rss      tw      fb
Keres

Gyöngyöspata - Tényfeltáró bizottság létrehozását javasolja a Fidesz

MTI 2011. április 28., csütörtök 17:09

Tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Fidesz a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására - jelentette be a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Kocsis Máté később az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a tényfeltáró bizottságra a házszabály szerinti eseti bizottságra vonatkozó szabályok vonatkoznak, így az nem paritásos, de a testület létszámáról a Fidesz-frakció egyeztetni fog az ellenzékkel.

Kocsis Máté csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a testületnek egyebek mellett ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák múlt heti utaztatásának körülményeit, választ kell kapnia arra, kik és milyen céllal vettek részt ennek az akciónak a szervezésében, végrehajtásában, "ki és miért hazudta azt, hogy evakuálás történik", és miért keltett pánikot, miközben a vöröskereszt világossá tette, hogy egy régóta szervezett utazási programról van szó. Kérdés az is, milyen szerepet játszott az ügyben, kinek a megbízása alapján járt el, és "hazudott evakuálását" az LMP kampányát finanszírozó amerikai üzletember - tette hozzá.

Vizsgálni kell azt is - folytatta -, kik állnak a magukat rendfenntartóknak álcázó "egyenruhás bűnözők" mögött, kik és miből finanszírozzák az ő működésüket.

A politikus hozzáfűzte, azt is szükséges tisztázni, hogy milyen szándék vezérli, milyen politikai felelősség terheli az ellenzéki pártokat - mint fogalmazott - "jól összehangoltan" közreműködve az ország feldúlásában. "Szeretnénk az ügyben is tiszta vizet önteni a pohárba, hogy kinek áll érdekében - hasonlóképpen az új alkotmány és a médiatörvény esetéhez -, hogy elszaladjon a külföldi sajtóhoz, és azt a látszatot keltesse, mintha Magyarországon valamiféle polgárháborús helyzet lenne, (...) és lejárassa külföldön az országot" - közölte Kocsis Máté.

Az országgyűlési képviselőkből álló vizsgálóbizottság május közepén alakulhat meg. A testület tagjainak számáról a képviselő egyelőre nem tudott pontos adatot mondani, de kiemelte, elvárják minden parlamenti párttól, hogy képviseltesse magát benne. Ha az ellenzék nem venne részt a bizottság munkájában, azt egyenlőnek tartanák egy beismerő vallomással - jegyezte meg.

Az ügy politikai felelőseit mindenképpen meg kell találni - jelentette ki a kormánypárti politikus, aki hozzátette: azokkal ellentétben, akik Gyöngyöspatán vagy bárhol az országban káoszt és rendetlenséget akarnak, a kormány és a Fidesz-frakció rendet szeretne. "Úgy néz ki, hogy amit (...) mondunk, vagyis hogy nem tartjuk szerencsésnek az etnikai vagy bármilyen indulatok gerjesztését az ország bármely pontján, nem talált halló fülekre az ellenzéki pártoknál" - mondta. Hangsúlyozta, senki nem úszhatja meg következmények nélkül, aki törvénysértést követ el az országban, "legyen az cigány származású elkövető, legyen az a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagja, legyen az országgyűlési képviselő akár".

Kocsis Máté szerint a Gyöngyöspatán és más településeken történtekkel kapcsolatban világosan látni, hogy a Jobbik "beleégett az úgynevezett rendfenntartási szerepébe", az LMP pedig szintén "beleégett múlt hét pénteken az egyik pártmecénása, egy amerikai üzletember, Richard Field szerepvállalásába". Utóbbinak a "homályos körülményeire" is választ keresnek majd - jegyezte meg. Az MSZP-re kitérve azt mondta, a legnagyobb ellenzéki párt is "beleégett", hiszen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a Facebookon pénzt ajánlott fel "evakuálásra", ami megint csak nem a közbiztonság érdekét szolgálja.

A rendészeti bizottság fideszes elnöke csütörtök délután az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tényfeltáró bizottságra a házszabály szerinti eseti bizottságra vonatkozó szabályok vonatkoznak, így az nem paritásos. (A paritásos azt jelenti, hogy mind a kormánypárti képviselőcsoportok, mind az ellenzéki képviselőcsoportok együttesen ugyanannyi képviselőt delegálnak a testületbe.) Hozzátette ugyanakkor, hogy a tényfeltáró bizottság létszámáról a Fidesz-frakció egyeztetni fog az ellenzékkel. "Nem az a lényeg, hogy hány tagú a bizottság, és milyen formában működik, hanem az ügy, amely miatt létrejött, valamint az, hogy az ellenzéki pártok is részt vegyenek benne" - hangsúlyozta Kocsis Máté.