben a rendőrség az Arany János utcánál volt éppen.”.

Egy szemtanú beszámolója szerint nincsenek súlyos sérültek. Egy tizenéves roma fiút megvertek a Véderősök – és az odarohanó cigányok kettőt közülük megvertek. A sebesülteket ellátták, egy romát őrizetbe vettek. A kommandósok – szintén szemtanú beszámolója szerint – a Véderő és a Betyársereg verekedésben érintett tagjait is előállították.

***

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos elnöke szerdán hajnalban az MTI-nek azt mondta: kődobálás előzte meg a kedd esti, gyöngyöspatai verekedést, melyben többen megsérültek. A megyei kormányhivatal vezetője úgy értesült, hogy a Betyársereg elnevezésű szervezet tagjai verekedtek össze a helyi romákkal.

Horváth Aladár szerint este fél tízkor tört ki tömegverekedés, miután a Bem utcán terepszínű egyenruhások kövekkel megdobáltak a cigánysoron egy házat. Elmondta, ezt megelőzően messziről ismeretlenek mutogattak és fegyvernek látszó tárgyat szegeztek a cigányokra.

Szerinte a rendőrségnek és a jognak az eddigiektől eltérően kellene értékelnie a helyzetet, hiszen folyamatos faji jellegű, a cigányság ellen irányuló provokáció zajlik a településen.

A verekedés annak ellenére robbant ki, hogy a szomszéd utcában nagy erőkkel volt jelen a rendőrség – mondta a jogvédő.

A helyszínre érkezett Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője is, aki méltatlannak és tarthatatlannak nevezte a kialakult helyzetet.

A kormányhivatal vezetője az MTI-nek azt mondta: ahol a gyűlölet elszabadul, ott nem meglepő, ha erőszakba torkollnak az események.

Közölte, ő úgy értesült, hogy a Betyársereg elnevezésű szervezet tagjai jártak a településen, és ők verekedtek össze a helyi romákkal. Más hírek szerint a Véderő tagjai jöttek vissza a településre.

A Roma Sajtóközpont (RSK) a történtekről azt írta, hogy kedd este a rendőrségi figyelem lankadását kihasználva verekedést provokáltak Gyöngyöspatán militáns csoportok tagjai. Úgy tudják, hogy délután a Véderő és a Betyársereg tagjai nagyobb számban jelentek meg Gyöngyöspatán.

Az RSK szerint az esti órákban egy 30-35 fős, katonai gyakorlóruhát viselő ittas csoport jelent meg a cigánytelepen, majd kövekkel dobálták a házakat, és megsebesítettek egy 14 éves gyermeket; ezt követően kezdődött a verekedés.

***

Lásd még: Több száz rendőr érkezett a településre a verekedés után

***

A Belügyminisztérium kedd délutáni közleménye

Az elmúlt hetekben többször kíséreltek meg különböző félkatonai szervezetek etnikai konfliktust szítani magyarok és cigányok között. Ezzel új bűnözési formát teremtettek meg. Ezen szervezetek mögött láthatóan ott vannak a politikai felbujtók, akik rendet hirdetnek és rendetlenséget okoznak.

A közrend biztosításának joga a magyar államot illeti meg, amelyet a rendőrség segítségével gyakorol. Ezt a jogot akarják kétes hátterű szervezetek kétségbe vonni, az egyenruha erejével visszaélve pedig bitorolni. Három napja hatályban van a szigorított szabálysértési kormányrendelet, amely alapján hazánk területén nem lehet többé következmények nélkül, egyenruhában jogtalanul „járőrözni”, másokban riadalmat és félelmet kelteni. Nem tűrjük, hogy félelemkeltő csoportok bármilyen etnikai vagy kulturális társadalmi csoporttal szemben fellépjenek. Ez bűncselekmény, és az elkövetőket, a rendbontókat a törvény erejével fogjuk felelősségre vonni.

A magyar rendőrség biztosította a rendet Gyöngyöspatán, Hajdúhadházon, és minden más településen meg fogja akadályozni a rendbontást. Nem engedi, hogy azt bármilyen „civil” keretek közé bújtatott szervezet veszélyeztesse, és felelőtlenül megzavarja az ország biztonságát, a települések nyugalmát.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!